Sok idő eltelt.
És az Úr dolgozott. Ő hibátlan munkát végez!
Eltűntette az összes nőt, és elkezdte átalakítani a férjem.
A kétszeres szégyen után kétszeres áldás jön, és ez ígéret!
Neked is!
Tarts ki!
Az Úr jó, és csodás!
Dicsőség az Úrnak!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: engedd el. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: engedd el. Összes bejegyzés megjelenítése
2022. november 12., szombat
2018. október 23., kedd
Isten terve, és a te terved
Istennek megvan rá a módszere, hogy tönkretegye a tervedet, mielőtt még az tenne tönkre téged. Olyan sokszor eltervezünk egy utazást, a karrierünket, a szánk íze szerint, a mi módunkon, ahogy nekünk tetszik. Azt hisszük, hogy tudjuk mi a legjobb nekünk, mi a jó és mi a helyes-haha. Ha ez lenne a helyzet, nem lenne szükségünk Istenre.
Isten azt mondja: "lassíts.. ne siess annyira...ne ugorj bele semmibe, amíg előbb nem konzultáltál Mennyei Atyáddal. Isten nem megsebezni akar, hanem megvédeni tőle, és az úton található dolgoktól. Isten sokkal messzebb lát, mint mi valaha. Isten ismeri az emberek minden tervét és motivációját.
Azért vagy ideges, és azért nem alszol éjjel, mert egy olyan dolgot erőltetsz, amit Isten soha nem hagyott jóvá. Ami Isten akarata, azt nem kell erőltetned. Ha abban a helyzetben találod magad, hogy valamit erőltetned kell, az nyilvánvalóan nem az Ő akarata. Isten a békesség istene, nem a káoszé.
Isten azt mondja: "lassíts.. ne siess annyira...ne ugorj bele semmibe, amíg előbb nem konzultáltál Mennyei Atyáddal. Isten nem megsebezni akar, hanem megvédeni tőle, és az úton található dolgoktól. Isten sokkal messzebb lát, mint mi valaha. Isten ismeri az emberek minden tervét és motivációját.
Azért vagy ideges, és azért nem alszol éjjel, mert egy olyan dolgot erőltetsz, amit Isten soha nem hagyott jóvá. Ami Isten akarata, azt nem kell erőltetned. Ha abban a helyzetben találod magad, hogy valamit erőltetned kell, az nyilvánvalóan nem az Ő akarata. Isten a békesség istene, nem a káoszé.
Engedd el! Akármi az! Akárki az! Hadd menjenek! Nincs értelme bármin is aggódni, ami nem része a sorsodnak. Engedd el! Istennek van másik útja, és az egy jobb terv. Hagyd abba a harcot! Hagyd abba az ellenállást! Hagyd Isten tervét kibontakozni! Akkor is az Ő akarata fog megvalósulni.
Soha ne hidd azt, hogy szükséged van valakire hogy elérd a következő lépcsőfokot. Soha ne adj senkinek ennyi erőt vagy tisztet. A te forrásod Isten! Isten az aki kiválasztja kedve szerint azokat az embereket akiken keresztül meg akar téged áldani. Amit neked készített, az csak a tied! Senki sem képes megállítani Isten szavát!
2017. december 15., péntek
Gyógyulás elutasítás után
Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10
Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?
Ha van valami, ami kiváltja a teljes magányosság érzését, az az elutasítás. Akár a házastársad bántott, akár munkatársad pletykált rólad, a főnököd szidott össze, vagy egy tinédzser döntött úgy, hogy többé nem akar veled mutatkozni – az elutasítás mindig nagyon fájdalmas.
Néhány éve egy hozzám igencsak közelálló személytől szenvedtem el egy nagyon kemény elutasítást. Mialatt próbáltam megemészteni a sokkot és feldolgozni a fájdalmat, semmi másra nem tudtam koncentrálni, képtelen voltam értelmesem, racionálisan gondolkozni. Állandóan az elutasítás körül kavarogtak a gondolataim.
Hogy volt képes ezt tenni, ezeket mondani? Hát elfelejtette, mi mindent feláldoztam érte? Magába nézett rendesen?
Emberi természetem legszívesebben visszatámadott volna. Hadd kapjon a saját orvosságából. De Istennek más tervei voltak.
Azt akarta, hogy megértéssel, együttérzéssel kezeljem ezt a fájdalmas kihívást. Azt akarta, hogy imádkozzam azért, aki elutasított, hogy az Ő szemével nézzek rá, lássam őt Isten gyermekének, aki hibát követett el. Valakinek, aki nem fogta fel, hogyan hatnak szavai, tettei másokra. Isten azt akarta, hogy bocsássak meg.
Eleinte nem követtem Isten nógatását, tovább tápláltam magamban a dühöt. Elárasztottam családtagjaim, barátaim fülét panaszos szóáradattal, kényszerítettem őket, hogy akaratlanul is vegyenek részt önsajnálatomban. Sajnálni akartam magamat, sírni, amennyit csak lehet, mintha azzal kimoshatnám a fájdalmat a lelkemből.
Míg egyre csak halogattam, hogy Isten útmutatásai szerint kezeljem a dolgokat, Ő újra meg újra jelzéseket küldött, és biztosított szeretetéről. Ha kinyitottam a Bibliát, olyan igékre esett pillantásom, amik az elutasítás feldolgozásáról szólnak. A heti bibliatanulmányozási téma az elutasítás volt. A napi elmélkedések, amiket kapni szoktam, sorra ezzel foglalkoztak, de még a vasárnapi prédikáció is az elutasítottságról szólt.
Éreztem, hogy Isten jelezni akarja, hogy foglalkozik velem, hogy velem van ebben a nehéz időszakban. Gyengéden biztosítani akart róla, mennyire értékes vagyok az Ő szemében, emlékeztetett, hogy értékemet nem az emberek véleménye adja, hanem csak és kizárólag az Övé. Isten ismétlődő biztatásai, bátorító szavai segítettek félretenni a büszkeségemet, s helyt adni Isten könyörületének, kegyelmének. Tudtam, hogy az Övé vagyok, és Ő szeret hibáim, bizonytalanságaim ellenére.
Már képes voltam elvonni figyelmemet arról, aki elutasított, s arra fókuszálni, aki elfogadott: Jézusra.
Bár Jézus sem ért egyet mindennel, amit teszünk vagy minden döntésünkkel, de sosem utasítja el azt a személyt, aki vagyunk, akit megteremtett, akit szeret, s akit annyira fontosnak tart, hogy a halált is vállalta érte.
Hát nem jó érzés tudni, hogy Jézus szeretetéért, elfogadásáért nem kell megküzdenünk, nyugodtak lehetünk abban, hogy Ő nem utasít el semmilyen körülmények között?
2017. december 4., hétfő
Túl keveset imádkozunk és túl korán akarjuk megkapni
„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. “ (Efézus 3:20)
Ha azt szeretnénk, hogy Isten megválaszolja imáinkat, akkor nem csak arra kell hajlandónak lennünk, hogy hagyjuk, hogy akkor válaszolja meg amikor az a számunkra a legjobb, hanem az ima mikéntjét és hogyanját is át kell engedjük neki. Isten útjai mindig jobbak, nagyobbak és magasabbak a mieinknél.
Mi történt volna, ha Zakariás és Erzsébet történetében Isten megválaszolja imakérésüket és gyermekük születik azonnal? Egy édes kisbabát kaptak volna, akit szeretgettek és dédelgettek volna; ám Isten néhány évig nem teljesítette kérésüket; amikor viszont megválaszolta imájukat, Keresztelő Jánost adta nekik, Jézus Krisztus unokatestvérét, az egyedüli prófétát, aki látta beteljesedni a Jézusról szóló próféciáikat, és aki a Messiás hírnöke lett.
