Ne tedd! Ne add fel!

„Mi pedig ne fáradjunk el a helyes dolgok cselekvésében, mert egy idő után élvezni fogjuk az áldásokat, ha el nem bátortalanodunk, és nem adjuk fel” (Gal 6,9 TLB fordítás).

Ha a dolgok nem történnek meg most azonnal, vagy amikor azt gondolod, hogy meg kellene történniük, az még nem jelenti azt, hogy fel kell adnod. Buzgónak és kitartónak kell lenned! Folytatnod kell!

A Biblia azt mondja: „Mi pedig ne fáradjunk el a helyes dolgok cselekvésében, mert egy idő után élvezni fogjuk az áldásokat, ha el nem bátortalanodunk, és nem adjuk fel” (Gal 6,9 TLB fordítás).

Ezen a karácsonyon mely területen érzed úgy, hogy feladod? Talán azt érzed, hogy a házasságodról mondasz le. Úgy tűnhet, hogy halott, és nem tart semerre sem. Lehet úgy érzed, a karrieredet adnád fel. Csak próbáltál és próbáltál változást hozni, de semmi sem történt. Talán úgy érzed, hogy az álmodról vagy egy célodról mondasz le. Talán azt érzed, hogy saját magadról mondasz le.

De gondolkodj el ezen: ezer évvel azelőtt hogy megszülettél, Isten már tudta, hogy te ezt ma el fogod olvasni. És egy egyszerű üzenete van feléd: Ne tedd, ne add fel!

Soha ne add fel! Az alagút most hihetetlenül sötétnek tűnik, de mindig ott a fény a végén. Talán már a sarkon ott van. Isten ismer téged, szeret, és célja van veled. Ne fáradj el a helyes dolgok cselekvésében! Ne gondold, hogy amit teszel az nem számít! Ne gondold, hogy bárkinek jobb lenne nélküled! Ezek hazugságok, melyek az ördög szájából származnak. Emlékezz arra, hogy mit mondott rólad Isten! Emlékezz, hogy ő meg akar áldani téged!

Ne add fel! Nézz fel! Nézz fel Istenre! Keress egy lelki családot – egy gyülekezetet és egy kis csoportot –, akik segítenek átjutni a nehéz időkön. Elmélkedj Isten Igéjén bátorításként.

Soha ne mondj le Istenről! Ő soha nem fog lemondani rólad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mit akarsz ma feladni? Hol van szükséged bátorításra?
• Hogyan tud egy lelki család, egy kis közösség segíteni a nehéz időkben? Te hogyan tudtál már efféle bátorítást nyújtani valaki számára?
• Van olyan „helyes dolog” az életedben, ami kimerített? Mit gondolsz, miért akarja Isten mégis azt, hogy folytasd? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.17.)

Túl keveset imádkozunk és túl korán akarjuk megkapni

„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. “ (Efézus 3:20)

Ha azt szeretnénk, hogy Isten megválaszolja imáinkat, akkor nem csak arra kell hajlandónak lennünk, hogy hagyjuk, hogy akkor válaszolja meg amikor az a számunkra a legjobb, hanem az ima mikéntjét és hogyanját is át kell engedjük neki. Isten útjai mindig jobbak, nagyobbak és magasabbak a mieinknél.

Mi történt volna, ha Zakariás és Erzsébet történetében Isten megválaszolja imakérésüket és gyermekük születik azonnal? Egy édes kisbabát kaptak volna, akit szeretgettek és dédelgettek volna; ám Isten néhány évig nem teljesítette kérésüket; amikor viszont megválaszolta imájukat, Keresztelő Jánost adta nekik, Jézus Krisztus unokatestvérét, az egyedüli prófétát, aki látta beteljesedni a Jézusról szóló próféciáikat, és aki a Messiás hírnöke lett.

A problémánk kétrétű. Túl keveset kérünk és túl korán akarjuk. Az Efézus 3:20 ezt mondja:„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni." Gondolj a legnagyobb dologra, amire csak gondolni bírsz; és Isten ennél nagyobbat tehet.

Néha elhiszem ezt a verset és megpróbálom megvallani. Elképzelem a legnagyobb dolgot, amiért imádkozhatok, és azt gondolom, hogy na, ez most meg fogja hatni Istent. Imádkozom érte, és várom a csodát Istentől. Mindez helyett a következőt kapom: „Gyermekem, nem vagy képes ennél többre? Hol a kreativitásod? Hol van a képzelőerőd? Meg tudom tenni gond nélkül! Miért nem próbálsz meg kérni tőlem valami olyasmit, ami a képzeletedet is felülmúlja?”

