"De hogyan bocsáthatnék meg?" A megbocsátás egy döntés

De    volt    valami,    amit    mindenképpen    meg    akart    kérdezni,    és    ahogy    haladtak,    ez tovább marcangolta.    Végül    megtörte    a csendet.
–    Papa?!
–    Igen,    fiam?
–     Sophia     tegnap     nagyon     sokat     segített     nekem     a     Missyvel     kapcsolatos     kérdések megértésében.     És     nagyon     sokat     segített     a     Papával     való     beszélgetés     is.     Vagy hogy     is mondjam...,     úgy     értem,     a     veled     való     beszélgetés     is.     –     Mack     zavarban   volt,     de     Papa megállt    és rámosolygott,    mintha    értené,    tehát  folytatta:    –    Hát    nem    furcsa,    hogy    meg    kell beszélnem    veled    is    ezt    az    egészet?    Úgy    értem,    te    egy    tipikus    apatípus,    egy apa-apa    vagy,ha    van    ennek    egyáltalán    valami    értelme.
–    Értem,    Mackenzie.    Lassan    bezárul    a    kör.    Amikor    tegnap    este    megbocsátottál    apádnak az     nagyon     fontos     lépés     volt     afelé,     hogy     ma     engem     Atyaként ismerhess     meg.     Nem     kell tovább magyarázkodnod.
Mack    valamilyen    módon    tudta,    hogy    egy    hosszú    út    végéhez    közelednek,    és    Papa    azon fáradozik,    hogy    segítsen    neki   megtenni    az    utolsó    néhány    lépést.
–    A    szabadság    megszerzésének    nem    volt    más    útja:    ki    kellett    fizetni    az    árat,amint    te    is tudod.     
 –     Papa     a     csuklóján látható,kitörölhetetlen     sebhelyeket     nézte.     
–     Tudtam,     hogy     az általam     teremtett     világ     fel     fog     lázadni,     a     függetlenséget     és     a     halált     választja,     és     azt  is tudtam,    mibe    fog    nekem    kerülni    a    megbékélés    útjának    megnyitása.    A    ti    függetlenségetek rászabadította     a     világra     azt,     ami     számodra     káosznak     tűnik;     mert     kiszámíthatatlan     és félelmetes.     Hogy     megakadályozhattam  volna-e  mindazt, ami Missyvel  történt? A válaszom    az,    hogy    igen.
Mack    felnézett    Papára.    Tekintetében  annyira    nyilvánvalóan    látszott    a    kérdés,    hogy    ki    se kellett     mondania.     Papa     így     folytatta:     –     Először     is:     ha     egyáltalán     nem     teremtek     semmit,akkor     ezek     a     kérdések     fel     sem     merülnek.     Vagy     pedig dönthettem     volna     úgy,     hogy tevékenyen     beavatkozom     a     lányod     körülményeibe.     Az     első     lehetőséget     soha     még     csak
nem     is     mérlegeltem,     az     utóbbi     pedig     nem     számított     választási     lehetőségnek     azoknak     a céloknak    az    ismeretében,    amelyeket    most    még    valószínűleg    nem    vagy    képes    megérteni.    A dolgok     jelenlegi     állása     szerint     kizárólag     a     szeretetemet,     a     jóságomat     és     a     veled     való kapcsolatomat    kínálhatom    fel    válaszként.    Nem    szerepelt    a    terveimben    Missy  halála,    de    ez nem    jelenti    azt,    hogy    nem    tudom    valami    jónak    az    érdekében    felhasználni.
Mack    szomorúan    rázta    a    fejét.
–    Igazad    van.    Nem    igazán    jól    fogom    fel    még    a    dolgokat.    Azt    hiszem    néha    egy    pillanat erejéig     látok     egy     halvány     fénysugarat,     de     aztán     újból     feltámad     bennem     mindaz     a     sok vágyakozás    és    a    veszteség    érzete,    amely    azt    sugalmazza,    hogy    amit    látni    véltem,    az    nem lehet    igaz.    De    bízom    benned...    –    És    hirtelen,    olyan    volt    ez,    mint    egy    új    gondolat:    meglepő és    csodálatos...    –    Papa,    én    tényleg    bízom    benned!
Papa    derűtől    ragyogó    arccal    nézett    vissza    rá:    –    Tudom,    fiam,    tudom!
Ezzel    megfordult,    és    folytatta    útját    az    ösvényen.    Mack    kicsit    könnyebb    és    nyugodtabb szívvel     követte.     Hamarosan     enyhe     emelkedő     következett, így a  tempójuk     is  lassult  egy kicsit.  Papa  időnként megállt,     és megérintett  egy-egy kőtömböt, vagy egy  nagy     fát  a csapás mellett, minden ilyen  alkalommal    mutatva    a    kis    piros    jel    ottlétét.    De    még    mielőtt Mack     feltehette     volna     a     nyilvánvaló     kérdést,     Papa     megfordult, és     ment     tovább     az ösvényen.
Egy     idő     múlva   a  fák  ritkulni     kezdtek,     és     Mack     időnként     megpillantotta     azokat     az agyagpalás    mezőket,    ahol    a földcsuszamlások    még    az    ösvény  megépítése    előtt    letarolták az    erdő    egyes    részeit.    Egyszer    megálltak    egy    rövid    pihenőre,    ahol    Mack    kortyolt    egyet    a hideg    vízből,    amivel    Papa    a    kulacsaikat    megtöltötte.
Nem     sokkal     a     pihenő     után     az     ösvény     hamarosan     még     meredekebbé     vált,     ami     még tovább    lassította    a    tempójukat.    Mack    úgy    becsülte,    hogy    csaknem    két    óra    telt    el    az    indulás
óta,    amikor    végre    maguk    mögött    hagyták    a    fákat.    Látta    maguk    előtt    az    ösvény    vonalát    a hegyoldalon,     de     először     át     kellett     haladniuk     egy     sziklákkal     és     kőtömbökkel     borított hatalmas    területen.
Papa    újból    megállt,    letette    a    batyuját,    hogy    vizet    vegyen    elő.
–     Már     majdnem     ott     vagyunk,     gyermekem     –     jelentette     ki,     és odanyújtotta     Macknek     a kulacsot.
–     Tényleg?!     –     kérdezett     vissza     Mack,     és     újból     az     előttük     elterülő     sivár     és     elhagyatott sziklamezőt    kémlelte.    
–    Igen!    –    hangzott    Papa    szűkszavú    válasza,    és    Mack    nem    volt    benne biztos,    hogy    tényleg    meg    akarja    kérdezni,    hogy    pontosan    hol    is    vannak    ott    már    majdnem.
Papa    kiválasztott    egy    kis    sziklatömböt    az    ösvény    mellett,    rátette    a    hátizsákját, mellé    az ásóját,     és     maga     is     leült.     Kicsit     zaklatottnak     látszott.     
–     Szeretnék     mutatni     neked     valamit,
ami    nagyon    fájdalmas    lesz    a    számodra.
–     Rendben     –     felelte     Mack.     Gyomra     kezdett felkavarodni  miközben letette csákányát,
ölébe    lendítette    Sarayu    ajándékát,    és    ő    is    leült.    A    reggeli    napsütés által felerősített    aromák betöltötték    érzékszerveit    szépséggel,    és    némiképp    meg    is    nyugtatták.    –    És    mi    lenne    az?
–    Ahhoz,    hogy    megláthasd,    még    valamitől    meg    akarlak    szabadítani,    ami    beárnyékolja    a szívedet.
