2012. október 27., szombat

Az aggodalmaskodás olyasmi, amit megengedsz magadnak – a békesség az, amit keresel

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” (János 14:27)
Az aggodalmaskodás olyasmi, amit megengedsz magadnak – a békesség az, amit keresel. Az egyik fordítás így adja vissza Jézus szavait: „…Ne engedjétek meg magatoknak a rettegést…” (János 14:27 NKJV). Ez azt jelenti, hogy irányítani tudod, mi jár a gondolataidban.
Hogyan? Úgy, hogy két dolgot teszel: 1) Teletöltöd elmédet Isten Igéjével. Nem csak azzal az Igével, amit futólag elolvasol, hanem azzal az Igével, amelyet végiggondolsz, alkalmazod minden körülmények között, és amelyre, mint egyetlen biztos alapra, rá tudsz állni krízisek idején. 2) Minden helyzetet Isten kezébe teszel, és Benne bízva ott is hagyod. Íme egy imádság, ami segíthet ebben: „Uram, akkora a fejetlenség és a zűrzavar! Mindenki akar belőlem egy darabot. Túl sok a tennivaló, és sosincs elég idő elvégezni. A fejem tele van mindenféle szeméttel, a szívem meg majd megszakad. Uram, hol vagy? Úgy érzem magam, mint a tanítványok a viharban, amikor a szél és a hullámok csaknem felborították a hajójukat. Ugyanúgy kiáltok, mint akkor ők: „Valaki ébressze már fel Jézust – mindjárt megfulladok!” Az életem viharai már majdnem elsüllyesztették a csónakomat – többet már nem bírok elviselni. Békesség Fejedelme, szükségem van Rád. Atyám, aki soha nem szunnyadsz, és nem alszol, vedd át az irányítást! Vigasztalásra és bátorságra van szükségem, melyet csak a te Lelked adhat. Szólj, Uram, mert a szél még mindig emlékszik a hangodra! Hadd találjak egy csendes helyet Benned, egy helyet, ahol kebledre hajthatom a fejem, hallgathatom szívverésedet, és biztonságban érezhetem magam.