Ha Isten bármikor is úgy válaszolta volna meg az imáimat, ahogyan kértem, hogy tegye, akkor megrövidültem volna. A válaszai sokkal nagyobbak voltak a kéréseimnél. Hálás vagyok, hogy Isten nem válaszolta meg az összes imámat, mert jó pár közülük csapásként nehezedett volna rám!

Amikor Kay és én házasságot kötöttünk, kaptunk egy esküvői képeslapot, melyen ez állt:  „Isten mindig a tőle telhető legjobbat adja azoknak, akik a választást rábízzák.” Tanuljuk megy hagyni, hogy Isten a maga módján és idejében válaszoljon imakéréseinkre!

*(Daily hope by  Rick Warren, 2017.11.26)

Bízz Istenben!

Ne fuss el!

2 Krónika 20
¹⁷ Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket! Júda és Jeruzsálem, ne rémüljetek meg, se ne féljetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Örökkévaló veletek van!

Csak maradj nyugton, és nézd!
Sok ember elfut minden elől, ami nehéz. Elfut a problémái elől. Elfut a felelősség elől. Elfut az emberek elől, akik nem kedvelik. Elfut a múltja elől. Elfut minden elől, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Ahelyett, hogy szembenézne a dolgokkal, és megbirkózna velük, a könnyű utat választja, és arra megy, ahol kisebb az ellenállás. 
De ha te Isten szerint való győzelemben akarsz élni, akkor meg kell tanulnod hogyan nézz szembe a felmerülő kihívásokkal.
Vedd észre, hogy a mai vers nem azt mondja, hogy "fuss, amíg csak meg nem látod az Úr szabadítását". Nem azt mondja, hogy "dugd a fejed a homokba, amíg Isten megszabadít". Nem, Isten azt akarja, hogy erősen megálljunk, legyünk szilárdak, és harcoljuk meg a hitnek nemes harcát. 
A jó hír pedig az, hogy ezt nem a magad erejéből kell megtenned! Isten felruházott téged az Ő természetfeletti erejével hogy leküzdj minden akadályt!
 Mai ima:
Atyám, vizsgáld meg a szívem! Mutasd meg, a helyeket, ahol menekülök, vagy rejtegetek valamit. Ma azt választom, hogy megállok hitben, és meghívlak, hogy a javamra munkáld a dolgokat.
Jézus nevében, ámen.
Joel Osteen, mai ige, 2017. február 16,

A hit, bizalom Istenben

Efézus 2: 8-9

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.

Szeretem nagyon egyszerű, könnyen megérthető módon megfogalmazni azt, mi a hit: pozitív hozzáállással élni, ami Istenben való mély bizalomból ered. 
Hittel élni, azt jelenti, hogy mindenre pozitívan nézel, és megbízol Isten erejében, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk.
Ha van hitünk, akkor bizalommal a szívünkben mondhatjuk ezeket:

• Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek, de Isten tudja (és ez elég nekem)
• Nem értem, mi folyik most az életemben. de tudom, hogy Isten utat készít nekem
• Fogalmam sincs hogyan fogom kifizetni ebben a hónapban a számláimat, de tudom, hogy Isten gondoskodik rólam.
• Ez a próba, amiben vagyok, nagyon nehéz, nem jó érzés benne lenni, de tudom, hogy minden összedolgozik azok javára, akik Őt szeretik (Róma 8:28)
• Nem szeretem ezt a helyzetet, amin most átmegyek, de tudom, hogy amit a sátán az ártásomra szánt, Isten jóra fordítja ( Teremtés 50:20)

Ezek a kijelentések, és hozzáállások, a hitet mutatják be.
Hitben élni azt jelenti, hogy MINDIG megbízol Isten szeretetében, és túlnézel azon, ahol most vagy, hogy meglásd a végső eredményt.
Hitben élni azt jelenti, hogy mindig remélsz, és visszautasítod hogy elfogadd a vereséget.
Az emberek, akik hitben élnek, életük minden napját élvezhetik.
Mivel nézel ebben a pillanatban szembe, ami kényelmetlen, vagy nem érted hogy miért történik? Válaszd a pozitív hozzáállást a helyzeteddel kapcsolatban. és bízz Istenben, hogy a javadra fordítja

Joyce Meyer: Trusting God day by day
Január 26

"De hogyan bocsáthatnék meg?" A megbocsátás egy döntés

De    volt    valami,    amit    mindenképpen    meg    akart    kérdezni,    és    ahogy    haladtak,    ez tovább marcangolta.    Végül    megtörte    a csendet.
–    Papa?!
–    Igen,    fiam?
–     Sophia     tegnap     nagyon     sokat     segített     nekem     a     Missyvel     kapcsolatos     kérdések megértésében.     És     nagyon     sokat     segített     a     Papával     való     beszélgetés     is.     Vagy hogy     is mondjam...,     úgy     értem,     a     veled     való     beszélgetés     is.     –     Mack     zavarban   volt,     de     Papa megállt    és rámosolygott,    mintha    értené,    tehát  folytatta:    –    Hát    nem    furcsa,    hogy    meg    kell beszélnem    veled    is    ezt    az    egészet?    Úgy    értem,    te    egy    tipikus    apatípus,    egy apa-apa    vagy,ha    van    ennek    egyáltalán    valami    értelme.
–    Értem,    Mackenzie.    Lassan    bezárul    a    kör.    Amikor    tegnap    este    megbocsátottál    apádnak az     nagyon     fontos     lépés     volt     afelé,     hogy     ma     engem     Atyaként ismerhess     meg.     Nem     kell tovább magyarázkodnod.
Mack    valamilyen    módon    tudta,    hogy    egy    hosszú    út    végéhez    közelednek,    és    Papa    azon fáradozik,    hogy    segítsen    neki   megtenni    az    utolsó    néhány    lépést.
–    A    szabadság    megszerzésének    nem    volt    más    útja:    ki    kellett    fizetni    az    árat,amint    te    is tudod.     
 –     Papa     a     csuklóján látható,kitörölhetetlen     sebhelyeket     nézte.     
–     Tudtam,     hogy     az általam     teremtett     világ     fel     fog     lázadni,     a     függetlenséget     és     a     halált     választja,     és     azt  is tudtam,    mibe    fog    nekem    kerülni    a    megbékélés    útjának    megnyitása.    A    ti    függetlenségetek rászabadította     a     világra     azt,     ami     számodra     káosznak     tűnik;     mert     kiszámíthatatlan     és félelmetes.     Hogy     megakadályozhattam  volna-e  mindazt, ami Missyvel  történt? A válaszom    az,    hogy    igen.
Mack    felnézett    Papára.    Tekintetében  annyira    nyilvánvalóan    látszott    a    kérdés,    hogy    ki    se kellett     mondania.     Papa     így     folytatta:     –     Először     is:     ha     egyáltalán     nem     teremtek     semmit,akkor     ezek     a     kérdések     fel     sem     merülnek.     Vagy     pedig dönthettem     volna     úgy,     hogy tevékenyen     beavatkozom     a     lányod     körülményeibe.     Az     első     lehetőséget     soha     még     csak
nem     is     mérlegeltem,     az     utóbbi     pedig     nem     számított     választási     lehetőségnek     azoknak     a céloknak    az    ismeretében,    amelyeket    most    még    valószínűleg    nem    vagy    képes    megérteni.    A dolgok     jelenlegi     állása     szerint     kizárólag     a     szeretetemet,     a     jóságomat     és     a     veled     való kapcsolatomat    kínálhatom    fel    válaszként.    Nem    szerepelt    a    terveimben    Missy  halála,    de    ez nem    jelenti    azt,    hogy    nem    tudom    valami    jónak    az    érdekében    felhasználni.
Mack    szomorúan    rázta    a    fejét.
–    Igazad    van.    Nem    igazán    jól    fogom    fel    még    a    dolgokat.    Azt    hiszem    néha    egy    pillanat erejéig     látok     egy     halvány     fénysugarat,     de     aztán     újból     feltámad     bennem     mindaz     a     sok vágyakozás    és    a    veszteség    érzete,    amely    azt    sugalmazza,    hogy    amit    látni    véltem,    az    nem lehet    igaz.    De    bízom    benned...    –    És    hirtelen,    olyan    volt    ez,    mint    egy    új    gondolat:    meglepő és    csodálatos...    –    Papa,    én    tényleg    bízom    benned!
Papa    derűtől    ragyogó    arccal    nézett    vissza    rá:    –    Tudom,    fiam,    tudom!
Ezzel    megfordult,    és    folytatta    útját    az    ösvényen.    Mack    kicsit    könnyebb    és    nyugodtabb szívvel     követte.     Hamarosan     enyhe     emelkedő     következett, így a  tempójuk     is  lassult  egy kicsit.  Papa  időnként megállt,     és megérintett  egy-egy kőtömböt, vagy egy  nagy     fát  a csapás mellett, minden ilyen  alkalommal    mutatva    a    kis    piros    jel    ottlétét.    De    még    mielőtt Mack     feltehette     volna     a     nyilvánvaló     kérdést,     Papa     megfordult, és     ment     tovább     az ösvényen.
Egy     idő     múlva   a  fák  ritkulni     kezdtek,     és     Mack     időnként     megpillantotta     azokat     az agyagpalás    mezőket,    ahol    a földcsuszamlások    még    az    ösvény  megépítése    előtt    letarolták az    erdő    egyes    részeit.    Egyszer    megálltak    egy    rövid    pihenőre,    ahol    Mack    kortyolt    egyet    a hideg    vízből,    amivel    Papa    a    kulacsaikat    megtöltötte.
Nem     sokkal     a     pihenő     után     az     ösvény     hamarosan     még     meredekebbé     vált,     ami     még tovább    lassította    a    tempójukat.    Mack    úgy    becsülte,    hogy    csaknem    két    óra    telt    el    az    indulás