Mack     azonnal     tudta,     miről     van     szó,     és     –     tekintetét     Papáról     elfordítva     –     olyan     szúrós szemmel    nézte    a    földet,    hogy    szinte    lyukat    fúrt    a    talajba.
Papa     gyengéden   és  megnyugtatóan beszélt     hozzá:     –     Fiam,     nem     az     a     célom,     hogy megszégyenítselek.     Az     én     eszközeim     között     nem     szerepel     a     megalázás,     sem     a     bűntuda keltése,     sem     a     kárhoztatás.     Ezek     egy     szemernyivel     sem     képesek     hozzájárulni     sem     a
teljességhez,     sem     a     megigazuláshoz,     és     ezért     kellett     ezeket     Jézussal     együtt     a     keresztre szegezni.
Kicsit     várt,     hagyta,     hogy     ez     a     gondolat     áttörjön,     és     átjárja     Macket     mindenestől,     hogy elmoshasson     szégyenérzetéből     amennyit     csak     lehet,     majd     folytatta:     –     Ma     a     gyógyulás
ösvényét     járjuk,     hogy     lezárjuk (élet)utadnak     ezt     a     részét:     nem     csupán     a     te     érdekedben,hanem    mások    miatt    is.    Ma    bedobunk    egy    hatalmas    követ    a    tóba,    és    azok    a    hullámok    olyan helyekre    is    elhatnak,    amelyekre    nem    is    számítanál.    Akkor    már    tudod    is,    hogy    mit    akarok,
ugye?
–    Attól    tartok,    tudom    –    motyogta    Mack.    Érezte,    hogy    érzelmek    kezdenek    kiszivárogni
szívének    egyik    lezárt    szobájából.
–    Fiam,    ki    kell    mondanod,    nevén    kell    nevezned!
Mack     most     már     nem     tudott     tovább     uralkodni     magán,  forró  könnyek patakzottak     a
szeméből,    és    zokogva    kezdte    vallomását.
–     Papa!     –     kiáltotta.     –     Hogy bocsáthatnék     meg     valaha     is     annak     a     rohadéknak,     aki  meggyilkolta    az    én    Missymet?!    Ha    most    itt    lenne,    nem    is    tudom,    mit    tennék    vele!    Tudom, hogy    nem    helyes,    de    azt    akarom,    hogy    úgy    szenvedjen,    mint    amilyen    szenvedést    ő    okozott nekem...    ha    már    igazságszolgáltatásban    nem    részesülhetek,    a    bosszúról    akkor    sem    akarok lemondani.
Papa    egyszerűen    csak    engedte,    hogy    az    áradat    kitörjön    Mackből,    aztán    megvárta,    míg    a hullámok    elültek.
–     Mack,     az,     hogy     te     megbocsátasz     ennek     az     embernek,     a     részedről     azt     jelenti,     hogy átengeded    őt    nekem,    és    lehetővé    teszed,    hogy    megváltsam    őt.
–    Megváltani?!    Őt?!    –    Mack    újból    a    harag    és    a    fájdalom    tüzét    érezte.    –    Nem    akarom, hogy     megváltsd     őt!     Azt     akarom,     hogy     okozz     neki     fájdalmat,     hogy     büntesd     meg,     juttasd pokolra...    –    Hangja    elakadt.
Papa    türelmesen    várta,    hogy    az    érzelmek    lecsillapodjanak.
–    Elakadtam,    Papa.    Nem    felejthetem    el    csak    úgy,    amit    tett,    nem    igaz?!    –    esdekelt    Mack.
–    A    megbocsátás    nem    felejtést    jelent,    Mack.    Azt    jelenti,    hogy    elengedjük    a    másik    ember torkát.
–    De    én    azt    hittem,    hogy    te    elfelejted    a    bűneinket.
–     Mack,     én     Isten     vagyok.     Nem felejtek     el     semmit.     Mindent     tudok.     Tehát     a     felejtés számomra     azt     jelenti,     hogy     úgy     döntök,     korlátozom     magam.     Fiam!     –     halkult     el     Papa hangja,    Mack    pedig    feltekintett    rá,    egyenesen    bele    mély,    barna    szemébe.    –    Jézus    miatt    ma
nincs    törvény,    ami    azt    követelné    meg,    hogy    az    emlékezetembe    idézzem    a    bűneidet.    Ezek elmúltak,    és    nem    zavarják    többé    a    kapcsolatunkat.
–    De    ez    az    ember...
–    De    ő    is    az    én    fiam.    Meg    akarom    váltani.
–    És    hogy    gondoltad?    Én    csak    megbocsátok    neki,    és    akkor    már    minden    oké,    aztán    meg haverok    leszünk?!    –    kérdezte    Mack    halkan,    de    szarkasztikusan.
–    Nincs    kapcsolatod    ezzel    az    emberrel,    legalábbis    most    még    nincs.    A   megbocsátás    nem hoz    létre    kapcsolatokat.    Jézusban    minden    embernek    megbocsátottam    az    ellenem    elkövetett bűneiért,    de    csak    kevesen    döntenek    a    velem    való    kapcsolat    mellett.    Mackenzie,    hát    nem érted,     hogy     a     megbocsátás     egy     hihetetlenül   hatalmas     erő     és     óriási     hatalom?!     Egy     olyan
erő,    amelyben    velünk    együtt    részed    van,    egy    olyan    hatalom,  amelyet    Jézus mindenkinek
megad,     akiben     benne     lakozik,     hogy     a     megbékélés     növekedhessen.     Amikor     Jézus
megbocsátott    azoknak,    akik    a    keresztre    szegezték,    többé    már    nem    voltak    adósai    neki, sem nekem.  A  velük  való kapcsolatomban    soha    nem    hozom    fel,    amit    tettek,    nem    szégyenítem meg,    és    nem    hozom    zavarba    őket.
–    Nem    hiszem,    hogy    én    képes    vagyok    ezt    megtenni    –    válaszolta    erőtlenül    Mack.
–     Én     pedig     azt     akarom,     hogy     tedd     meg.     A     megbocsátás     mindenekelőtt     a     te,     a megbocsátó    fél    érdekeit    szolgálja    –    válaszolta    Papa.    –    Ha    megbocsátasz,    megszabadulsz valamitől,    ami    elevenen    felemészt    téged:    ami    pusztítja    az  örömödet    és    a    teljes    és    őszinte szeretetre    való    képességedet.    Gondolod,    hogy    ezt    az    embert    érdekli    az,    hogy    neked    milyen
fájdalmakat  és     gyötrelmeket   kellett átélned?     Ha     igen,     legfeljebb     azért,     hogy     annak
tudatával    hizlalja    magát.    Nem    akarsz ennek    véget    vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel  őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel;    akár    tudja,    akár    nem,    akár    elismeri,    akár
nem.    Amikor    úgy    döntesz,    hogy    megbocsátasz    valakinek,    azt    az    embert    jól    szereted.
–    De    én    nem    szeretem    őt!
–    Nem,    most    még    tényleg    nem.    De    én    szeretem,    Mack!    Nem    azért,    amivé    vált,    hanem amiatt    a    megtört    gyermek    miatt,    akit    a    fájdalmai    így    eltorzítottak.    Segíteni    akarok    neked,hogy     magadra     öltsd     azt     a     természetet,     amely     több     erőt     és     nagyobb     hatalmat     talál     a szeretetben    és    a    megbocsátásban,    mint    a    gyűlöletben.
–    Ez    tehát    azt    jelenti    –    mondta    Mack,    és    egy    kicsit    haragudott    a    beszélgetés    iránya    miatt–,hogyha    megbocsátok    ennek    az    embernek,    akkor    utána    akár    azt    is    megengedhetem    neki,hogy    játsszon    Kate-tel,    vagy    az    első    lány    unokámmal?
