„... erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment." (Máté 14:29)
Péter felfedezte azt, amire mindannyian rájövünk, ha Istennel járunk: az, hogy süllyedsz, nem jelenti azt, hogy el is süllyedtél. Hogy miért? Először: a kudarc nem jelenti azt, hogy egy csődtömeg vagy, a feladás igen. A kudarc csupán a tanulási folyamat egy része. Sir Edmund Hillary többször is megkísérelte a Mount Everest meghódítását, mielőtt tényleg sikerrel járt. Azt beszélik, hogy egyik kísérlete után a hegy lábánál állva ökölbe szorította kezét, és dacosan így kiáltott: „Legyőzlek én még! Te akkora vagy, amekkora csak lehetsz, de én még növésben vagyok!" 0 minden egyes sikertelen kísérletből megtanult valamit, míg egy napon aztán sikerrel járt. Winston Churchill mondta: „Soha semmiben nem vallottam kudarcot életemben. Csak kaptam még egy lehetőséget arra, hogy jól csináljam." Ilyen a győzelmes lélek!
Másodszor, az igazi kudarc azoké, akik a csónakban maradnak. Ők csendben és titokban vallanak kudarcot, ezt senki sem veszi észre, és senki sem bírálja. Bár Péter nyilvánosan bukott el, és vallott szégyent, de ő volt az is, aki megtapasztalta a vízen járás eufórikus örömét. Egyedül ő tudta, hogy milyen érzés az, amikor Isten képessé teszi valamire, amit magától soha nem tudott volna megtenni. Ha egyszer már jártál a vízen, többé már nem vagy ugyanaz az ember. Péter ennek a pillanatnak az emlékét megőrizte a sírig! Ő volt az is, aki átélhette annak örömét, hogy Jézus felemeli őt a kétségbeesés pillanatában. Péter tudta, amit a többiek nem, hogy ha süllyed, Jézus ott lesz, hogy megmentse. Kettejük közt ez a pillanat olyan kapcsolatot teremtett, olyan bizalmat, amit a többiek nem éltek át. Hogyan is érthették volna, hiszen soha nem léptek ki a csónakból! Nem a süllyedés a kudarc, hanem, ha hagyod, hogy félelmeid megállítsanak.