óta,    amikor    végre    maguk    mögött    hagyták    a    fákat.    Látta    maguk    előtt    az    ösvény    vonalát    a hegyoldalon,     de     először     át     kellett     haladniuk     egy     sziklákkal     és     kőtömbökkel     borított hatalmas    területen.
Papa    újból    megállt,    letette    a    batyuját,    hogy    vizet    vegyen    elő.
–     Már     majdnem     ott     vagyunk,     gyermekem     –     jelentette     ki,     és odanyújtotta     Macknek     a kulacsot.
–     Tényleg?!     –     kérdezett     vissza     Mack,     és     újból     az     előttük     elterülő     sivár     és     elhagyatott sziklamezőt    kémlelte.    
–    Igen!    –    hangzott    Papa    szűkszavú    válasza,    és    Mack    nem    volt    benne biztos,    hogy    tényleg    meg    akarja    kérdezni,    hogy    pontosan    hol    is    vannak    ott    már    majdnem.
Papa    kiválasztott    egy    kis    sziklatömböt    az    ösvény    mellett,    rátette    a    hátizsákját, mellé    az ásóját,     és     maga     is     leült.     Kicsit     zaklatottnak     látszott.     
–     Szeretnék     mutatni     neked     valamit,
ami    nagyon    fájdalmas    lesz    a    számodra.
–     Rendben     –     felelte     Mack.     Gyomra     kezdett felkavarodni  miközben letette csákányát,
ölébe    lendítette    Sarayu    ajándékát,    és    ő    is    leült.    A    reggeli    napsütés által felerősített    aromák betöltötték    érzékszerveit    szépséggel,    és    némiképp    meg    is    nyugtatták.    –    És    mi    lenne    az?
–    Ahhoz,    hogy    megláthasd,    még    valamitől    meg    akarlak    szabadítani,    ami    beárnyékolja    a szívedet.
Mack     azonnal     tudta,     miről     van     szó,     és     –     tekintetét     Papáról     elfordítva     –     olyan     szúrós szemmel    nézte    a    földet,    hogy    szinte    lyukat    fúrt    a    talajba.
Papa     gyengéden   és  megnyugtatóan beszélt     hozzá:     –     Fiam,     nem     az     a     célom,     hogy megszégyenítselek.     Az     én     eszközeim     között     nem     szerepel     a     megalázás,     sem     a     bűntuda keltése,     sem     a     kárhoztatás.     Ezek     egy     szemernyivel     sem     képesek     hozzájárulni     sem     a
teljességhez,     sem     a     megigazuláshoz,     és     ezért     kellett     ezeket     Jézussal     együtt     a     keresztre szegezni.
Kicsit     várt,     hagyta,     hogy     ez     a     gondolat     áttörjön,     és     átjárja     Macket     mindenestől,     hogy elmoshasson     szégyenérzetéből     amennyit     csak     lehet,     majd     folytatta:     –     Ma     a     gyógyulás
ösvényét     járjuk,     hogy     lezárjuk (élet)utadnak     ezt     a     részét:     nem     csupán     a     te     érdekedben,hanem    mások    miatt    is.    Ma    bedobunk    egy    hatalmas    követ    a    tóba,    és    azok    a    hullámok    olyan helyekre    is    elhatnak,    amelyekre    nem    is    számítanál.    Akkor    már    tudod    is,    hogy    mit    akarok,
ugye?
–    Attól    tartok,    tudom    –    motyogta    Mack.    Érezte,    hogy    érzelmek    kezdenek    kiszivárogni
szívének    egyik    lezárt    szobájából.
–    Fiam,    ki    kell    mondanod,    nevén    kell    nevezned!
Mack     most     már     nem     tudott     tovább     uralkodni     magán,  forró  könnyek patakzottak     a
szeméből,    és    zokogva    kezdte    vallomását.
–     Papa!     –     kiáltotta.     –     Hogy bocsáthatnék     meg     valaha     is     annak     a     rohadéknak,     aki  meggyilkolta    az    én    Missymet?!    Ha    most    itt    lenne,    nem    is    tudom,    mit    tennék    vele!    Tudom, hogy    nem    helyes,    de    azt    akarom,    hogy    úgy    szenvedjen,    mint    amilyen    szenvedést    ő    okozott nekem...    ha    már    igazságszolgáltatásban    nem    részesülhetek,    a    bosszúról    akkor    sem    akarok lemondani.
Papa    egyszerűen    csak    engedte,    hogy    az    áradat    kitörjön    Mackből,    aztán    megvárta,    míg    a hullámok    elültek.
–     Mack,     az,     hogy     te     megbocsátasz     ennek     az     embernek,     a     részedről     azt     jelenti,     hogy átengeded    őt    nekem,    és    lehetővé    teszed,    hogy    megváltsam    őt.
–    Megváltani?!    Őt?!    –    Mack    újból    a    harag    és    a    fájdalom    tüzét    érezte.    –    Nem    akarom, hogy     megváltsd     őt!     Azt     akarom,     hogy     okozz     neki     fájdalmat,     hogy     büntesd     meg,     juttasd pokolra...    –    Hangja    elakadt.
Papa    türelmesen    várta,    hogy    az    érzelmek    lecsillapodjanak.
–    Elakadtam,    Papa.    Nem    felejthetem    el    csak    úgy,    amit    tett,    nem    igaz?!    –    esdekelt    Mack.
–    A    megbocsátás    nem    felejtést    jelent,    Mack.    Azt    jelenti,    hogy    elengedjük    a    másik    ember torkát.
–    De    én    azt    hittem,    hogy    te    elfelejted    a    bűneinket.
–     Mack,     én     Isten     vagyok.     Nem felejtek     el     semmit.     Mindent     tudok.     Tehát     a     felejtés számomra     azt     jelenti,     hogy     úgy     döntök,     korlátozom     magam.     Fiam!     –     halkult     el     Papa hangja,    Mack    pedig    feltekintett    rá,    egyenesen    bele    mély,    barna    szemébe.    –    Jézus    miatt    ma
nincs    törvény,    ami    azt    követelné    meg,    hogy    az    emlékezetembe    idézzem    a    bűneidet.    Ezek elmúltak,    és    nem    zavarják    többé    a    kapcsolatunkat.
–    De    ez    az    ember...
–    De    ő    is    az    én    fiam.    Meg    akarom    váltani.
–    És    hogy    gondoltad?    Én    csak    megbocsátok    neki,    és    akkor    már    minden    oké,    aztán    meg haverok    leszünk?!    –    kérdezte    Mack    halkan,    de    szarkasztikusan.
–    Nincs    kapcsolatod    ezzel    az    emberrel,    legalábbis    most    még    nincs.    A   megbocsátás    nem hoz    létre    kapcsolatokat.    Jézusban    minden    embernek    megbocsátottam    az    ellenem    elkövetett bűneiért,    de    csak    kevesen    döntenek    a    velem    való    kapcsolat    mellett.    Mackenzie,    hát    nem érted,     hogy     a     megbocsátás     egy     hihetetlenül   hatalmas     erő     és     óriási     hatalom?!     Egy     olyan
erő,    amelyben    velünk    együtt    részed    van,    egy    olyan    hatalom,  amelyet    Jézus mindenkinek
megad,     akiben     benne     lakozik,     hogy     a     megbékélés     növekedhessen.     Amikor     Jézus
megbocsátott    azoknak,    akik    a    keresztre    szegezték,    többé    már    nem    voltak    adósai    neki, sem nekem.  A  velük  való kapcsolatomban    soha    nem    hozom    fel,    amit    tettek,    nem    szégyenítem meg,    és    nem    hozom    zavarba    őket.
–    Nem    hiszem,    hogy    én    képes    vagyok    ezt    megtenni    –    válaszolta    erőtlenül    Mack.
–     Én     pedig     azt     akarom,     hogy     tedd     meg.     A     megbocsátás     mindenekelőtt     a     te,     a megbocsátó    fél    érdekeit    szolgálja    –    válaszolta    Papa.    –    Ha    megbocsátasz,    megszabadulsz valamitől,    ami    elevenen    felemészt    téged:    ami    pusztítja    az  örömödet    és    a    teljes    és    őszinte szeretetre    való    képességedet.    Gondolod,    hogy    ezt    az    embert    érdekli    az,    hogy    neked    milyen
fájdalmakat  és     gyötrelmeket   kellett átélned?     Ha     igen,     legfeljebb     azért,     hogy     annak
tudatával    hizlalja    magát.    Nem    akarsz ennek    véget    vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel  őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel;    akár    tudja,    akár    nem,    akár    elismeri,    akár
nem.    Amikor    úgy    döntesz,    hogy    megbocsátasz    valakinek,    azt    az    embert    jól    szereted.
–    De    én    nem    szeretem    őt!
–    Nem,    most    még    tényleg    nem.    De    én    szeretem,    Mack!    Nem    azért,    amivé    vált,    hanem amiatt    a    megtört    gyermek    miatt,    akit    a    fájdalmai    így    eltorzítottak.    Segíteni    akarok    neked,hogy     magadra     öltsd     azt     a     természetet,     amely     több     erőt     és     nagyobb     hatalmat     talál     a szeretetben    és    a    megbocsátásban,    mint    a    gyűlöletben.
–    Ez    tehát    azt    jelenti    –    mondta    Mack,    és    egy    kicsit    haragudott    a    beszélgetés    iránya    miatt–,hogyha    megbocsátok    ennek    az    embernek,    akkor    utána    akár    azt    is    megengedhetem    neki,hogy    játsszon    Kate-tel,    vagy    az    első    lány    unokámmal?
–    Mackenzie!    –    Papa    hangja    erős    és    határozott    volt.    –    Már  megmondtam  neked,    hogy    a megbocsátás     nem     hoz     létre     kapcsolatot.     Ha     az     emberek  nem szólnak     igazat     afelől,     amit tettek,     és     ha     nem     változtatják     meg     a     gondolkodásukat     és     a     viselkedésüket,     akkor     a bizalomra     épülő     kapcsolat     lehetősége     kizárt.     Amikor     megbocsátasz     valakinek,     ezzel
felszabadítod     őt     az     ítélet     alól,     de     valódi     változás     nélkül     valódi  kapcsolatok     nem létesíthetők.
–    A    megbocsátás    tehát    nem    követeli    meg    tőlem,    hogy    úgy    tegyek,    mintha  az,    amit    ez    a fickó    tett,    meg    se    történt    volna?
–    Hogy    is    lennél    rá    képes?!    Tegnap    este    megbocsátottál    apádnak.    De elfelejted-e    valaha is    azt,    amit    veled    tett?
–    Nem    gondolnám.
–     De     ma     már     a     történtek     ellenére     is     képes     vagy     őt     szeretni.     Ezt     az     ő     változása     teszi lehetővé.     A  megbocsátás     semmiképpen     sem     követeli     meg     tőled     azt,     hogy     meg     is     bízz abban,    akinek    megbocsátasz.    De    ha    végül    megbánja    a    bűnét    és    megtér,    akkor    egy    csodát
fedezel    fel    a    szívedben,    amely    lehetővé    teszi,    hogy    kinyújtsd    a    kezed,    és elkezdd    felépíteni közöttetek     a     megbékélés     hídját.     És     néha     még     az     is     megtörténhet     –     bár     ez     most valószínűleg elképzelhetetlennek    tűnik    a    számodra    –,    hogy    ez    az    út    a    teljesen    helyreállított bizalom    csodájához    is    elvezet.
Mack    lecsúszott    a    földre,    és    nekivetette    a    hátát    a    sziklának,    amelyen    addig    ült.    A    talajt tanulmányozta    a    lábai    között.    –    Papa,    azt    hiszem,    értem,    amit    mondasz.    De    az    az    érzésem,hogy    ha    megbocsátok    ennek    a    fickónak,    akkor    megússza.    Hogyan  menthetném  fel  tettének következményei     alól?     Szerintem   nem     lenne     tisztességes Missyvel     szemben,     ha     nem maradnék    haragban    vele.    Nem    így    van?
–    Mackenzie,    a    megbocsátás    nem    ad    felmentést    semmire.    Hidd    el    nekem, hogy    amitől ez     az     ember     a     legtávolabb     van,     az     a     szabadság.   És neked     nem kötelességed, hogy igazságot    szolgáltass    ebben    az    ügyben.    Ezt    csak    bízd    rám!    Ami    meg    Missyt    illeti,    ő    már megbocsátott    a    gyilkosának.
–    Csakugyan?    –    kérdezte    Mack,    fel    se    nézve.    –    Hogy    volt    erre    képes?!
–    Úgy,    hogy    benne    élek.    Ez    az    egyetlen    módja    az    igazi    megbocsátásnak.
Mack     érezte,     hogy     Papa     leül     mellé     a     földre,     de     továbbra     sem     nézett     fel.     Amikor     Papa átölelte    őt,    zokogni    kezdett:    –    Engedd    ki    az    egészet!    –    hallotta    Papa    suttogását,    és    végre
képes    volt    ezt    megtenni.    Becsukta  szemét    miközben    könnyei    patakzottak.    Missy,    és    a    vele kapcsolatos    emlékek    újra    elárasztották    az    elméjét:    a    kifestőkönyv    és    a    színes    kréták    képe, a    szakadt    és    véres    ruhák.    Sírt,    míg    ki    nem    sírt    magából    minden    sötétséget,    vágyakozást    és
veszteségérzetet;    sírt    mindaddig,    míg    már    nem    volt    semmi    kisírni    való.
Lehunyt    szemmel,    előre-hátra    ringatózva    esedezett:    –    Segíts,    Papa!    Segíts!    Mit    tegyek?
Hogy    tudok    megbocsátani    neki?
–    Mondd    el    neki!
Mack    felnézett,    félig-meddig    arra    számítva,    hogy    ott    áll    előtte    egy    ismeretlen    férfi.    De nem    volt    ott    senki.
–    Hogyan,    Papa?!
–     Csak     mondd     ki     hangosan!     Hatalmas     erő     van     abban,     amit     az     én  gyermekeim
kijelentenek.
Mack    suttogva    kezdte,    először    csak    bátortalanul    és    akadozva,    de    aztán    egyre    nagyobb meggyőződéssel:    –    Megbocsátok    neked!    Megbocsátok    neked!    Megbocsátok    neked!
Papa    szorosan    magához    ölelve    tartotta.
–    Mackenzie,    olyan    hatalmas    örömet    jelentesz    nekem!    Amikor    Mack    végre    összeszedte magát,    Papa    átnyújtott    neki    egy    nedves    kendőt,    hogy    megtörölhesse    az    arcát.    Utána    felállt, először    ugyan    kissé    bizonytalanul.
–     Hűha!     –     szólalt     meg     rekedten,     és     keresgélte     a     szavakat, amelyekkel leírhatná     azt     az  érzelmi     utazást,     amin     épp     az     imént     vergődött     át.     Elevennek     érezte     magát.     Visszaadta Papának     a     zsebkendőt,     és     megkérdezte:     –   Tehát  teljesen rendben     van,     hogy     még     mindig haragszom?
Papa     nem     késlekedett     a     válasszal:     –     Úgy,     ahogy     mondod!     Amit     ez     az     ember     tett,     az szörnyű!     Rettenetes     fájdalmat     okozott     sokaknak.     Rosszat     tett,     és     a     harag     a     megfelelő reakció     arra,     ami     ennyire     gonosz.     De     ne     engedd,     hogy     a     harag,     a     fájdalom     és     a veszteségérzet    megakadályozzon    téged    a    megbocsátásban    és    abban,    hogy    levedd    a    kezed annak    az    embernek    a    nyakáról.
Papa    felemelte    és    a    hátára    dobta  zsákját.    –    Fiam,    megeshet,    hogy    az    első    napon,    meg    a másodikon     százszor     is     ki     kell     nyilvánítanod     a     megbocsátásodat,     de     harmadik     nap     már kevesebbszer,     és     így     tovább     minden     nap,     míg     végül     egy     szép     napon     ráeszmélsz,     hogy teljesen     megbocsátottál.     Aztán     eljön     majd     az     a     nap     is,     amikor     annak     az     embernek     a
boldogulásáért     is     imádkozol,     és   átengeded     őt     nekem,     hogy     a     szeretetem     a     romlottság utolsó    maradványait    is    kiégesse    az    életéből.    Bármennyire    felfoghatatlannak    hangzik is ez most    a    számodra,megtörténhet,    hogy  egy  nap majd teljesen másösszefüggésben    ismered meg    ezt    az    embert.
Mack     felnyögött.     De     akármennyire     is     felkavarták     a     gyomrát     Papa     szavai szívében tudta,     hogy     ez     az     igazság.     Együtt     felálltak,     és     Mack     az     ösvény     irányába     fordult,     hogy visszatérjen    az    úton,    amin    jöttek.

(Részlet a Viskó című regényből)

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” Róm 8,26

Mindenkinek vannak gyengeségei. Amik miatt azt hisszük, sosem fogunk úgy teljesíteni, mint az „erősek”. Amik miatt kevesebbnek érezzük magunkat. Kevésbé vagyunk győztesek. Kevésbé vagyunk hódítók. Kevésbé vagyunk erősek.
Engem nagyon zavarnak a gyengeségeim. És nem szabadulok a gondolattól, hogy nem tudok megváltozni. 
Pedig Krisztus erejében minden meg tud újulni. Minden újraépül, ami összetört. De néha belefáradok a próbálkozásba, és nagyon, de nagyon gyengének érzem magam. Ismered ezt az állapotot?
Engedd, hogy ez az ige egy kis erőt leheljen ma a gyengeségedbe:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” (Róm 8,26).
Nem kell tudnunk minden választ. Nem kell ötleteket adnunk Istennek. Az is rendben van, ha gyengeségünkben már imádkozó szavaink sincsenek. 
Olvasd csak ezeket a gyönyörű sorokat, amik épp nekünk szólnak gyengeségünkben, ahogy a Róm 8,26-ban ígéretet kaptunk rá:
„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek” (Róm 8,1).
„De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek,” (Róm 8,9a).
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31b).
„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).
Talán jó lenne, ha néhány percig csendben üldögélnénk. Nyugalomban, az ítélkezés terhe nélkül, kívül az elvégzendő feladatok mókuskerekén. Nyugodtan, tudva, hogy a Lélek megsegít gyengeségünkben.
Ő megérti gyengeségeinket. Ő tudja, hogyan imádkozzunk. A gyengeségnek célja van. Rossz érzés, de biztos, hogy valami jó kerekedik ki belőle – ahogy a Róm 8,28 biztat: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”.
A csendben, a nyugalomban, mialatt a Lélek imádkozik helyettünk, s mi csak szívjuk magunkba az éltető igazságot, megcsillan valami. Egy reménysugár. Elképzelhetetlen kegyelem, és érezni fogjuk hogy az Ő ereje ráborul gyengeségünkre.
Isten erejének legapróbb szemcséje is több, mint amennyire szükség van, hogy elfedje botlásainkat, töredékességünket, gyengének hitt pontjainkat. És már nem tartjuk gyengének magunkat.
Nem vagyunk gyengék. Istentől függünk.
Rá vagyunk csatlakoztatva az Egyetlenre, aki képes segíteni nekünk. Az Egyetlenre, aki kegyelmébe burkol minket, míg a folyamat lezajlik.
Emberi kapcsolataink nem elégségesek. Körülményeink nem elegendők. Anyagi javaink sem. Az akaraterőnk sem. Az önbizalmunk sem. De Ő mindig elég volt, elég most és elég lesz mindörökké.