–    Mackenzie!    –    Papa    hangja    erős    és    határozott    volt.    –    Már  megmondtam  neked,    hogy    a megbocsátás     nem     hoz     létre     kapcsolatot.     Ha     az     emberek  nem szólnak     igazat     afelől,     amit tettek,     és     ha     nem     változtatják     meg     a     gondolkodásukat     és     a     viselkedésüket,     akkor     a bizalomra     épülő     kapcsolat     lehetősége     kizárt.     Amikor     megbocsátasz     valakinek,     ezzel
felszabadítod     őt     az     ítélet     alól,     de     valódi     változás     nélkül     valódi  kapcsolatok     nem létesíthetők.
–    A    megbocsátás    tehát    nem    követeli    meg    tőlem,    hogy    úgy    tegyek,    mintha  az,    amit    ez    a fickó    tett,    meg    se    történt    volna?
–    Hogy    is    lennél    rá    képes?!    Tegnap    este    megbocsátottál    apádnak.    De elfelejted-e    valaha is    azt,    amit    veled    tett?
–    Nem    gondolnám.
–     De     ma     már     a     történtek     ellenére     is     képes     vagy     őt     szeretni.     Ezt     az     ő     változása     teszi lehetővé.     A  megbocsátás     semmiképpen     sem     követeli     meg     tőled     azt,     hogy     meg     is     bízz abban,    akinek    megbocsátasz.    De    ha    végül    megbánja    a    bűnét    és    megtér,    akkor    egy    csodát
fedezel    fel    a    szívedben,    amely    lehetővé    teszi,    hogy    kinyújtsd    a    kezed,    és elkezdd    felépíteni közöttetek     a     megbékélés     hídját.     És     néha     még     az     is     megtörténhet     –     bár     ez     most valószínűleg elképzelhetetlennek    tűnik    a    számodra    –,    hogy    ez    az    út    a    teljesen    helyreállított bizalom    csodájához    is    elvezet.
Mack    lecsúszott    a    földre,    és    nekivetette    a    hátát    a    sziklának,    amelyen    addig    ült.    A    talajt tanulmányozta    a    lábai    között.    –    Papa,    azt    hiszem,    értem,    amit    mondasz.    De    az    az    érzésem,hogy    ha    megbocsátok    ennek    a    fickónak,    akkor    megússza.    Hogyan  menthetném  fel  tettének következményei     alól?     Szerintem   nem     lenne     tisztességes Missyvel     szemben,     ha     nem maradnék    haragban    vele.    Nem    így    van?
–    Mackenzie,    a    megbocsátás    nem    ad    felmentést    semmire.    Hidd    el    nekem, hogy    amitől ez     az     ember     a     legtávolabb     van,     az     a     szabadság.   És neked     nem kötelességed, hogy igazságot    szolgáltass    ebben    az    ügyben.    Ezt    csak    bízd    rám!    Ami    meg    Missyt    illeti,    ő    már megbocsátott    a    gyilkosának.
–    Csakugyan?    –    kérdezte    Mack,    fel    se    nézve.    –    Hogy    volt    erre    képes?!
–    Úgy,    hogy    benne    élek.    Ez    az    egyetlen    módja    az    igazi    megbocsátásnak.
Mack     érezte,     hogy     Papa     leül     mellé     a     földre,     de     továbbra     sem     nézett     fel.     Amikor     Papa átölelte    őt,    zokogni    kezdett:    –    Engedd    ki    az    egészet!    –    hallotta    Papa    suttogását,    és    végre
képes    volt    ezt    megtenni.    Becsukta  szemét    miközben    könnyei    patakzottak.    Missy,    és    a    vele kapcsolatos    emlékek    újra    elárasztották    az    elméjét:    a    kifestőkönyv    és    a    színes    kréták    képe, a    szakadt    és    véres    ruhák.    Sírt,    míg    ki    nem    sírt    magából    minden    sötétséget,    vágyakozást    és
veszteségérzetet;    sírt    mindaddig,    míg    már    nem    volt    semmi    kisírni    való.
Lehunyt    szemmel,    előre-hátra    ringatózva    esedezett:    –    Segíts,    Papa!    Segíts!    Mit    tegyek?
Hogy    tudok    megbocsátani    neki?
–    Mondd    el    neki!
Mack    felnézett,    félig-meddig    arra    számítva,    hogy    ott    áll    előtte    egy    ismeretlen    férfi.    De nem    volt    ott    senki.
–    Hogyan,    Papa?!
–     Csak     mondd     ki     hangosan!     Hatalmas     erő     van     abban,     amit     az     én  gyermekeim
kijelentenek.
Mack    suttogva    kezdte,    először    csak    bátortalanul    és    akadozva,    de    aztán    egyre    nagyobb meggyőződéssel:    –    Megbocsátok    neked!    Megbocsátok    neked!    Megbocsátok    neked!
Papa    szorosan    magához    ölelve    tartotta.
–    Mackenzie,    olyan    hatalmas    örömet    jelentesz    nekem!    Amikor    Mack    végre    összeszedte magát,    Papa    átnyújtott    neki    egy    nedves    kendőt,    hogy    megtörölhesse    az    arcát.    Utána    felállt, először    ugyan    kissé    bizonytalanul.
–     Hűha!     –     szólalt     meg     rekedten,     és     keresgélte     a     szavakat, amelyekkel leírhatná     azt     az  érzelmi     utazást,     amin     épp     az     imént     vergődött     át.     Elevennek     érezte     magát.     Visszaadta Papának     a     zsebkendőt,     és     megkérdezte:     –   Tehát  teljesen rendben     van,     hogy     még     mindig haragszom?
Papa     nem     késlekedett     a     válasszal:     –     Úgy,     ahogy     mondod!     Amit     ez     az     ember     tett,     az szörnyű!     Rettenetes     fájdalmat     okozott     sokaknak.     Rosszat     tett,     és     a     harag     a     megfelelő reakció     arra,     ami     ennyire     gonosz.     De     ne     engedd,     hogy     a     harag,     a     fájdalom     és     a veszteségérzet    megakadályozzon    téged    a    megbocsátásban    és    abban,    hogy    levedd    a    kezed annak    az    embernek    a    nyakáról.
Papa    felemelte    és    a    hátára    dobta  zsákját.    –    Fiam,    megeshet,    hogy    az    első    napon,    meg    a másodikon     százszor     is     ki     kell     nyilvánítanod     a     megbocsátásodat,     de     harmadik     nap     már kevesebbszer,     és     így     tovább     minden     nap,     míg     végül     egy     szép     napon     ráeszmélsz,     hogy teljesen     megbocsátottál.     Aztán     eljön     majd     az     a     nap     is,     amikor     annak     az     embernek     a
boldogulásáért     is     imádkozol,     és   átengeded     őt     nekem,     hogy     a     szeretetem     a     romlottság utolsó    maradványait    is    kiégesse    az    életéből.    Bármennyire    felfoghatatlannak    hangzik is ez most    a    számodra,megtörténhet,    hogy  egy  nap majd teljesen másösszefüggésben    ismered meg    ezt    az    embert.
Mack     felnyögött.     De     akármennyire     is     felkavarták     a     gyomrát     Papa     szavai szívében tudta,     hogy     ez     az     igazság.     Együtt     felálltak,     és     Mack     az     ösvény     irányába     fordult,     hogy visszatérjen    az    úton,    amin    jöttek.