A problémánk kétrétű. Túl keveset kérünk és túl korán akarjuk. Az Efézus 3:20 ezt mondja:„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni." Gondolj a legnagyobb dologra, amire csak gondolni bírsz; és Isten ennél nagyobbat tehet.
Néha elhiszem ezt a verset és megpróbálom megvallani. Elképzelem a legnagyobb dolgot, amiért imádkozhatok, és azt gondolom, hogy na, ez most meg fogja hatni Istent. Imádkozom érte, és várom a csodát Istentől. Mindez helyett a következőt kapom: „Gyermekem, nem vagy képes ennél többre? Hol a kreativitásod? Hol van a képzelőerőd? Meg tudom tenni gond nélkül! Miért nem próbálsz meg kérni tőlem valami olyasmit, ami a képzeletedet is felülmúlja?”
Ha Isten bármikor is úgy válaszolta volna meg az imáimat, ahogyan kértem, hogy tegye, akkor megrövidültem volna. A válaszai sokkal nagyobbak voltak a kéréseimnél. Hálás vagyok, hogy Isten nem válaszolta meg az összes imámat, mert jó pár közülük csapásként nehezedett volna rám!
Amikor Kay és én házasságot kötöttünk, kaptunk egy esküvői képeslapot, melyen ez állt: „Isten mindig a tőle telhető legjobbat adja azoknak, akik a választást rábízzák.” Tanuljuk megy hagyni, hogy Isten a maga módján és idejében válaszoljon imakéréseinkre!
*(Daily hope by Rick Warren, 2017.11.26)
2017. július 17., hétfő
„Elég neked az én kegyelmem. Amikor gyenge vagy, akkor jut teljességre benned az én erőm.” (2 Korinthus 12:8-9)
„Háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a problémámtól, de Ő azt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem. Amikor gyenge vagy, akkor jut teljességre benned az én erőm.” (2 Korinthus 12:8-9, angolból fordítva)
Mindenkinek van problémája. De gondoltál már arra, hogy Isten esetleg arra használja a problémádat, hogy megváltoztasson? Hogy formáljon? Sőt, hogy meggyógyítson?
Két éven keresztül kértem Istent, hogy szabadítson meg a jobb kezemben lévő fájdalomtól. Ahogy írok, most is érzem, hogy zsibbadnak az ujjaim, a kezem, a karom és a vállam. Az orvosok a problémát annak tulajdonítják, hogy már több, mint harminc könyvet írtam kézzel. Az évtizedek során az ismétlődő mozdulatok lekorlátozták a mozgásomat, a legegyszerűbb feladat – leírni egy mondatot egy darab papírra – kihívássá vált számomra.
Természetesen megteszem a részemet. Tornáztatom az ujjaimat. Egy gyógytornász masszírozza az izmokat. Messziről elkerülöm a golfpályát. Még jógázni is járok! De leginkább imádkozom.
Jobban mondva vitatkozom. Nem kellene Istennek meggyógyítania a kezem? Az írás az elhívásom. Ezidáig még nem gyógyított meg.
Vagy mégis? Mostanában többet imádkozom, miközben írok. Nem fennkölt imákat, hanem őszinte imákat. „Uram, segíts…” „Atyám zsibbad a kezem.” A fájdalom okozta kényelmetlenség alázatban tart. Nem Max vagyok az író, hanem Max vagyok, a fickó, akinek fáj a keze. Azt akartam, hogy Isten gyógyítsa meg a kezem. Azonban, Ő arra használta a beteg kezemet, hogy meggyógyítsa a szívemet.
Szóval, azt a problémát, amivel küzdesz, és amiért már számtalanszor imádkoztál… lehetséges, hogy Isten arra használja, hogy meggyógyítsa a szívedet? (forrás: csendes percek Istennel )
2017. július 14., péntek
2017. július 8., szombat
2 Péter 3:9 Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.
Istenre várni, hogy Ő megtegye azt, amit csakis Ő tud megtenni, a hitünk egyik legnehezebb része. A mi időzítésünk, és az Övé, általában teljesen különbözik egymástól.
Legtöbbször nem siet, és várnunk kell.
Fontos, hogy megfelelő hozzáállással várjunk, és elhiggyük, hogy Isten időzítése a helyes.
Ahogy Istenre vársz, várd, hogy bármelyik pillanatban valami jó fog történni.
Ez lehetővé teszi neked, hogy élvezd a várakozás idejét, ahelyett, hogy keserű és nyomorult lennél.
( Mit mondanék magamnak, ha visszamehetnék az időben, amíg arra vártam, hogy Isten dolgozzon? Azt, hogy ne sírj, ne aggódj! Élvezd az életet, találkozz a barátaiddal, járj koncertekre, úszni, moziba, és ne aggódj azon, hogy Isten hogy fogja ezt megoldani)
Legtöbbször nem siet, és várnunk kell.
Fontos, hogy megfelelő hozzáállással várjunk, és elhiggyük, hogy Isten időzítése a helyes.
Ahogy Istenre vársz, várd, hogy bármelyik pillanatban valami jó fog történni.
Ez lehetővé teszi neked, hogy élvezd a várakozás idejét, ahelyett, hogy keserű és nyomorult lennél.
( Mit mondanék magamnak, ha visszamehetnék az időben, amíg arra vártam, hogy Isten dolgozzon? Azt, hogy ne sírj, ne aggódj! Élvezd az életet, találkozz a barátaiddal, járj koncertekre, úszni, moziba, és ne aggódj azon, hogy Isten hogy fogja ezt megoldani)
2017. április 29., szombat
Ne aggódj a holnap miatt!
Máté 6:34
34 Ne aggódjatok tehát a holnap miatt! A holnap majd magával hozza az új gondokat és az új megoldásokat is. Minden napnak elég a maga gondja-baja.”
Ha a holnap bajait ma próbálod megoldani, az csak ellopja az energiádat, ami Isten mára adott neked, hogy a mai napot élvezd!
Ne vesztegesd az idődet aggódással!
Hiábavaló és hasztalan!
Amikor Jézus azt mondta, hogy ne aggódjunk a holnap miatt, azzal azt mondta, hogy egyszerre csak egy nappal törődjünk. Úgy adja nekünk az erőt, ahogy arra szükségünk van.
Amikor ezt az erőt arra használjuk fel, hogy aggódjunk, akkor ellopjuk a mai napra kapott áldásainkat.
Egy magabiztos ember elhiszi, hogy Isten segít neki, és képes lesz megtenni azt, amit meg kell, akármi is lesz az.
A pozitiv hozzáállás azt jelenti, hogy jó dolgokat várunk, nem rosszakat.
A magabiztosság az Istenben való bizalom gyümölcse!
Amikor Istenben bízunk, talán nem kapunk meg minden választ, de bízhatunk benne, hogy Ő tudja mindenre a választ!
Bízz Istenben hogy felvértez téged mindennel, bármi is vár rád holnap, és a jövőben, így megkaphatod a neked mára rendelt áldásokat és ajándékokat.
Joyce Meyer Trusting God day by day
34 Ne aggódjatok tehát a holnap miatt! A holnap majd magával hozza az új gondokat és az új megoldásokat is. Minden napnak elég a maga gondja-baja.”
