Gyógyulás elutasítás után

Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?

Túl keveset imádkozunk és túl korán akarjuk megkapni

„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. “ (Efézus 3:20)

Ha azt szeretnénk, hogy Isten megválaszolja imáinkat, akkor nem csak arra kell hajlandónak lennünk, hogy hagyjuk, hogy akkor válaszolja meg amikor az a számunkra a legjobb, hanem az ima mikéntjét és hogyanját is át kell engedjük neki. Isten útjai mindig jobbak, nagyobbak és magasabbak a mieinknél.

Mi történt volna, ha Zakariás és Erzsébet történetében Isten megválaszolja imakérésüket és gyermekük születik azonnal? Egy édes kisbabát kaptak volna, akit szeretgettek és dédelgettek volna; ám Isten néhány évig nem teljesítette kérésüket; amikor viszont megválaszolta imájukat, Keresztelő Jánost adta nekik, Jézus Krisztus unokatestvérét, az egyedüli prófétát, aki látta beteljesedni a Jézusról szóló próféciáikat, és aki a Messiás hírnöke lett.

A problémánk kétrétű. Túl keveset kérünk és túl korán akarjuk. Az Efézus 3:20 ezt mondja:„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni." Gondolj a legnagyobb dologra, amire csak gondolni bírsz; és Isten ennél nagyobbat tehet.

Néha elhiszem ezt a verset és megpróbálom megvallani. Elképzelem a legnagyobb dolgot, amiért imádkozhatok, és azt gondolom, hogy na, ez most meg fogja hatni Istent. Imádkozom érte, és várom a csodát Istentől. Mindez helyett a következőt kapom: „Gyermekem, nem vagy képes ennél többre? Hol a kreativitásod? Hol van a képzelőerőd? Meg tudom tenni gond nélkül! Miért nem próbálsz meg kérni tőlem valami olyasmit, ami a képzeletedet is felülmúlja?”

Ha Isten bármikor is úgy válaszolta volna meg az imáimat, ahogyan kértem, hogy tegye, akkor megrövidültem volna. A válaszai sokkal nagyobbak voltak a kéréseimnél. Hálás vagyok, hogy Isten nem válaszolta meg az összes imámat, mert jó pár közülük csapásként nehezedett volna rám!

Amikor Kay és én házasságot kötöttünk, kaptunk egy esküvői képeslapot, melyen ez állt:  „Isten mindig a tőle telhető legjobbat adja azoknak, akik a választást rábízzák.” Tanuljuk megy hagyni, hogy Isten a maga módján és idejében válaszoljon imakéréseinkre!

*(Daily hope by  Rick Warren, 2017.11.26)

Két fontos lépés, hogy igét kapj Istentől

Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj, 
minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:5-6 – NIV fordítás)

Csendességedben – amikor egyedül vagy Istennel és Bibliát olvasol – bizonyára megtörtént veled is, hogy hirtelen felfigyeltél egy bibliaversre, amit egyébként számtalanszor olvastál azelőtt, s ezt gondoltad: „Ezt sosem láttam még!” Vagy hirtelen más megvilágításban kezdted látni a dolgokat és ráébredtél, hogy éppen erre a szemléletváltásra volt szükséged. Ez a rhema. Isten Lelke ugyanazt az általános igeverset adja mindenki számára, mégis személyes és gyakorlati módon alkalmazza azt rád.

Akarod tudni Isten akaratát, illetve azt, hogy adott helyzetben mi lenne a helyes? Íme két fontos lépés, amit érdemes megtenned, amikor igét vársz az Úrtól:

1.  Valld meg vétkeid, amelyekről tudomásod van.

Mondd, „Istenem, nem szeretném, ha bármi is gátolná a veled való kapcsolatomat. Bocsásd meg a bűneim (légy konkrét a felsorolásnál). Változtatnom kellene bármely viselkedésemen vagy hozzáállásomon? Van valami, amit bár kérted, hogy kezdjek el, én mégsem tettem?” Légy őszinte, és győződj meg vallomásod zavartalan áramlásáról. A Biblia szerint: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket.” (1János 1:9a – NIV fordítás)

2.  Kötelezd el magad Krisztus mellett.

A Példabeszédek 3:5-6 azt mondja: „Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj; minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.” Azaz, ne próbálj magadtól rájönni a dolgok menetére. Csak hagyatkozz Istenre, így időben megérted majd mi mért történik, továbbá az Úr veled szembeni elvárásaira is fény derül.