(Részlet a Viskó című regényből)

Az áldásaidat számold a problémáid helyett! 2.

Leltár
Mindenki leltárlistája különböző. Nem ugyanazok az ajándékaink,erősségeink, tehetségünk – és főleg nem rendelkezünk minddel egyidejűleg – de Isten nem is ígért ilyesmit. Emlékszem, egy alkalommal,mikor Indiában egy leprás kolóniát látogattunk meg, egy férfi megkérdezte, hogy szeretném e látni az otthonát. Nagyon izgatottnak tűnt, így boldogan vele tartottam. Kiderült, hogy egy 3 méter hosszú, 2 méter magas földkupacba vájt lyukat nevez az otthonának, amit egy saját készítésű függőággyal, néhány horpadt lábossal és pár edénnyel rendezett be. Bevallom, nagyon elszégyelltem magam, látva, hogy milyen boldogságot jelentett számára ez a kis odú, miközben én, aki ennek a sokszorosával rendelkezem, mégis gyakran elégedetlen vagyok.
Ennek a figyelembevételével írtam egy listát, és javaslom, hogy minden egyes pontjáért adj hálát az Istennek. Elképzelhető, hogy (még) nem rendelkezel mindennel az alábbi listából, de némelyik talán rád illik. A leprást, akivel találkoztam, minden bizonnyal bármelyik felvillanyozná:

Egy tető a fejed fölött
Egy törődő barát
Családtagok, akik szeretnek
Egy működőképes autó (akkor is, ha épphogy működik)
Egy teli pocak
Hideg és meleg folyóvíz
Humorérzék
Havi fizetés
Kényelmes ágy
Egy álom a szívedben
Tanulási lehetőség a gyerekeidnek
Egy gyülekezet, ahová eljárhatsz
Egy egészséges test
Egy szekrény tele ruhákkal
Egy Biblia, amit olvasni tudsz
A jövő reménysége

Ez csak néhány dolog, ami hirtelen eszembe jutott. Fogadni merek, hogy ha átgondolnád és imádkoznál erről, egy kb. tízszer ilyen hosszú listát tudnál készíteni.
A lista némelyik eleme eléggé alapvető, mégis ha belegondolsz, világszerte számos ember kénytelen nélkülözni ezeket a számunkra természetes szükségleteket.
Víz, élelem, hajlék – alap dolgok, melyeket nem szabadna készpénznek vennünk. Mindenkor értékeljük és köszönjük meg Istennek ezeknek az alapvető szükségeknek az ellátását, és soha egy pillanatra se becsüljük alá.

Joyce Meyer get your hopes up

Az áldásaidat számold, a problémáid helyett!

„Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről...”
Zsoltárok 103:2

„A csillagok csak a sötét égbolton látszanak.”
— Martin Luther King Jr.

Egyszer hallottam egy történetet, melyben egy férfi egyik este elveszítette a kulcsait. Magánkívül rohangált körbe-körbe az utcán a villanypóznák körül, remélve, hogy megtalálja. Hamarosan egy járókelő, akinek feltűnt az elszánt keresgélés, úgy döntött, hogy segít neki. „Pontosan hol ejtette el azokat a kulcsokat? – kérdezte a segítőkész idegen. „Ha pontosítjuk a helyet, talán könnyebben megtaláljuk.” Az elveszett kulcsok tulajdonosa válaszul gondolkozás nélkül rávágta: „A házamban.” Az idegen erre megrökönyödve kérdezett vissza: „Ha a házban ejtette el, miért az utcán keresgél?” A férfi így válaszolt: „Mert itt kint lényegesen jobbak a fényviszonyok.” Az első gondolatunk e történet hallatán talán az, hogy: Ez röhejes,ennyire nem lehet valaki bolond. És valóban, abszolút őrültségnek tűnik egy házon belül elhagyott kulcsot az utcán keresni, de hidd el, nem véletlenül hoztam fel ezt a sztorit. Gyakran a történetben szereplő férfihez hasonlóan, mi is rossz helyen keresünk dolgokat. Biztos ismeritek a régi dalt, mely arról szól, hogy „rossz helyen keressük a szerelmet”. Hiszem, hogy ez a reményre is igaz, melyet szintén, nem ritkán, rossz helyen keresünk.
Nem számít, milyen helyzetben vagyunk éppen, hiszen a pillanatnyi körülményeink nem határozhatják meg a boldogságunkat.
Életünk legrosszabb napján is lehetünk magabiztosak, vidámak és reményteliek, amennyiben megtanulunk azokra a dolgokra fókuszálni,amik megmaradtak, azok helyett, amiket esetleg elveszítettünk. Összpontosíts arra, amit Isten már megtett érted, ahelyett, amit még nem.Néha azt kívánom, bárcsak előbb megosztotta volna velem valaki ezt a fontos igazságot. Sok éven át, szinte szünet nélkül frusztrált és szerencsétlen voltam, mert az esetek többségében olyasmiken jártattam az eszem, amik hiányoztak az életemből. Sőt, az igazat megvallva, szinte másra se bírtam gondolni, ráadásul állandóan panaszkodtam is.
Még az imáim is csak az életemből hiányzó dolgok sorolgatása körül forogtak. Istenem, nincs elég pénzem. Nem vagyok olyan tehetséges, mint xy, és rossz gyerekkorom volt. A lista jó hosszú volt, mondhatni végtelen. Nap mint nap körbenéztem, és számba vettem amim nincs. Idővel aztán, az Úr a tudomásomra hozta, hogy rossz helyen keresgélek, és sosem élhetek győztes életet, ha folyton azon siránkozom,amit elveszítettem, vagy amim sosem volt.
Arra tanított, hogy azt az energiát, melyet eddig a veszteségeim utáni kesergésre pazaroltam, fektessem inkább hálaadásba, azért amim van. Lehet, hogy nem futja álomnyaralásra, de legalább minden hónapban ki tudom fizetni a számláimat. Lehet, hogy bizonyos képességek hiányoznak belőlem, de kommunikáció terén elég jó vagyok, és Isten segített ezt mások hasznára fordítani. Lehet, hogy bántalmaztak gyerekkoromban, de Isten meggyógyított engem. Sem a férjem, sem a gyerekeim nem tökéletesek, de Isten egy csodálatos családdal áldott meg. Atyám és anyám elhagytak, de az Úr magához vett engem (lásd:Zsoltárok 27:10).

