2017. január 25., szerda

Az áldásaidat számold, a problémáid helyett!

„Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről...”
Zsoltárok 103:2

„A csillagok csak a sötét égbolton látszanak.”
— Martin Luther King Jr.

Egyszer hallottam egy történetet, melyben egy férfi egyik este elveszítette a kulcsait. Magánkívül rohangált körbe-körbe az utcán a villanypóznák körül, remélve, hogy megtalálja. Hamarosan egy járókelő, akinek feltűnt az elszánt keresgélés, úgy döntött, hogy segít neki. „Pontosan hol ejtette el azokat a kulcsokat? – kérdezte a segítőkész idegen. „Ha pontosítjuk a helyet, talán könnyebben megtaláljuk.” Az elveszett kulcsok tulajdonosa válaszul gondolkozás nélkül rávágta: „A házamban.” Az idegen erre megrökönyödve kérdezett vissza: „Ha a házban ejtette el, miért az utcán keresgél?” A férfi így válaszolt: „Mert itt kint lényegesen jobbak a fényviszonyok.” Az első gondolatunk e történet hallatán talán az, hogy: Ez röhejes,ennyire nem lehet valaki bolond. És valóban, abszolút őrültségnek tűnik egy házon belül elhagyott kulcsot az utcán keresni, de hidd el, nem véletlenül hoztam fel ezt a sztorit. Gyakran a történetben szereplő férfihez hasonlóan, mi is rossz helyen keresünk dolgokat. Biztos ismeritek a régi dalt, mely arról szól, hogy „rossz helyen keressük a szerelmet”. Hiszem, hogy ez a reményre is igaz, melyet szintén, nem ritkán, rossz helyen keresünk.
Nem számít, milyen helyzetben vagyunk éppen, hiszen a pillanatnyi körülményeink nem határozhatják meg a boldogságunkat.
Életünk legrosszabb napján is lehetünk magabiztosak, vidámak és reményteliek, amennyiben megtanulunk azokra a dolgokra fókuszálni,amik megmaradtak, azok helyett, amiket esetleg elveszítettünk. Összpontosíts arra, amit Isten már megtett érted, ahelyett, amit még nem.Néha azt kívánom, bárcsak előbb megosztotta volna velem valaki ezt a fontos igazságot. Sok éven át, szinte szünet nélkül frusztrált és szerencsétlen voltam, mert az esetek többségében olyasmiken jártattam az eszem, amik hiányoztak az életemből. Sőt, az igazat megvallva, szinte másra se bírtam gondolni, ráadásul állandóan panaszkodtam is.
Még az imáim is csak az életemből hiányzó dolgok sorolgatása körül forogtak. Istenem, nincs elég pénzem. Nem vagyok olyan tehetséges, mint xy, és rossz gyerekkorom volt. A lista jó hosszú volt, mondhatni végtelen. Nap mint nap körbenéztem, és számba vettem amim nincs. Idővel aztán, az Úr a tudomásomra hozta, hogy rossz helyen keresgélek, és sosem élhetek győztes életet, ha folyton azon siránkozom,amit elveszítettem, vagy amim sosem volt.
Arra tanított, hogy azt az energiát, melyet eddig a veszteségeim utáni kesergésre pazaroltam, fektessem inkább hálaadásba, azért amim van. Lehet, hogy nem futja álomnyaralásra, de legalább minden hónapban ki tudom fizetni a számláimat. Lehet, hogy bizonyos képességek hiányoznak belőlem, de kommunikáció terén elég jó vagyok, és Isten segített ezt mások hasznára fordítani. Lehet, hogy bántalmaztak gyerekkoromban, de Isten meggyógyított engem. Sem a férjem, sem a gyerekeim nem tökéletesek, de Isten egy csodálatos családdal áldott meg. Atyám és anyám elhagytak, de az Úr magához vett engem (lásd:Zsoltárok 27:10).

Ahogy panaszkodás helyett egyre több időt töltöttem hálaadással,lassan a hozzáállásom is változni kezdett. Egyre nyilvánvalóbbá váltak Isten áldásai és kegyelme az életemben, a remény pedig szárba szökkent.
Ugyanez megtörténhet veled is. Függetlenül a pillanatnyi nehézségeidtől, te is találhatsz új örömöt az életedben. Lehet, hogy értek veszteségek, és híján vagy bizonyos lehetőségeknek, de az ezen való rágódás helyett, inkább nézd át, amid maradt. Ki tudja, lehet, hogy meglep, mi mindent találsz.

Joyce Meyer Get your hopes up