Nyugodj meg, és eképp bízd rá magad a helyzetre (ez egy kis időbe telhet): „Istenem, legyen meg a Te akaratod jelen nehézségeimben.” Jézus is ezt a hozzáállást tanusította a keresztre menet, amikor a Gecsemáné kertben azt mondta, „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied, Atyám”. Valld meg hát bűneid, döntsd el, hogy Jézust választod, majd mindaddíg imátkozz, amíg képessé nem válsz Jézus hozzáállását követni jelenleg fenálló  nehézségeid közepette.

Bízhatsz benne, hogy Isten egyengetni fogja az utad.

Hogyan imádkozz amikor a válasz késik?

„Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek” (Mk 11:24)

Isten mindig pontosan időzít. Hajlamosak vagyunk sokszor azt gondolni, hogy késik, vagy elmarad a válasz, de Ő sosem késik el! Amikor Isten későn válaszol a kérésedre, az még nem jelent elutasítást. „Most még nem” nem egyenlő a „Nem”-mel!

Mit kell tenned akkor, amikor az imádságodra késik a válasz?

Folytasd az imádkozást mindaddig, ameddig az alábbi háromból valamelyik megtörténik.

1. Megkapod a választ. Amikor megkapod, amit kértél, akkor természetesen nem kell tovább kérned imában.
2. Megbizonyosodsz arról, hogy meg fogod kapni, amiért imádkozol. Néha Isten így is tesz. Azt mondja: „Megadom majd neked ezt” és biztos lehetsz benne, hogy megkapod. Ilyenkor már nem kell kérned Istentől, hanem hálát adsz neki, hogy megadta és elkezdesz cselekedni. A Márk 11:24 szerint „Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek."

Amikor gimnazista voltam, egy napon levelet kaptam, hogy 4 éves ösztöndíjat kaptam az egyik egyetemen. Nem vártam míg megérkezik a pénz, hanem elkezdtem készülődni. Felkészültem rá. Új ruhát vásároltam és helyrepofoztam a kocsit. Miután mindezekkel készen voltam, elköszöntem a barátaimtól és elindultam. Biztos voltam a dolgomban. Tudtam, hogy a pénz megérkezik, így nem vártam addig, amíg a kezemben látom. Istenhez is hasonlóan viszonyulhatok: bizalommal lehetek, hogy ha megígért valamit, azt meg is kapom.

3. Addig imádkozol, ameddig Isten világossá nem teszi számodra, hogy a kérésed nem egyezik az Ő akaratával. Amikor ezt felismered, kellemetlen lesz tovább is ezért imádkozni, így nem kéred többé imádban.

Ahhoz, hogy választ kapjál Istentől, el kell fogadd, hogy a maga idejében fogja elküldeni a válaszát. Ő megbízható és megtartja a szavát, hallja imádságodat és bizonyosan válaszolni fog!

Istenem hova tűntél?