Ahogy panaszkodás helyett egyre több időt töltöttem hálaadással,lassan a hozzáállásom is változni kezdett. Egyre nyilvánvalóbbá váltak Isten áldásai és kegyelme az életemben, a remény pedig szárba szökkent.
Ugyanez megtörténhet veled is. Függetlenül a pillanatnyi nehézségeidtől, te is találhatsz új örömöt az életedben. Lehet, hogy értek veszteségek, és híján vagy bizonyos lehetőségeknek, de az ezen való rágódás helyett, inkább nézd át, amid maradt. Ki tudja, lehet, hogy meglep, mi mindent találsz.

Joyce Meyer Get your hopes up

Adjatok teret egymásnak

A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát. ( 1 Korinthus 13:4-5)

Ha boldog kapcsolatot akartok, teret kell adnotok egymásnak. Nem szabad hogy ettől elvesszen a biztonságérzetetek.
A szeretet olyan, mint egy növény: ha agyondédelgeted, megfojtod vele, de ha teret adsz neki, kivirágzik. Egyetlen személy van, aki teljesen be tudja tölteni érzelmi szükségleteidet: Isten.

Mai ige.

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” Róm 8,26

Mindenkinek vannak gyengeségei. Amik miatt azt hisszük, sosem fogunk úgy teljesíteni, mint az „erősek”. Amik miatt kevesebbnek érezzük magunkat. Kevésbé vagyunk győztesek. Kevésbé vagyunk hódítók. Kevésbé vagyunk erősek.
Engem nagyon zavarnak a gyengeségeim. És nem szabadulok a gondolattól, hogy nem tudok megváltozni. 
Pedig Krisztus erejében minden meg tud újulni. Minden újraépül, ami összetört. De néha belefáradok a próbálkozásba, és nagyon, de nagyon gyengének érzem magam. Ismered ezt az állapotot?
Engedd, hogy ez az ige egy kis erőt leheljen ma a gyengeségedbe:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” (Róm 8,26).
Nem kell tudnunk minden választ. Nem kell ötleteket adnunk Istennek. Az is rendben van, ha gyengeségünkben már imádkozó szavaink sincsenek. 
Olvasd csak ezeket a gyönyörű sorokat, amik épp nekünk szólnak gyengeségünkben, ahogy a Róm 8,26-ban ígéretet kaptunk rá:
„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek” (Róm 8,1).
„De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek,” (Róm 8,9a).
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31b).
„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).
Talán jó lenne, ha néhány percig csendben üldögélnénk. Nyugalomban, az ítélkezés terhe nélkül, kívül az elvégzendő feladatok mókuskerekén. Nyugodtan, tudva, hogy a Lélek megsegít gyengeségünkben.
Ő megérti gyengeségeinket. Ő tudja, hogyan imádkozzunk. A gyengeségnek célja van. Rossz érzés, de biztos, hogy valami jó kerekedik ki belőle – ahogy a Róm 8,28 biztat: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”.
A csendben, a nyugalomban, mialatt a Lélek imádkozik helyettünk, s mi csak szívjuk magunkba az éltető igazságot, megcsillan valami. Egy reménysugár. Elképzelhetetlen kegyelem, és érezni fogjuk hogy az Ő ereje ráborul gyengeségünkre.
Isten erejének legapróbb szemcséje is több, mint amennyire szükség van, hogy elfedje botlásainkat, töredékességünket, gyengének hitt pontjainkat. És már nem tartjuk gyengének magunkat.
Nem vagyunk gyengék. Istentől függünk.
Rá vagyunk csatlakoztatva az Egyetlenre, aki képes segíteni nekünk. Az Egyetlenre, aki kegyelmébe burkol minket, míg a folyamat lezajlik.
Emberi kapcsolataink nem elégségesek. Körülményeink nem elegendők. Anyagi javaink sem. Az akaraterőnk sem. Az önbizalmunk sem. De Ő mindig elég volt, elég most és elég lesz mindörökké.

Virtuális kávézó nőknek

AZ AGGODALOM LEGYŐZÉSE

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok.” (Máté 6:25)
Íme, néhány lépés, amivel legyőzheted aggodalmadat: 1) Beszélj Istennel! Ne siránkozz egy befektetés összeomlása miatt, kért Isten segítségét! Ne járkálj nyugtalanul fel-alá a kórház folyosóján, imádkozz a műtét sikeréért! „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7). 2) Lassíts! „Légy csendben, és várj az Úrra!” (Zsoltárok 37:7). Jézus első csodáját egy esküvőn tette. Elfogyott a bor, ami hatalmas megszégyenülést jelentett abban a korban. Mária hibáztathatta volna a vendégfogadó családot a felkészületlenségükért, de inkább Jézushoz fordult a hiánnyal, aki megoldotta a problémát. Te is megteheted ugyanezt. Mérd fel, mi a gond, aztán vidd az Úr elé imában. 3) Ne hagyd, hogy az aggodalmaid átvegyék az irányítást! Ha rád száll egy szúnyog, nem mondod: „Majd később foglalkozom vele.” Nem, azonnal agyoncsapod, mielőtt még megcsíphetne. Légy ugyanilyen határozott aggodalmaiddal is! Bánj el velük abban a pillanatban, amikor felbukkannak! Mielőtt öndiagnózist állítanál fel egy anyajegy miatt, és a ráktól rettegnél, előbb vizsgáltasd ki! Ahelyett, hogy azt feltételeznéd, sosem fogsz kikeveredni az adósságból, kérj segítséget egy pénzügyi tanácsadótól! Aggodalmaskodás helyett cselekedj! Horace Bushnell mondta: „Az aggodalmaskodás hitetlenséget vagy ok nélküli rettegés. Nincs jogunk megengedni magunknak. Ha teljes hittel Istenben bízunk, az aggodalom elmúlik.” Azokat a kereszteket, melyeket a jövőnket illető aggodalom miatt hordunk, nem Isten tette a vállunkra. Add hát át aggodalmadat Istennek, és hagyd is nála!
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Maradni, amikor menni szeretnél. Vesd az Úrra terhedet, mert ő gondot visel rád. Zsolt. 55:23

