Van, hogy kételkedünk. Kételkedünk annak ellenére, amit már átéltünk, amit megtapasztaltuk. Meginog a hitünk és elkeseredünk, szenvedünk, sírunk. Mintha megmerevedne ilyenkor még a pillanat is, a rossz dolgok állandósulnak az életünkben, semmi sem jó, semmi sem sikerül. Minden kudarcra van ítélve, minden próbálkozásunk. A tehetetlenség érzése felemészti maradék erőnk és már nem akarunk semmit sem. Úgy érezzük, belezuhanunk az ürességbe. Ez a kételkedés börtöne. Ha tovább mennénk ezen az úton a harag a csalódás a vádaskodás következne. A „Miért nem segít az Isten?” kérdése.
Keresztelő János azonban mást tett. Megkérdezte Jézust: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
Ha a kételkedés börtönében érzed magad, tedd te is ugyanezt! Fordulj Jézushoz! Kérdezd Őt! Egyszerűnek tűnik, mégis sokszor mást teszünk. Újabb kiutakat keresünk, saját okoskodásunk, erőnk szerint próbálunk kimászni a csapdából, vagy máshol keresünk segítséget, de ezzel csak rázzuk a rácsainkat és nem érünk el semmit. A megoldás: Fordulj Jézushoz! Kérdezd Őt, mert válaszol!
Vajon találunk örömöt a válaszában? Megváltónk nem tett mást, csupán emlékeztette Jánost mindarra, amit Ő eddig tett, amit János nagyon jól tudott: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." Ezzel a keresztelő körülményei nem változtak meg, továbbra is a király börtönében maradt, a halálra várva. Csak egyvalami változott. János emlékezett és hitt. Újra hitt Jézusban és ezzel a kételkedés börtönének falai leomlottak. Habár rab volt még és haláláig az is maradt, de mégis szabad volt.(Restás László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése