„…szerette övéit… szerette őket mindvégig.” (János 13:1)
Egy forgalmas reggelen egy nővérke a sürgősségi rendelőben leültetett egy idősebb úriembert, aki azért jött, hogy varratokat szedjenek ki a kezéből. A férfi ezt mondta: „Nővérke, én sietek. Egy óra múlva fontos találkozóm van.” A sor előtte nagyon lassan haladt, és ő egyre aggodalmasabban nézte az óráját. A nővér tudta, hogy így semmi esélye, hogy odaérjen a találkozóra, ezért beengedte a vizsgálóba, ellenőrizte általános állapotát, és megnézte a sebét. Látta, hogy a seb szépen gyógyult, ezért az orvossal megbeszélve a helyzetet, engedélyt kapott arra, hogy eltávolítsa a varratokat, és új kötést tegyen a sebre. Megkérdezte a férfitől: „Egy másik orvoshoz siet megbeszélt időpontra?” Az idős úr így felelt: „Nem, a feleségemhez megyek az idősek otthonába, hogy együtt reggelizzünk”. A nővér a felesége állapotáról érdeklődött, és megtudta, hogy Alzheimer-kórban szenved. „Zokon fogja venni, ha nem ér oda idejében?” A férfi erre azt mondta, hogy a felesége már öt éve fel sem ismeri. A nővér csodálkozva kérdezte: „És ön mégis minden reggel meglátogatja, akkor is, ha ő nem is tudja, hogy kicsoda ön?” Az idős ember elmosolyodott, megveregette a nővérke kezét, és így felelt: „Ó, igen. Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy ő ki!” Szeretni jóban és rosszban azt jelenti, hogy elkötelezitek magatokat egymásnak az élet minden idejére és minden körülményére. Krisztus is így szeretett minket: „…szerette övéit… szerette őket mindvégig”. Ezért mondja ezt: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (János 13:34).