MARADNI, AMIKOR MENNI SZERETNÉL (4)
„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsoltárok 55:23)
Tedd házasságodat Isten kezébe! Az utolsó szó minden kérdésben Isten Szava legyen! Szakértő segítőhöz fordulni hasznos dolog, de amíg nem adtátok át házasságotok tulajdonjogát Istennek, addig nem használtátok ki a legjobb lehetőséget. Mit jelent átadni a házasságunkat Istennek gyakorlati értelemben? Két dolgot: 1) Többé nem te döntesz, hanem Isten. Neked pedig félre kell állnod az útjából, hogy akadálytalanul tehesse dolgát. Önérdekednek és irányításkényszerednek meg kell hajolnia az ő akarat előtt. Amíg ragaszkodsz ahhoz, hogy igazad van, és helyre akarod tenni a házastársadat, addig te magad is a probléma része maradsz. Ám ha átadod a problémát Istennek, akkor tud rajta ő – nem te – dolgozni! 2) Tanulj meg hitben járni, nem látásban (ld. 2Korinthus 5:7). Amikor úgy tűnik, a dolgok kicsúsztak a kezed közül, akkor kényszerét érzed, hogy visszavedd az irányítást. Ne tedd, vagy az eredmény csak még több nem működő dolog lesz! Újítsd meg döntésedet, hogy átadtad Istennek az irányítást, hogy ő formálja mindkettőtök szívét. Hitben járva élj, ne érzéseidre alapozva! A zsoltáros ezt így fogalmazta meg: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Ha rábízod Istenre a helyzet kezelését, három dolog történik: a) Megnyugszol, békességre találsz; b) valószínűleg csökkeni fog párod ellenállása, mert már nem piszkálod folyton; c) Isten dolgozni kezd, és ő, „aki elkezdte a jó munkát, el is végzi azt…” (Filippi 1:6 ESV)
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Máté 14:27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"

Amikor saját magunkra támaszkodunk

Viharos időkben, mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy azt mondjuk, „majd magam megoldom.” Ennek számos oka lehet. Talán fiatalabb korodban sosem számíthattál mások segítségére, így rákényszerültél az önállóságra, de az is lehetséges, hogy egy eredendően erős személyiséggel rendelkezel, esetleg nagyon tehetséges vagy valamiben, és megszoktad,hogy a saját képességeid általában kihúznak a csávából, így nincs szükséged senki másra.Isten azonban nem magányos küzdelemre hív minket, és bizony, előbb vagy utóbb megtapasztaljuk, hogy a saját erőnk nem mindig bizonyul elegendőnek. Időnként szembe fogod
majd találni magad olyan helyzetekkel, amiken csak Isten lesz képes átsegíteni, úgyhogy azt javaslom mielőbb barátkozz meg a gondolattal, hogy inkább Őrá támaszkodsz. Ne várd meg, hogy egy olyan óriási akadályba ütközz, vagy egy olyan drámai helyzetbe kerülj, hogy a kétségbeesés hajtson Hozzá. Tedd a szokásoddá, hogy reggelente így imádkozol: „Uram, ma is bízom benned. Köszönöm az adottságokat és képességeket melyekkel megajándékoztál, de nem akarok a magam  értelmére támaszkodni. Tőled függök. Kérlek, biztosítsd számomra a bölcsességet, iránymutatást és kegyelmet, amely egy győztes és diadalmas élethez szükséges.”
Bármennyire nagyszerű egy barátság, csodálatos egy Istenfélő házastárs, és fontosak az Istentől kapott képességeink, ezek egyike sem veheti át Isten helyét az életedben. A Zsoltárok 37:39 azt mondja: „Az
(állhatatosan) igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségök a háborúság idején.” Az Úr a mi menedékünk és erősségünk, senki más. Ezért tölt el minket reménységgel, amikor nehézségek idején Őrá
támaszkodunk és nem emberekre.
Csalódást okozott, vagy cserbenhagyott valaki? Megbántódtál, vagy neheztelsz rá? Eszedbe jutott már, hogy esetleg magadnak is köszönheted a dolgot, miután Isten helyett egy embertől vártad szükséged betöltését? Igazán nem akarok kíméletlennek tűnni, vagy úgy, mintha nem éreznék együtt veled a bánatod miatt, de az igazság első hallásra néha fájdalmas. Amennyiben a reménységünk és bizalmunk emberekben
gyökeredzik Isten helyett, Ő felfedi a gyengeségeiket, és megengedi,hogy csalódást okozzanak, hogy végre Hozzá forduljunk. Ne feledjük,ha az igazság eleinte kellemetlenül is érint, végül mindig szabaddá tesz!

Ne törődj a viharral – összpontosíts Jézusra!

A Máté 14:24–33 versek egy meglehetősen drámai képet tárnak elénk. A tanítványok egy éjszaka a Galileai-tengeren igyekeztek átkelni, amikor kegyetlen vihar támad. Na, most, ha valaki, akkor Péter és a tanítványok,tapasztalt halászokként, pontosan tudták mit tegyenek hasonló esetekben,
elvégre nem ez volt életük első vihara a tengeren. Ennek a viharnak az ereje azonban felülírta minden eddigi tapasztalatukat.
Voltál már hasonló helyzetben? Előfordult már veled, hogy egy számodra szokványosnak tűnő, látszólag rutinból kezelhető helyzetről kiderült, hogy teljesen más, mint az eddigiek? Pontosan ez történt a
tanítványokkal; ez egy olyan vihar volt, amit nem voltak képesek önerőből kezelni.
Látva, hogy a tanítványok segítségre szorulnak, Jézus a vízen járva közelítette meg őket (25. vers). Szeretem, hogy a Biblia olyan laza természetességgel beszél erről. Nincs vastagított betűkkel, vagy aláhúzással kiemelve, még felkiáltójel sincs a végén. Jézus a vízen járt és ez nem kellene, hogy meglepjen minket. Isten ezzel is azt üzeni, hogy Ő bármire képes, és bármit meg is tesz az érdekünkben, különösen,amikor bajba keveredünk.