Ha a holnap bajait ma próbálod megoldani, az csak ellopja az energiádat, ami Isten mára adott neked, hogy a mai napot élvezd!
Ne vesztegesd az idődet aggódással!
Hiábavaló és hasztalan!
Amikor Jézus azt mondta, hogy ne aggódjunk a holnap miatt, azzal azt mondta, hogy egyszerre csak egy nappal törődjünk. Úgy adja nekünk az erőt, ahogy arra szükségünk van.
Amikor ezt az erőt arra használjuk fel, hogy aggódjunk, akkor ellopjuk a mai napra kapott áldásainkat.
Egy magabiztos ember elhiszi, hogy Isten segít neki, és képes lesz megtenni azt, amit meg kell, akármi is lesz az.
A pozitiv hozzáállás azt jelenti, hogy jó dolgokat várunk, nem rosszakat.
A magabiztosság az Istenben való bizalom gyümölcse!
Amikor Istenben bízunk, talán nem kapunk meg minden választ, de bízhatunk benne, hogy Ő tudja mindenre a választ!
Bízz Istenben hogy felvértez téged mindennel, bármi is vár rád holnap, és a jövőben, így megkaphatod a neked mára rendelt áldásokat és ajándékokat.
Joyce Meyer Trusting God day by day
2017. február 21., kedd
Isten megjutalmazza, ha hiszünk Benne
15 Mikor kiáltasz hozzám, felelek.
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül,
kimentelek, és fölemellek!
16 Hosszú élettel teszlek megelégedetté,
és megmutatom neked szabadításomat.
91. zsoltár 15-16
Sok embernek nehéz bíznia Istenben, mert a múltban sok fájdalom érte őket. De Isten nem olyan mint az emberek, akik megbántottak minket. Benne megbízhatunk!
Bár Isten gondoskodni akar rólunk, a keze meg van kötve a mi hitetlenségünk miatt, és a testi cselekedeteink miatt. Ő egy úriember, és nem fog akkor lépni, ha mi nem hívjuk őt be.
Addig vár, amíg mi fel nem adjuk az önmagunkról való gondoskodást, és a bizalmunkat, és hitünket belé nem helyezzük. " amikor abbahagyod a magadról való gondoskodást, akkor beengeded Istent, hogy Ő gondoskodjon rólad" ( 1 Péter 5:7 parafrázisban)
Amikor Istent beengedem az életembe, ő 3 különböző ígéretet tesz a Zsoltárok 91:15-ben:
"velem lesz a bajban, kiment onnan, és megdicsőít-felemel".
Amikor abbahagyjuk az öngondoskodást, akkor elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére.
A világ úgy működik, hogyha keményen dolgozol, akkor jutalmat kapsz.
Isten pedig úgy, hogyha mélyen bízol benne, akkor kapod meg a jutalmad.
Bízz Istenben, add át neki ma este azt, ami olyan régóta szenvedést okoz! Nála a megoldás!
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül,
kimentelek, és fölemellek!
16 Hosszú élettel teszlek megelégedetté,
és megmutatom neked szabadításomat.
91. zsoltár 15-16
Sok embernek nehéz bíznia Istenben, mert a múltban sok fájdalom érte őket. De Isten nem olyan mint az emberek, akik megbántottak minket. Benne megbízhatunk!
Bár Isten gondoskodni akar rólunk, a keze meg van kötve a mi hitetlenségünk miatt, és a testi cselekedeteink miatt. Ő egy úriember, és nem fog akkor lépni, ha mi nem hívjuk őt be.
Addig vár, amíg mi fel nem adjuk az önmagunkról való gondoskodást, és a bizalmunkat, és hitünket belé nem helyezzük. " amikor abbahagyod a magadról való gondoskodást, akkor beengeded Istent, hogy Ő gondoskodjon rólad" ( 1 Péter 5:7 parafrázisban)
Amikor Istent beengedem az életembe, ő 3 különböző ígéretet tesz a Zsoltárok 91:15-ben:
"velem lesz a bajban, kiment onnan, és megdicsőít-felemel".
Amikor abbahagyjuk az öngondoskodást, akkor elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére.
A világ úgy működik, hogyha keményen dolgozol, akkor jutalmat kapsz.
Isten pedig úgy, hogyha mélyen bízol benne, akkor kapod meg a jutalmad.
Bízz Istenben, add át neki ma este azt, ami olyan régóta szenvedést okoz! Nála a megoldás!
Joyce Meyer: Trusting God day by day
2017. február 17., péntek
Hagyd hogy Isten Isten legyen az életedben!
Ap. csel 28:5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett.
A jövő álmai nem hagynak helyet a múlt kígyóharapásainak.
Hagyd abba, hogy megpróbálod meggyőzni a férjedet valamiről, azért, hogy megváltiztasd őt, mert azt akarod, hogy neked legyen igazad. Ha élvezni akarod a bajmentes, harmonikus kapcsolatot, hagyd abba, hogy megpróbálod kontrollálni az embereket, és legyél csendben, és bízd Istenre,hogy megoldjon minden helyzetet, amiben találod magad!
Csak Isten és csakis Isten tudja meggyőzni a férjedet bizonyos helyzetekben.
Zsid. 10:
A jövő álmai nem hagynak helyet a múlt kígyóharapásainak.
Hagyd abba, hogy megpróbálod meggyőzni a férjedet valamiről, azért, hogy megváltiztasd őt, mert azt akarod, hogy neked legyen igazad. Ha élvezni akarod a bajmentes, harmonikus kapcsolatot, hagyd abba, hogy megpróbálod kontrollálni az embereket, és legyél csendben, és bízd Istenre,hogy megoldjon minden helyzetet, amiben találod magad!
Csak Isten és csakis Isten tudja meggyőzni a férjedet bizonyos helyzetekben.
Zsid. 10:
35 Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
36 Mert békességes tûrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
37 Mert még vajmi kevés idõ, és a ki eljövendõ, eljõ és nem késik.
Amíg magadról gondoskodsz, nem hagyod Istennek teljesen, hogy gondoskodjon rólad.
Ha frusztrált vagy, az azért van, mert olyat próbálsz megtenni, amit csak Isten tud.
Hagyd abba, és bízz jobban Istenben! Bízz benne, hogy megadja neked a maga módján, a maga időzítésében.
Döntsd el, hogy pozitív leszel, és jó dolgokra számítasz az Úrtól, az ő végtelen jósága miatt.
Isten ma ezt üzeni nekem, és neked is:
Hagyd hogy dolgozzak! Annál hamarabb jön az áttörés!
(Joyce Meyer: trusting God day by day, és Get your hopes up)
2017. február 16., csütörtök
Ne fuss el!
2 Krónika 20
17 Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket! Júda és Jeruzsálem, ne rémüljetek meg, se ne féljetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Örökkévaló veletek van!
Csak maradj nyugton, és nézd!
Sok ember elfut minden elől, ami nehéz. Elfut a problémái elől. Elfut a felelősség elől. Elfut az emberek elől, akik nem kedvelik. Elfut a múltja elől. Elfut minden elől, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Ahelyett, hogy szembenézne a dolgokkal, és megbirkózna velük, a könnyű utat választja, és arra megy, ahol kisebb az ellenállás.
De ha te Isten szerint való győzelemben akarsz élni, akkor meg kell tanulnod hogyan nézz szembe a felmerülő kihívásokkal.
Vedd észre, hogy a mai vers nem azt mondja, hogy "fuss, amíg csak meg nem látod az Úr szabadítását". Nem azt mondja, hogy "dugd a fejed a homokba, amíg Isten megszabadít". Nem, Isten azt akarja, hogy erősen megálljunk, legyünk szilárdak, és harcoljuk meg a hitnek nemes harcát.