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,1

„Anya, nem értem az egészet. Imádkozz értem, kérlek. Elbizonytalanodtam Isten gondviselésével kapcsolatban.”
Átéreztem kislányom fájdalmát, mintha velem történt volna. Tudom, milyen érzés, mikor nagyon készülsz, vágysz valamire, aztán szertefoszlik az álom. Becsukódik előtted az ajtó. Az alkalom elszáll.
Ekkor épp arról volt szó, hogy már három éve készült egy különleges próbára a nyári táborban. Eddig nem érte el a korhatárt, de idén, a negyedik táborában végre elég idős volt hozzá. Minden részpróbán sikeresen teljesített, már látta a célt maga előtt, már csak egy akadály volt hátra: meg kellett gyújtania a tábortüzet három szál gyufa, egy kis darab újságpapír és pár vékony vessző segítségével.
Meggyújtotta az első gyufaszálat, oda tartotta az újságpapírhoz, de az nem kapott lángra. Megpróbálta a második gyufaszállal, de a papír nem gyulladt meg. Ránézett a harmadik, az utolsó szál gyufára. A felkészülés egyik fő célja az volt, hogy fejlesszék a gyermekek kapcsolatát Istennel, hogy megtanulják, hogyan kommunikáljanak Vele, hogyan hagyatkozzanak Rá mindenben, a kislányom is végig imádkozott a próbák alatt. Most is, de ez már nem is ima volt, hanem segélykiáltás.
„Istenem, segíts. Könyörgöm, segíts!”- kérte, mialatt meggyújtotta az utolsó szál gyufát. Odatartotta a lángot a papírhoz, és nem akarta elhinni, amit látott. A gyufaszál leégett, a papír széle épp csak megpörkölődött.
Mikor kialudt a láng, csalódottan lehajtotta a fejét.
Kilenc lánynak jutott a megtiszteltetés, hogy elindulhatott ezen az utolsó próbán. Háromnak nem sikerült – más-más részpróbák miatt – köztük az én kislányomnak.
Egy hét múlva, mikor érte mentem, kérte, hogy elemezzük végig a történteket. Leginkább nem is az fájt neki, hogy nem sikerült letennie a próbát. Igazából az gyötörte, hogy nem tapasztalta meg Isten támogatását úgy, mint a többiek.
Azok, akiknek sikerült, lelkendezve mesélték tapasztalataikat Isten segítségéről a feladatok teljesítése közben.
„Anya, én nem értem el Istent. Hogy lehet ez, és miért?”
Olyan kérdés, aminek a megválaszolása nagy felelősség, és én nem akartam elrontani.
Megkértem, vegyük végig az eseményeket, haladjunk lépésről lépésre, és keressük Isten keze nyomát. Nagyon figyeltem minden részletre, minden szokatlanra, megmagyarázhatatlanra.
Mikor elértünk a tűzgyújtáshoz, megtaláltam. Nem volt magyarázat arra, miért nem gyulladt meg a papír. Teljesen érthetetlen. Mindenki másnál működött, ugyanabból a csomagból szedték elő a négyzet alakúra vágott papírokat.
„Drágám, ennek egyetlen magyarázata van: Isten közbelépett. Ott volt. Figyelt rád. Bíznunk kell benne, hogy célja van azzal, hogy nem tudtad folytatni a próbát. Most még nem látjuk, de hinnünk kell, hogy Isten megvédelmezett valamitől. Szeret téged, megmutatta a hatalmát.”
Kislányom a vállamra hajtotta a fejét. „Gondolod, anyu?”
„Tudom”, suttogtam.
Tudom, mert bízom az igazságban, amit Isten kinyilatkoztatott. Igazságokban, melyek horgonyként szolgálnak, hogy megtartsanak Isten kilétének valóságában.
Ő az, Akiben megnyugvást, biztonságot lelek. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Jn 16,33.
Itt van velem a bajban, nem vagyok egyedül: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,1
Ő az, Aki a könnyeimmel megöntözi szívem talaját, hogy egy napon az öröm termését hozza. „Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak!” Zsolt 126,5.
Ismerem a mély fájdalmat. De a mély reményt is ismerem. Megismételtem: „Igen, drágám, tudom.”
Olykor Isten hatalma épp abban nyilvánul meg, hogy megakadályoz dolgokat, nem abban, hogy segít, hogy megtörténjenek. Talán sosem tudjuk meg az okát. De bízhatunk Benne, aki így döntött.

Encouragement for today, 2012.08.14., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,