Nem létezhet akkora vihar, amely Istent képes lenne megakadályozná abban,hogy megmentsen.
Amikor Jézus a hajóhoz ért, a tanítványok megijedtek Tőle, szellemnek hitték. Péter azonban így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.” (28. vers). Amint Jézus azt mondta,„Jöjj”, Péter, kipattant a hajóból és csodálatos módon elkezdett a vízen járni. Péter ezt nem a saját erejéből tette (természetesen nem született semmiféle csodatévő, vagy vízen járó képességgel), sőt a többi tanítvány sem segített neki, kizárólag Isten tette erre képessé. Jézus volt Péter egyetlen reménysége.
Jézus felé közeledve a vízen, Péter valami olyat tett, amit mi is gyakran elkövetünk – tekintete elkalandozott az Úrtól és lenézett. A hullámokat látva, a viharra összpontosított. Ahelyett hogy azt gondolta volna: Jézussal járok a vízen! Ez hihetetlen! Isten erejének tényleg nincs határa az életemben. – Péter elbizonytalanodott és ilyen gondolatok környékezték meg: Mi van, ha elsüllyedek? Hogy lehetséges ez egyáltalán? Biztos, hogy Jézus meg tud menteni? Ez történik akkor,amikor Isten ígéretei helyett a problémáidra nézel. Ilyenkor a felkiáltójelekből szempillantás alatt kérdőjelek lesznek.

A hit átalakul félelemmé, és süllyedni kezdesz. Hála Istennek,van egy Megváltónk,aki akkor is segít, amikor épp gyengébb a hitünk. Jézus kinyújtotta a kezeit, és megmentette Pétert. Nem a többi tanítvány húzta ki a vízből, hanem Jézus.
Ez a történet tökéletesen illusztrálja életünk viharait. Isten számára nem létezik túl nagy vihar, bármekkorának tűnjön is az. Ő lát téged,pontosan tudja, hogy hol vagy, és a segítségedre siet. Életed viharaiban keresd Istent. Ne légy olyan, mint a tanítványok, akik ahelyett, hogy várták volna Jézust, meglepődtek, amikor feltűnt a színen. Inkább várd
lelkesen, hogy Isten megjelenjen. Ő pont a megfelelő időben fog érkezni, és lecsendesíti a vihart. Amíg Rá összpontosítasz, felül tudsz emelkedni bármin, ami az életedre tör. Jézussal a középpontban, békés,
elégedett és boldog életed lehet. Ezzel szemben, ha a hullámokra koncentrálsz, negatív, félelemmel teli gondolatok törnek rád, és az ellenség hazugságai mindannyiszor el fognak süllyeszteni. Amikor úgy tűnik,hogy felborult az életed, még a legmegrázóbb vihar kellős közepén is, nézz fel az Úrra. Ő az egyetlen, akit nem lehet megrendíteni.
Valami, amiben mindig bízhatsz Isten azt akarja, hogy reményteliek legyünk, nem pedig depressziósak, csalódottak és reményvesztettek. Pál a Rómabeliekhez írt levél 5:5-ben azt mondja, hogy azok, akik Istenben bíznak, soha nem csalódnak és nem szégyenülnek meg. Hűha!! Gondold ezt át! A barátaidba, a bankszámládba, a politikusokba, a munkádba, vagy bármi egyébbe vetett bizalom jó eséllyel kiábrándulással végződik, de ha Istenben bízol, sosem fogsz csalódni. Meglehet, hogy keresztülmész majd problémás, nehezen érthető időszakokon, de Ő a végére mindet a javadra fogja fordítani!
Ameddig rendelkezel reménnyel, addig lehetőségeid is vannak, mert minden megváltozhat, kivéve Istent. Ha rossz hírt kapsz, gondolj arra,hogy mint minden más, az is megváltozhat. Az anyagi helyzeted, a
gyerekeid, a főnököd, a körülményeid, egytől egyig változhatnak, de Isten mindig ugyanaz marad. Isten a mi kősziklánk, a biztos pontunk.
A Malakiás 3:6 azt mondja: „Mert én, az Úr, meg nem változom.”
Emberek, körülmények, hangulatok, vélemények, célok, munkahelyek és iskolák, mind változnak. Jobb, ha előbb utóbb hozzászoksz ehhez a gondolathoz. Ha valamire biztosan számíthatunk ebben a világban,
az a változás. Ezért olyan fontos az Úrban reménykednünk, és az életünket csakis Őrá, mint rendíthetetlen Kősziklára építeni. Amíg Isten minden szükséged forrása és életed alapköve – tudva, hogy Ő nem változik – bármit képes leszel kezelni.
Ha valóban Istenre bíznánk az életünket, és sosem várnánk emberektől olyasmit, amire csak Ő képes, sok felesleges érzelmi vihartól kímélnénk meg magunkat.

Általában nincsenek tökéletes napjaink és számos viharról nem értesülünk előre. Akár a fejed fáj, akár a szíved, legyen bármilyen problémád, akár egy, akár több napon át, csak NÉZZ FEL! Ne összpontosíts a negatív körülményekre, az előtted tornyosuló akadályokra, vagy a félelmeidre.
Amikor felfelé nézel, a remény újjászületik. Bármilyen hatalmas legyen is egy vihar, Istenhez nem ér fel. Ha Őt keresed, bízhatsz benne,hogy megteszi, amit kell, bármi legyen is az, akár a vízen is jár, hogy elérjen téged. Szóval rajta, fel a fejjel. A végére erősebb leszel. Összpontosíts Jézusra, gondolkozz pozitívan, menj előre, és bármi történjék is, ne nézz le!

Joyce Meyer: Get your hopes up!

Nem tudnál igyekezni Istenem?

„Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.”
(Préd . 3,11)

Elegem volt, elkezdtem kiabálni: „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!”

Mi, akik vidéken élünk, tudjuk, hogy az úton döcögő traktorok hozzátartoznak a mindennapokhoz. De attól még, hogy megszokott dolgok, nem leszünk kevésbé idegesek, amikor épp igyekszünk valahova, s előttünk cammog egy traktor. Ez történt nemrég velem is, mikor egy kétsávos úton egy traktor mögé kerültem. Csigalassúsággal haladtunk, mielőtt kirobbantam. Persze az ordításom, „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!” - mit sem számított a traktornak.

Ugye, Isten időzítésével is így vagyunk néha? És ugyanígy nem tudunk hatni rá.

Olyankor, amikor nem az én kedvem szerinti ütemben működik Isten, s szeretném Őt felgyorsítani, eszembe jut Ábrahám feleségének, Sárának a története. Ő is biztosan így érzett. Már tíz éve hiába várta a gyermeket, akit Isten megígért neki (az 1Móz 12-21-ben az egész történetet elolvashatod), úgy döntött hát, hogy „segít” Istennek.
Tíz év várakozás mindenkinek sok. Sára tehát odaadta szolgálóját, Hágárt, a férjének, és kettejüknek gyermeke lett. Az asszonyok között viszont elmérgesedett a viszony. Igazi szappanoperába való történet.
Végül, tizenöt évvel később, megszületett a fiúgyermek, akit Isten ígért Ábrahámnak és Sárának. Nem késett el Isten. Időzítése tökéletes volt. Sára volt türelmetlen, s ezzel összekavarta a dolgokat, amivel azt is megtanulta, hogy bizony ára van annak, ha manipuláljuk a körülményeinket.
Tudom, nem csak Sára meg én szeretnénk, ha Isten néha jobban igyekezne. Valaki mondta egyszer, hogy a csuklónkon hordjuk az istenünket (vagy manapság a telefonunk kijelzőjén).
Ezt olvassuk az Ézs. 55,9-ben: „Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Az időzítés hozzátartozik Isten útjaihoz. Mutogathatom én az órámat, Ő sohasem késik el. Lassúnak tűnhet, de mindig épp időben van.
Van-e valamilyen ígérete Istennek, ami nagyon lassan bontakozik ki az életedben? Elültetett valami álmot, vágyat a szívedbe, és az sehogy sem akar teljesülni?