A jó hír pedig az, hogy ezt nem a magad erejéből kell megtenned! Isten felruházott téged az Ő természetfeletti erejével hogy leküzdj minden akadályt!
Mai ima:
Atyám, vizsgáld meg a szívem! Mutasd meg, a helyeket, ahol menekülök, vagy rejtegetek valamit. Ma azt választom, hogy megállok hitben, és meghívlak, hogy a javamra munkáld a dolgokat.
Jézus nevében, ámen.
Joel Osteen, mai ige, 2017. február 16,
17 Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket! Júda és Jeruzsálem, ne rémüljetek meg, se ne féljetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Örökkévaló veletek van!
Csak maradj nyugton, és nézd!
Sok ember elfut minden elől, ami nehéz. Elfut a problémái elől. Elfut a felelősség elől. Elfut az emberek elől, akik nem kedvelik. Elfut a múltja elől. Elfut minden elől, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Ahelyett, hogy szembenézne a dolgokkal, és megbirkózna velük, a könnyű utat választja, és arra megy, ahol kisebb az ellenállás.
De ha te Isten szerint való győzelemben akarsz élni, akkor meg kell tanulnod hogyan nézz szembe a felmerülő kihívásokkal.
Vedd észre, hogy a mai vers nem azt mondja, hogy "fuss, amíg csak meg nem látod az Úr szabadítását". Nem azt mondja, hogy "dugd a fejed a homokba, amíg Isten megszabadít". Nem, Isten azt akarja, hogy erősen megálljunk, legyünk szilárdak, és harcoljuk meg a hitnek nemes harcát.
A jó hír pedig az, hogy ezt nem a magad erejéből kell megtenned! Isten felruházott téged az Ő természetfeletti erejével hogy leküzdj minden akadályt!
Mai ima:
Atyám, vizsgáld meg a szívem! Mutasd meg, a helyeket, ahol menekülök, vagy rejtegetek valamit. Ma azt választom, hogy megállok hitben, és meghívlak, hogy a javamra munkáld a dolgokat.
Jézus nevében, ámen.
Joel Osteen, mai ige, 2017. február 16,
2017. február 2., csütörtök
A hit, bizalom Istenben
Efézus 2: 8-9
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Szeretem nagyon egyszerű, könnyen megérthető módon megfogalmazni azt, mi a hit: pozitív hozzáállással élni, ami Istenben való mély bizalomból ered.
Hittel élni, azt jelenti, hogy mindenre pozitívan nézel, és megbízol Isten erejében, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk.
Ha van hitünk, akkor bizalommal a szívünkben mondhatjuk ezeket:
Ezek a kijelentések, és hozzáállások, a hitet mutatják be.
Hitben élni azt jelenti, hogy MINDIG megbízol Isten szeretetében, és túlnézel azon, ahol most vagy, hogy meglásd a végső eredményt.
Hitben élni azt jelenti, hogy mindig remélsz, és visszautasítod hogy elfogadd a vereséget.
Az emberek, akik hitben élnek, életük minden napját élvezhetik.
Mivel nézel ebben a pillanatban szembe, ami kényelmetlen, vagy nem érted hogy miért történik? Válaszd a pozitív hozzáállást a helyzeteddel kapcsolatban. és bízz Istenben, hogy a javadra fordítja
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Január 26
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Szeretem nagyon egyszerű, könnyen megérthető módon megfogalmazni azt, mi a hit: pozitív hozzáállással élni, ami Istenben való mély bizalomból ered.
Hittel élni, azt jelenti, hogy mindenre pozitívan nézel, és megbízol Isten erejében, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk.
Ha van hitünk, akkor bizalommal a szívünkben mondhatjuk ezeket:
- Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek, de Isten tudja (és ez elég nekem)
- Nem értem, mi folyik most az életemben. de tudom, hogy Isten utat készít nekem
- Fogalmam sincs hogyan fogom kifizetni ebben a hónapban a számláimat, de tudom, hogy Isten gondoskodik rólam.
- Ez a próba, amiben vagyok, nagyon nehéz, nem jó érzés benne lenni, de tudom, hogy minden összedolgozik azok javára, akik Őt szeretik (Róma 8:28)
- Nem szeretem ezt a helyzetet, amin most átmegyek, de tudom, hogy amit a sátán az ártásomra szánt, Isten jóra fordítja ( Teremtés 50:20)
Ezek a kijelentések, és hozzáállások, a hitet mutatják be.
Hitben élni azt jelenti, hogy MINDIG megbízol Isten szeretetében, és túlnézel azon, ahol most vagy, hogy meglásd a végső eredményt.
Hitben élni azt jelenti, hogy mindig remélsz, és visszautasítod hogy elfogadd a vereséget.
Az emberek, akik hitben élnek, életük minden napját élvezhetik.
Mivel nézel ebben a pillanatban szembe, ami kényelmetlen, vagy nem érted hogy miért történik? Válaszd a pozitív hozzáállást a helyzeteddel kapcsolatban. és bízz Istenben, hogy a javadra fordítja
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Január 26
2017. január 29., vasárnap
"De hogyan bocsáthatnék meg?" A megbocsátás egy döntés
De volt valami, amit mindenképpen meg akart kérdezni, és ahogy haladtak, ez tovább marcangolta. Végül megtörte a csendet.
– Papa?!
– Igen, fiam?
– Sophia tegnap nagyon sokat segített nekem a Missyvel kapcsolatos kérdések megértésében. És nagyon sokat segített a Papával való beszélgetés is. Vagy hogy is mondjam..., úgy értem, a veled való beszélgetés is. – Mack zavarban volt, de Papa megállt és rámosolygott, mintha értené, tehát folytatta: – Hát nem furcsa, hogy meg kell beszélnem veled is ezt az egészet? Úgy értem, te egy tipikus apatípus, egy apa-apa vagy,ha van ennek egyáltalán valami értelme.
– Értem, Mackenzie. Lassan bezárul a kör. Amikor tegnap este megbocsátottál apádnak az nagyon fontos lépés volt afelé, hogy ma engem Atyaként ismerhess meg. Nem kell tovább magyarázkodnod.
Mack valamilyen módon tudta, hogy egy hosszú út végéhez közelednek, és Papa azon fáradozik, hogy segítsen neki megtenni az utolsó néhány lépést.
– A szabadság megszerzésének nem volt más útja: ki kellett fizetni az árat,amint te is tudod.
– Papa a csuklóján látható,kitörölhetetlen sebhelyeket nézte.
– Tudtam, hogy az általam teremtett világ fel fog lázadni, a függetlenséget és a halált választja, és azt is tudtam, mibe fog nekem kerülni a megbékélés útjának megnyitása. A ti függetlenségetek rászabadította a világra azt, ami számodra káosznak tűnik; mert kiszámíthatatlan és félelmetes. Hogy megakadályozhattam volna-e mindazt, ami Missyvel történt? A válaszom az, hogy igen.
Mack felnézett Papára. Tekintetében annyira nyilvánvalóan látszott a kérdés, hogy ki se kellett mondania. Papa így folytatta: – Először is: ha egyáltalán nem teremtek semmit,akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Vagy pedig dönthettem volna úgy, hogy tevékenyen beavatkozom a lányod körülményeibe. Az első lehetőséget soha még csak
nem is mérlegeltem, az utóbbi pedig nem számított választási lehetőségnek azoknak a céloknak az ismeretében, amelyeket most még valószínűleg nem vagy képes megérteni. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag a szeretetemet, a jóságomat és a veled való kapcsolatomat kínálhatom fel válaszként. Nem szerepelt a terveimben Missy halála, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom valami jónak az érdekében felhasználni.