Ne add fel a reményt! Isten hűséges, és számíthatsz a pontos időzítésére. Fordítsd Rá a tekinteted, és élvezd az utat a cél felé. Vannak dolgok, amiket útközben meg kell tanulnunk ahhoz, hogy teljes legyen örömünk, ha az ígéret beteljesedik.


Uram, néha nem értem, miért úgy időzítesz, ahogy. Néha nagyon nehéz várakozni, de bízom Benned. A Te útjaidra, a Te időzítésedre akarok hagyatkozni. Segíts elsajátítanom azt, amit várakozás közben kell megtanulnom. Jézus nevében, Ámen.

(Virtuális kávézó nőknek )

Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére

Bármit is teszel, csak ne nézz le!
Könnyen lehet, hogy valami anyagi probléma keskeny peremén egyensúlyozol, és épp úgy tűnhet, nem sok hiányzik ahhoz, hogy végzetesen megcsússz. Lehet, hogy a párkapcsolatod egy ingatag, öreg hídhoz hasonló, mely bármely pillanatban összeroskadhat alattad. Talán épp egy olyan akadályt készülsz megmászni,melynek óriási magassága elbizonytalanít, és félelmet ébreszt benned. Amennyiben a fenti helyzetek bármelyike igaz rád, ha bajban vagy, szeretnék adni egy ismerős tanácsot: „Bármit is teszel, csak ne nézz le.”
Amikor azt mondom „ne nézz le”, úgy értem, hogy az emberek
többsége rossz helyen keresi a megoldást, miután bajba jutott. Leginkább talán azért, mert sokan a probléma méretére összpontosítanak, a kockázatokat latolgatják, negatív véleményekre hallgatnak, múltbeli fájdalmaikon, egészségtelen érzelmeiken, és kudarctól való félelmeiken merengenek. Pedig ezekben nincs remény. Ezek mind lent vannak,tehát nem lehetnek a hasznodra, amikor másznod kell. A Biblia mindennél jobb választási lehetőséget kínál számunkra, amikor segítségre van szükségünk. Ahelyett, hogy haszontalan dolgokra pazarolnánk az időnket, Isten Igéje azt mondja, hogy összpontosítsunk Ő reá, aki mindig segít nekünk.
A Zsidókhoz írt levél 12:2 azt mondja: „Nézzünk fel Jézusra, a hit
szerzőjére és beteljesítőjére”, illetve az Ézsaiás 45:22 így szól: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!”
Dávid Istenhez fordult a bajban, mert tisztában volt vele, hogy a segítség a magasból érkezik.
Ugyanerre szeretnélek biztatni téged is, csak nézz felfelé!
Amikor nehézségeken mész keresztül, és nem vagy benne biztos, hogy mit kéne tenned, merre menj, de még abban sem, hogy merre keresd a megoldást... csak nézz felfelé! Keresd az Urat! Ő biztosan tud neked segíteni! Ő az, Aki megment téged, Ő az,aki nem engedi, hogy kudarcot vallj. Jézus azt mondta, hogy nézzünk
fel, mert elközelgett a mi váltságunk (lásd: Lukács 21:28). A mi megváltásunk nem lentről érkezik, felfelé nézünk Istenre, és Tőle várjuk a szabadítást. A „nézz fel” kifejezés többet jelent, mint csak az eget fürkészni. Azt jelenti, hogy reményteli és bizakodó a hozzáállásunk, illetve pozitív dolgokra számítunk Istentől. Isten jó, és mindig valami jót tartogat számunkra.
Isten nem helyettesíthető.
Bizonytalanság idején gyakran más emberek és dolgok segítségére hagyatkozunk. Ez persze érthető, de ugyanakkor többnyire teljesen haszontalan. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy bíznunk kellene Istenben, hogy Ő szeret, és jó terve van a számunkra, gyakran érezzük a természetes kísértést, hogy valami kézzelfoghatóbb, szemmel látható dologba kapaszkodjunk. Ugyan Istent is láthatjuk, de a hit szemével kell néznünk. A szívünkkel láthatjuk Őt, és mindig Őbenne kellene bíznunk.
Utazásaim során, szerte a világban, sok ember felé szolgáltam.
Imádkoztam velük, és igyekeztem átsegíteni őket a nehézségeiken.
Felismertem, hogy az emberek többsége fájdalmában minden mást
megpróbál, mielőtt Istenhez fordulna. Íme, néhány mindennapos eset:

Amikor a barátainkra támaszkodunk

Nagyszerű, ha van olyan barátunk, akivel a fájdalmas időszakokban beszélgethetünk, és a bizalmunkba fogadhatjuk, különösen, ha hívő az illető, aki imádkozik velünk és bátorít minket. Tudnunk kell azonban,hogy a barátaink nem minden válasznak tudói. Legyenek bármilyen jószándékúak, könnyen a rossz irányba terelhetnek, ha a tanácsuk nincs összhangban Isten Igéjével. A barátaink együtt érezhetnek velünk, de ezzel együtt nem biztos, hogy hajlandók kimondani az igazságot, amit
hallanunk kellene. Emlékszem, egyszer Dave kerek perec közölte
velem, hogy fel kell hagynom az önsajnálattal. Nagyon nem tetszett a dolog, és megharagudtam rá, azonban igaza volt, és szembesülnöm kellett ezzel. Dave eléggé szeretett ahhoz, hogy ahelyett, amit hallani akartam, ki merte mondani azt, amiről tudta, hogy hallanom kell. Nem ritkán tapasztalom, hogy valakit pácban hagynak a barátai, azáltal, hogy elhallgatják előle az igazságot, és felmentik minden felelősség alól, ahelyett hogy megmondanák neki azt, amire tényleg szüksége lenne.
Alapvetően, persze azzal semmi baj, ha a nehéz időkben számítunk a barátainkra, csak ne engedjük, hogy átvegyék Isten helyét az életünkben.
Fájdalmadban fordulj először Istenhez, keresd az Ő útmutatását a helyzetedre. Miután elegendő időt töltöttél imában, az Igéjében keresve a megoldást, nyugodtan fordulhatsz a barátaidhoz, és megoszthatod velük,amit az Úr szerinted üzenni próbál neked, de ne feledd, a barátaid csak emberek, ahogy te is. Ilyen formán, bizony, csak korlátok között képesek
a segítségnyújtásra, így ha kizárólag rájuk támaszkodsz, csalódni fogsz.

Joyce Meyer: Get your hopes up