Mack szomorúan rázta a fejét.
– Igazad van. Nem igazán jól fogom fel még a dolgokat. Azt hiszem néha egy pillanat erejéig látok egy halvány fénysugarat, de aztán újból feltámad bennem mindaz a sok vágyakozás és a veszteség érzete, amely azt sugalmazza, hogy amit látni véltem, az nem lehet igaz. De bízom benned... – És hirtelen, olyan volt ez, mint egy új gondolat: meglepő és csodálatos... – Papa, én tényleg bízom benned!
Papa derűtől ragyogó arccal nézett vissza rá: – Tudom, fiam, tudom!
Ezzel megfordult, és folytatta útját az ösvényen. Mack kicsit könnyebb és nyugodtabb szívvel követte. Hamarosan enyhe emelkedő következett, így a tempójuk is lassult egy kicsit. Papa időnként megállt, és megérintett egy-egy kőtömböt, vagy egy nagy fát a csapás mellett, minden ilyen alkalommal mutatva a kis piros jel ottlétét. De még mielőtt Mack feltehette volna a nyilvánvaló kérdést, Papa megfordult, és ment tovább az ösvényen.
Egy idő múlva a fák ritkulni kezdtek, és Mack időnként megpillantotta azokat az agyagpalás mezőket, ahol a földcsuszamlások még az ösvény megépítése előtt letarolták az erdő egyes részeit. Egyszer megálltak egy rövid pihenőre, ahol Mack kortyolt egyet a hideg vízből, amivel Papa a kulacsaikat megtöltötte.
Nem sokkal a pihenő után az ösvény hamarosan még meredekebbé vált, ami még tovább lassította a tempójukat. Mack úgy becsülte, hogy csaknem két óra telt el az indulás
óta, amikor végre maguk mögött hagyták a fákat. Látta maguk előtt az ösvény vonalát a hegyoldalon, de először át kellett haladniuk egy sziklákkal és kőtömbökkel borított hatalmas területen.
Papa újból megállt, letette a batyuját, hogy vizet vegyen elő.
– Már majdnem ott vagyunk, gyermekem – jelentette ki, és odanyújtotta Macknek a kulacsot.
– Tényleg?! – kérdezett vissza Mack, és újból az előttük elterülő sivár és elhagyatott sziklamezőt kémlelte.
– Igen! – hangzott Papa szűkszavú válasza, és Mack nem volt benne biztos, hogy tényleg meg akarja kérdezni, hogy pontosan hol is vannak ott már majdnem.
Papa kiválasztott egy kis sziklatömböt az ösvény mellett, rátette a hátizsákját, mellé az ásóját, és maga is leült. Kicsit zaklatottnak látszott.
– Szeretnék mutatni neked valamit,
ami nagyon fájdalmas lesz a számodra.
– Rendben – felelte Mack. Gyomra kezdett felkavarodni miközben letette csákányát,
ölébe lendítette Sarayu ajándékát, és ő is leült. A reggeli napsütés által felerősített aromák betöltötték érzékszerveit szépséggel, és némiképp meg is nyugtatták. – És mi lenne az?
– Ahhoz, hogy megláthasd, még valamitől meg akarlak szabadítani, ami beárnyékolja a szívedet.
Mack azonnal tudta, miről van szó, és – tekintetét Papáról elfordítva – olyan szúrós szemmel nézte a földet, hogy szinte lyukat fúrt a talajba.
Papa gyengéden és megnyugtatóan beszélt hozzá: – Fiam, nem az a célom, hogy megszégyenítselek. Az én eszközeim között nem szerepel a megalázás, sem a bűntuda keltése, sem a kárhoztatás. Ezek egy szemernyivel sem képesek hozzájárulni sem a
teljességhez, sem a megigazuláshoz, és ezért kellett ezeket Jézussal együtt a keresztre szegezni.
Kicsit várt, hagyta, hogy ez a gondolat áttörjön, és átjárja Macket mindenestől, hogy elmoshasson szégyenérzetéből amennyit csak lehet, majd folytatta: – Ma a gyógyulás
ösvényét járjuk, hogy lezárjuk (élet)utadnak ezt a részét: nem csupán a te érdekedben,hanem mások miatt is. Ma bedobunk egy hatalmas követ a tóba, és azok a hullámok olyan helyekre is elhatnak, amelyekre nem is számítanál. Akkor már tudod is, hogy mit akarok,
ugye?
– Attól tartok, tudom – motyogta Mack. Érezte, hogy érzelmek kezdenek kiszivárogni
szívének egyik lezárt szobájából.
– Fiam, ki kell mondanod, nevén kell nevezned!
Mack most már nem tudott tovább uralkodni magán, forró könnyek patakzottak a
szeméből, és zokogva kezdte vallomását.
– Papa! – kiáltotta. – Hogy bocsáthatnék meg valaha is annak a rohadéknak, aki meggyilkolta az én Missymet?! Ha most itt lenne, nem is tudom, mit tennék vele! Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy úgy szenvedjen, mint amilyen szenvedést ő okozott nekem... ha már igazságszolgáltatásban nem részesülhetek, a bosszúról akkor sem akarok lemondani.
Papa egyszerűen csak engedte, hogy az áradat kitörjön Mackből, aztán megvárta, míg a hullámok elültek.
– Mack, az, hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átengeded őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.
– Megváltani?! Őt?! – Mack újból a harag és a fájdalom tüzét érezte. – Nem akarom, hogy megváltsd őt! Azt akarom, hogy okozz neki fájdalmat, hogy büntesd meg, juttasd pokolra... – Hangja elakadt.
Papa türelmesen várta, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.
– Elakadtam, Papa. Nem felejthetem el csak úgy, amit tett, nem igaz?! – esdekelt Mack.
– A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.
– De én azt hittem, hogy te elfelejted a bűneinket.
– Mack, én Isten vagyok. Nem felejtek el semmit. Mindent tudok. Tehát a felejtés számomra azt jelenti, hogy úgy döntök, korlátozom magam. Fiam! – halkult el Papa hangja, Mack pedig feltekintett rá, egyenesen bele mély, barna szemébe. – Jézus miatt ma
nincs törvény, ami azt követelné meg, hogy az emlékezetembe idézzem a bűneidet. Ezek elmúltak, és nem zavarják többé a kapcsolatunkat.
– De ez az ember...
– De ő is az én fiam. Meg akarom váltani.
– És hogy gondoltad? Én csak megbocsátok neki, és akkor már minden oké, aztán meg haverok leszünk?! – kérdezte Mack halkan, de szarkasztikusan.
– Nincs kapcsolatod ezzel az emberrel, legalábbis most még nincs. A megbocsátás nem hoz létre kapcsolatokat. Jézusban minden embernek megbocsátottam az ellenem elkövetett bűneiért, de csak kevesen döntenek a velem való kapcsolat mellett. Mackenzie, hát nem érted, hogy a megbocsátás egy hihetetlenül hatalmas erő és óriási hatalom?! Egy olyan
erő, amelyben velünk együtt részed van, egy olyan hatalom, amelyet Jézus mindenkinek
megad, akiben benne lakozik, hogy a megbékélés növekedhessen. Amikor Jézus
megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban soha nem hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.
– Nem hiszem, hogy én képes vagyok ezt megtenni – válaszolta erőtlenül Mack.
– Én pedig azt akarom, hogy tedd meg. A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja – válaszolta Papa. – Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. Gondolod, hogy ezt az embert érdekli az, hogy neked milyen
fájdalmakat és gyötrelmeket kellett átélned? Ha igen, legfeljebb azért, hogy annak
tudatával hizlalja magát. Nem akarsz ennek véget vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel; akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár
nem. Amikor úgy döntesz, hogy megbocsátasz valakinek, azt az embert jól szereted.
– De én nem szeretem őt!
– Nem, most még tényleg nem. De én szeretem, Mack! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit a fájdalmai így eltorzítottak. Segíteni akarok neked,hogy magadra öltsd azt a természetet, amely több erőt és nagyobb hatalmat talál a szeretetben és a megbocsátásban, mint a gyűlöletben.
– Ez tehát azt jelenti – mondta Mack, és egy kicsit haragudott a beszélgetés iránya miatt–,hogyha megbocsátok ennek az embernek, akkor utána akár azt is megengedhetem neki,hogy játsszon Kate-tel, vagy az első lány unokámmal?
– Mackenzie! – Papa hangja erős és határozott volt. – Már megmondtam neked, hogy a megbocsátás nem hoz létre kapcsolatot. Ha az emberek nem szólnak igazat afelől, amit tettek, és ha nem változtatják meg a gondolkodásukat és a viselkedésüket, akkor a bizalomra épülő kapcsolat lehetősége kizárt. Amikor megbocsátasz valakinek, ezzel
felszabadítod őt az ítélet alól, de valódi változás nélkül valódi kapcsolatok nem létesíthetők.
– A megbocsátás tehát nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit ez a fickó tett, meg se történt volna?
– Hogy is lennél rá képes?! Tegnap este megbocsátottál apádnak. De elfelejted-e valaha is azt, amit veled tett?
– Nem gondolnám.
– De ma már a történtek ellenére is képes vagy őt szeretni. Ezt az ő változása teszi lehetővé. A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát
fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. És néha még az is megtörténhet – bár ez most valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a számodra –, hogy ez az út a teljesen helyreállított bizalom csodájához is elvezet.
Mack lecsúszott a földre, és nekivetette a hátát a sziklának, amelyen addig ült. A talajt tanulmányozta a lábai között. – Papa, azt hiszem, értem, amit mondasz. De az az érzésem,hogy ha megbocsátok ennek a fickónak, akkor megússza. Hogyan menthetném fel tettének következményei alól? Szerintem nem lenne tisztességes Missyvel szemben, ha nem maradnék haragban vele. Nem így van?
– Mackenzie, a megbocsátás nem ad felmentést semmire. Hidd el nekem, hogy amitől ez az ember a legtávolabb van, az a szabadság. És neked nem kötelességed, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám! Ami meg Missyt illeti, ő már megbocsátott a gyilkosának.
– Csakugyan? – kérdezte Mack, fel se nézve. – Hogy volt erre képes?!
– Úgy, hogy benne élek. Ez az egyetlen módja az igazi megbocsátásnak.
Mack érezte, hogy Papa leül mellé a földre, de továbbra sem nézett fel. Amikor Papa átölelte őt, zokogni kezdett: – Engedd ki az egészet! – hallotta Papa suttogását, és végre
képes volt ezt megtenni. Becsukta szemét miközben könnyei patakzottak. Missy, és a vele kapcsolatos emlékek újra elárasztották az elméjét: a kifestőkönyv és a színes kréták képe, a szakadt és véres ruhák. Sírt, míg ki nem sírt magából minden sötétséget, vágyakozást és
veszteségérzetet; sírt mindaddig, míg már nem volt semmi kisírni való.
Lehunyt szemmel, előre-hátra ringatózva esedezett: – Segíts, Papa! Segíts! Mit tegyek?
Hogy tudok megbocsátani neki?
– Mondd el neki!
Mack felnézett, félig-meddig arra számítva, hogy ott áll előtte egy ismeretlen férfi. De nem volt ott senki.
– Hogyan, Papa?!
– Csak mondd ki hangosan! Hatalmas erő van abban, amit az én gyermekeim
kijelentenek.
Mack suttogva kezdte, először csak bátortalanul és akadozva, de aztán egyre nagyobb meggyőződéssel: – Megbocsátok neked! Megbocsátok neked! Megbocsátok neked!
Papa szorosan magához ölelve tartotta.
– Mackenzie, olyan hatalmas örömet jelentesz nekem! Amikor Mack végre összeszedte magát, Papa átnyújtott neki egy nedves kendőt, hogy megtörölhesse az arcát. Utána felállt, először ugyan kissé bizonytalanul.
– Hűha! – szólalt meg rekedten, és keresgélte a szavakat, amelyekkel leírhatná azt az érzelmi utazást, amin épp az imént vergődött át. Elevennek érezte magát. Visszaadta Papának a zsebkendőt, és megkérdezte: – Tehát teljesen rendben van, hogy még mindig haragszom?
Papa nem késlekedett a válasszal: – Úgy, ahogy mondod! Amit ez az ember tett, az szörnyű! Rettenetes fájdalmat okozott sokaknak. Rosszat tett, és a harag a megfelelő reakció arra, ami ennyire gonosz. De ne engedd, hogy a harag, a fájdalom és a veszteségérzet megakadályozzon téged a megbocsátásban és abban, hogy levedd a kezed annak az embernek a nyakáról.
Papa felemelte és a hátára dobta zsákját. – Fiam, megeshet, hogy az első napon, meg a másodikon százszor is ki kell nyilvánítanod a megbocsátásodat, de harmadik nap már kevesebbszer, és így tovább minden nap, míg végül egy szép napon ráeszmélsz, hogy teljesen megbocsátottál. Aztán eljön majd az a nap is, amikor annak az embernek a
boldogulásáért is imádkozol, és átengeded őt nekem, hogy a szeretetem a romlottság utolsó maradványait is kiégesse az életéből. Bármennyire felfoghatatlannak hangzik is ez most a számodra,megtörténhet, hogy egy nap majd teljesen másösszefüggésben ismered meg ezt az embert.
Mack felnyögött. De akármennyire is felkavarták a gyomrát Papa szavai szívében tudta, hogy ez az igazság. Együtt felálltak, és Mack az ösvény irányába fordult, hogy visszatérjen az úton, amin jöttek.
(Részlet a Viskó című regényből)
– Papa?!
– Igen, fiam?
– Sophia tegnap nagyon sokat segített nekem a Missyvel kapcsolatos kérdések megértésében. És nagyon sokat segített a Papával való beszélgetés is. Vagy hogy is mondjam..., úgy értem, a veled való beszélgetés is. – Mack zavarban volt, de Papa megállt és rámosolygott, mintha értené, tehát folytatta: – Hát nem furcsa, hogy meg kell beszélnem veled is ezt az egészet? Úgy értem, te egy tipikus apatípus, egy apa-apa vagy,ha van ennek egyáltalán valami értelme.
– Értem, Mackenzie. Lassan bezárul a kör. Amikor tegnap este megbocsátottál apádnak az nagyon fontos lépés volt afelé, hogy ma engem Atyaként ismerhess meg. Nem kell tovább magyarázkodnod.
Mack valamilyen módon tudta, hogy egy hosszú út végéhez közelednek, és Papa azon fáradozik, hogy segítsen neki megtenni az utolsó néhány lépést.
– A szabadság megszerzésének nem volt más útja: ki kellett fizetni az árat,amint te is tudod.
– Papa a csuklóján látható,kitörölhetetlen sebhelyeket nézte.
– Tudtam, hogy az általam teremtett világ fel fog lázadni, a függetlenséget és a halált választja, és azt is tudtam, mibe fog nekem kerülni a megbékélés útjának megnyitása. A ti függetlenségetek rászabadította a világra azt, ami számodra káosznak tűnik; mert kiszámíthatatlan és félelmetes. Hogy megakadályozhattam volna-e mindazt, ami Missyvel történt? A válaszom az, hogy igen.
Mack felnézett Papára. Tekintetében annyira nyilvánvalóan látszott a kérdés, hogy ki se kellett mondania. Papa így folytatta: – Először is: ha egyáltalán nem teremtek semmit,akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Vagy pedig dönthettem volna úgy, hogy tevékenyen beavatkozom a lányod körülményeibe. Az első lehetőséget soha még csak
nem is mérlegeltem, az utóbbi pedig nem számított választási lehetőségnek azoknak a céloknak az ismeretében, amelyeket most még valószínűleg nem vagy képes megérteni. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag a szeretetemet, a jóságomat és a veled való kapcsolatomat kínálhatom fel válaszként. Nem szerepelt a terveimben Missy halála, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom valami jónak az érdekében felhasználni.
Mack szomorúan rázta a fejét.
– Igazad van. Nem igazán jól fogom fel még a dolgokat. Azt hiszem néha egy pillanat erejéig látok egy halvány fénysugarat, de aztán újból feltámad bennem mindaz a sok vágyakozás és a veszteség érzete, amely azt sugalmazza, hogy amit látni véltem, az nem lehet igaz. De bízom benned... – És hirtelen, olyan volt ez, mint egy új gondolat: meglepő és csodálatos... – Papa, én tényleg bízom benned!
Papa derűtől ragyogó arccal nézett vissza rá: – Tudom, fiam, tudom!
Ezzel megfordult, és folytatta útját az ösvényen. Mack kicsit könnyebb és nyugodtabb szívvel követte. Hamarosan enyhe emelkedő következett, így a tempójuk is lassult egy kicsit. Papa időnként megállt, és megérintett egy-egy kőtömböt, vagy egy nagy fát a csapás mellett, minden ilyen alkalommal mutatva a kis piros jel ottlétét. De még mielőtt Mack feltehette volna a nyilvánvaló kérdést, Papa megfordult, és ment tovább az ösvényen.
Egy idő múlva a fák ritkulni kezdtek, és Mack időnként megpillantotta azokat az agyagpalás mezőket, ahol a földcsuszamlások még az ösvény megépítése előtt letarolták az erdő egyes részeit. Egyszer megálltak egy rövid pihenőre, ahol Mack kortyolt egyet a hideg vízből, amivel Papa a kulacsaikat megtöltötte.
Nem sokkal a pihenő után az ösvény hamarosan még meredekebbé vált, ami még tovább lassította a tempójukat. Mack úgy becsülte, hogy csaknem két óra telt el az indulás
óta, amikor végre maguk mögött hagyták a fákat. Látta maguk előtt az ösvény vonalát a hegyoldalon, de először át kellett haladniuk egy sziklákkal és kőtömbökkel borított hatalmas területen.
Papa újból megállt, letette a batyuját, hogy vizet vegyen elő.
– Már majdnem ott vagyunk, gyermekem – jelentette ki, és odanyújtotta Macknek a kulacsot.
– Tényleg?! – kérdezett vissza Mack, és újból az előttük elterülő sivár és elhagyatott sziklamezőt kémlelte.
– Igen! – hangzott Papa szűkszavú válasza, és Mack nem volt benne biztos, hogy tényleg meg akarja kérdezni, hogy pontosan hol is vannak ott már majdnem.
Papa kiválasztott egy kis sziklatömböt az ösvény mellett, rátette a hátizsákját, mellé az ásóját, és maga is leült. Kicsit zaklatottnak látszott.
– Szeretnék mutatni neked valamit,
ami nagyon fájdalmas lesz a számodra.
– Rendben – felelte Mack. Gyomra kezdett felkavarodni miközben letette csákányát,
ölébe lendítette Sarayu ajándékát, és ő is leült. A reggeli napsütés által felerősített aromák betöltötték érzékszerveit szépséggel, és némiképp meg is nyugtatták. – És mi lenne az?
– Ahhoz, hogy megláthasd, még valamitől meg akarlak szabadítani, ami beárnyékolja a szívedet.
Mack azonnal tudta, miről van szó, és – tekintetét Papáról elfordítva – olyan szúrós szemmel nézte a földet, hogy szinte lyukat fúrt a talajba.
Papa gyengéden és megnyugtatóan beszélt hozzá: – Fiam, nem az a célom, hogy megszégyenítselek. Az én eszközeim között nem szerepel a megalázás, sem a bűntuda keltése, sem a kárhoztatás. Ezek egy szemernyivel sem képesek hozzájárulni sem a
teljességhez, sem a megigazuláshoz, és ezért kellett ezeket Jézussal együtt a keresztre szegezni.
Kicsit várt, hagyta, hogy ez a gondolat áttörjön, és átjárja Macket mindenestől, hogy elmoshasson szégyenérzetéből amennyit csak lehet, majd folytatta: – Ma a gyógyulás
ösvényét járjuk, hogy lezárjuk (élet)utadnak ezt a részét: nem csupán a te érdekedben,hanem mások miatt is. Ma bedobunk egy hatalmas követ a tóba, és azok a hullámok olyan helyekre is elhatnak, amelyekre nem is számítanál. Akkor már tudod is, hogy mit akarok,
ugye?
– Attól tartok, tudom – motyogta Mack. Érezte, hogy érzelmek kezdenek kiszivárogni
szívének egyik lezárt szobájából.
– Fiam, ki kell mondanod, nevén kell nevezned!
Mack most már nem tudott tovább uralkodni magán, forró könnyek patakzottak a
szeméből, és zokogva kezdte vallomását.
– Papa! – kiáltotta. – Hogy bocsáthatnék meg valaha is annak a rohadéknak, aki meggyilkolta az én Missymet?! Ha most itt lenne, nem is tudom, mit tennék vele! Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy úgy szenvedjen, mint amilyen szenvedést ő okozott nekem... ha már igazságszolgáltatásban nem részesülhetek, a bosszúról akkor sem akarok lemondani.
Papa egyszerűen csak engedte, hogy az áradat kitörjön Mackből, aztán megvárta, míg a hullámok elültek.
– Mack, az, hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átengeded őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.
– Megváltani?! Őt?! – Mack újból a harag és a fájdalom tüzét érezte. – Nem akarom, hogy megváltsd őt! Azt akarom, hogy okozz neki fájdalmat, hogy büntesd meg, juttasd pokolra... – Hangja elakadt.
Papa türelmesen várta, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.
– Elakadtam, Papa. Nem felejthetem el csak úgy, amit tett, nem igaz?! – esdekelt Mack.
– A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.
– De én azt hittem, hogy te elfelejted a bűneinket.
– Mack, én Isten vagyok. Nem felejtek el semmit. Mindent tudok. Tehát a felejtés számomra azt jelenti, hogy úgy döntök, korlátozom magam. Fiam! – halkult el Papa hangja, Mack pedig feltekintett rá, egyenesen bele mély, barna szemébe. – Jézus miatt ma
nincs törvény, ami azt követelné meg, hogy az emlékezetembe idézzem a bűneidet. Ezek elmúltak, és nem zavarják többé a kapcsolatunkat.
– De ez az ember...
– De ő is az én fiam. Meg akarom váltani.
– És hogy gondoltad? Én csak megbocsátok neki, és akkor már minden oké, aztán meg haverok leszünk?! – kérdezte Mack halkan, de szarkasztikusan.
– Nincs kapcsolatod ezzel az emberrel, legalábbis most még nincs. A megbocsátás nem hoz létre kapcsolatokat. Jézusban minden embernek megbocsátottam az ellenem elkövetett bűneiért, de csak kevesen döntenek a velem való kapcsolat mellett. Mackenzie, hát nem érted, hogy a megbocsátás egy hihetetlenül hatalmas erő és óriási hatalom?! Egy olyan
erő, amelyben velünk együtt részed van, egy olyan hatalom, amelyet Jézus mindenkinek
megad, akiben benne lakozik, hogy a megbékélés növekedhessen. Amikor Jézus
megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban soha nem hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.
– Nem hiszem, hogy én képes vagyok ezt megtenni – válaszolta erőtlenül Mack.
– Én pedig azt akarom, hogy tedd meg. A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja – válaszolta Papa. – Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. Gondolod, hogy ezt az embert érdekli az, hogy neked milyen
fájdalmakat és gyötrelmeket kellett átélned? Ha igen, legfeljebb azért, hogy annak
tudatával hizlalja magát. Nem akarsz ennek véget vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel; akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár
nem. Amikor úgy döntesz, hogy megbocsátasz valakinek, azt az embert jól szereted.
– De én nem szeretem őt!
– Nem, most még tényleg nem. De én szeretem, Mack! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit a fájdalmai így eltorzítottak. Segíteni akarok neked,hogy magadra öltsd azt a természetet, amely több erőt és nagyobb hatalmat talál a szeretetben és a megbocsátásban, mint a gyűlöletben.
– Ez tehát azt jelenti – mondta Mack, és egy kicsit haragudott a beszélgetés iránya miatt–,hogyha megbocsátok ennek az embernek, akkor utána akár azt is megengedhetem neki,hogy játsszon Kate-tel, vagy az első lány unokámmal?
– Mackenzie! – Papa hangja erős és határozott volt. – Már megmondtam neked, hogy a megbocsátás nem hoz létre kapcsolatot. Ha az emberek nem szólnak igazat afelől, amit tettek, és ha nem változtatják meg a gondolkodásukat és a viselkedésüket, akkor a bizalomra épülő kapcsolat lehetősége kizárt. Amikor megbocsátasz valakinek, ezzel
felszabadítod őt az ítélet alól, de valódi változás nélkül valódi kapcsolatok nem létesíthetők.
– A megbocsátás tehát nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit ez a fickó tett, meg se történt volna?
– Hogy is lennél rá képes?! Tegnap este megbocsátottál apádnak. De elfelejted-e valaha is azt, amit veled tett?
– Nem gondolnám.
– De ma már a történtek ellenére is képes vagy őt szeretni. Ezt az ő változása teszi lehetővé. A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát
fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. És néha még az is megtörténhet – bár ez most valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a számodra –, hogy ez az út a teljesen helyreállított bizalom csodájához is elvezet.
Mack lecsúszott a földre, és nekivetette a hátát a sziklának, amelyen addig ült. A talajt tanulmányozta a lábai között. – Papa, azt hiszem, értem, amit mondasz. De az az érzésem,hogy ha megbocsátok ennek a fickónak, akkor megússza. Hogyan menthetném fel tettének következményei alól? Szerintem nem lenne tisztességes Missyvel szemben, ha nem maradnék haragban vele. Nem így van?
– Mackenzie, a megbocsátás nem ad felmentést semmire. Hidd el nekem, hogy amitől ez az ember a legtávolabb van, az a szabadság. És neked nem kötelességed, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám! Ami meg Missyt illeti, ő már megbocsátott a gyilkosának.
– Csakugyan? – kérdezte Mack, fel se nézve. – Hogy volt erre képes?!
– Úgy, hogy benne élek. Ez az egyetlen módja az igazi megbocsátásnak.
Mack érezte, hogy Papa leül mellé a földre, de továbbra sem nézett fel. Amikor Papa átölelte őt, zokogni kezdett: – Engedd ki az egészet! – hallotta Papa suttogását, és végre
képes volt ezt megtenni. Becsukta szemét miközben könnyei patakzottak. Missy, és a vele kapcsolatos emlékek újra elárasztották az elméjét: a kifestőkönyv és a színes kréták képe, a szakadt és véres ruhák. Sírt, míg ki nem sírt magából minden sötétséget, vágyakozást és
veszteségérzetet; sírt mindaddig, míg már nem volt semmi kisírni való.
Lehunyt szemmel, előre-hátra ringatózva esedezett: – Segíts, Papa! Segíts! Mit tegyek?
Hogy tudok megbocsátani neki?
– Mondd el neki!
Mack felnézett, félig-meddig arra számítva, hogy ott áll előtte egy ismeretlen férfi. De nem volt ott senki.
– Hogyan, Papa?!
– Csak mondd ki hangosan! Hatalmas erő van abban, amit az én gyermekeim
kijelentenek.
Mack suttogva kezdte, először csak bátortalanul és akadozva, de aztán egyre nagyobb meggyőződéssel: – Megbocsátok neked! Megbocsátok neked! Megbocsátok neked!
Papa szorosan magához ölelve tartotta.
– Mackenzie, olyan hatalmas örömet jelentesz nekem! Amikor Mack végre összeszedte magát, Papa átnyújtott neki egy nedves kendőt, hogy megtörölhesse az arcát. Utána felállt, először ugyan kissé bizonytalanul.
– Hűha! – szólalt meg rekedten, és keresgélte a szavakat, amelyekkel leírhatná azt az érzelmi utazást, amin épp az imént vergődött át. Elevennek érezte magát. Visszaadta Papának a zsebkendőt, és megkérdezte: – Tehát teljesen rendben van, hogy még mindig haragszom?
Papa nem késlekedett a válasszal: – Úgy, ahogy mondod! Amit ez az ember tett, az szörnyű! Rettenetes fájdalmat okozott sokaknak. Rosszat tett, és a harag a megfelelő reakció arra, ami ennyire gonosz. De ne engedd, hogy a harag, a fájdalom és a veszteségérzet megakadályozzon téged a megbocsátásban és abban, hogy levedd a kezed annak az embernek a nyakáról.
Papa felemelte és a hátára dobta zsákját. – Fiam, megeshet, hogy az első napon, meg a másodikon százszor is ki kell nyilvánítanod a megbocsátásodat, de harmadik nap már kevesebbszer, és így tovább minden nap, míg végül egy szép napon ráeszmélsz, hogy teljesen megbocsátottál. Aztán eljön majd az a nap is, amikor annak az embernek a
boldogulásáért is imádkozol, és átengeded őt nekem, hogy a szeretetem a romlottság utolsó maradványait is kiégesse az életéből. Bármennyire felfoghatatlannak hangzik is ez most a számodra,megtörténhet, hogy egy nap majd teljesen másösszefüggésben ismered meg ezt az embert.
Mack felnyögött. De akármennyire is felkavarták a gyomrát Papa szavai szívében tudta, hogy ez az igazság. Együtt felálltak, és Mack az ösvény irányába fordult, hogy visszatérjen az úton, amin jöttek.
(Részlet a Viskó című regényből)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)