Virtuális kávézó nőknek

AZ AGGODALOM LEGYŐZÉSE

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok.” (Máté 6:25)
Íme, néhány lépés, amivel legyőzheted aggodalmadat: 1) Beszélj Istennel! Ne siránkozz egy befektetés összeomlása miatt, kért Isten segítségét! Ne járkálj nyugtalanul fel-alá a kórház folyosóján, imádkozz a műtét sikeréért! „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7). 2) Lassíts! „Légy csendben, és várj az Úrra!” (Zsoltárok 37:7). Jézus első csodáját egy esküvőn tette. Elfogyott a bor, ami hatalmas megszégyenülést jelentett abban a korban. Mária hibáztathatta volna a vendégfogadó családot a felkészületlenségükért, de inkább Jézushoz fordult a hiánnyal, aki megoldotta a problémát. Te is megteheted ugyanezt. Mérd fel, mi a gond, aztán vidd az Úr elé imában. 3) Ne hagyd, hogy az aggodalmaid átvegyék az irányítást! Ha rád száll egy szúnyog, nem mondod: „Majd később foglalkozom vele.” Nem, azonnal agyoncsapod, mielőtt még megcsíphetne. Légy ugyanilyen határozott aggodalmaiddal is! Bánj el velük abban a pillanatban, amikor felbukkannak! Mielőtt öndiagnózist állítanál fel egy anyajegy miatt, és a ráktól rettegnél, előbb vizsgáltasd ki! Ahelyett, hogy azt feltételeznéd, sosem fogsz kikeveredni az adósságból, kérj segítséget egy pénzügyi tanácsadótól! Aggodalmaskodás helyett cselekedj! Horace Bushnell mondta: „Az aggodalmaskodás hitetlenséget vagy ok nélküli rettegés. Nincs jogunk megengedni magunknak. Ha teljes hittel Istenben bízunk, az aggodalom elmúlik.” Azokat a kereszteket, melyeket a jövőnket illető aggodalom miatt hordunk, nem Isten tette a vállunkra. Add hát át aggodalmadat Istennek, és hagyd is nála!
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Maradni, amikor menni szeretnél. Vesd az Úrra terhedet, mert ő gondot visel rád. Zsolt. 55:23

MARADNI, AMIKOR MENNI SZERETNÉL (4)
„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsoltárok 55:23)
Tedd házasságodat Isten kezébe! Az utolsó szó minden kérdésben Isten Szava legyen! Szakértő segítőhöz fordulni hasznos dolog, de amíg nem adtátok át házasságotok tulajdonjogát Istennek, addig nem használtátok ki a legjobb lehetőséget. Mit jelent átadni a házasságunkat Istennek gyakorlati értelemben? Két dolgot: 1) Többé nem te döntesz, hanem Isten. Neked pedig félre kell állnod az útjából, hogy akadálytalanul tehesse dolgát. Önérdekednek és irányításkényszerednek meg kell hajolnia az ő akarat előtt. Amíg ragaszkodsz ahhoz, hogy igazad van, és helyre akarod tenni a házastársadat, addig te magad is a probléma része maradsz. Ám ha átadod a problémát Istennek, akkor tud rajta ő – nem te – dolgozni! 2) Tanulj meg hitben járni, nem látásban (ld. 2Korinthus 5:7). Amikor úgy tűnik, a dolgok kicsúsztak a kezed közül, akkor kényszerét érzed, hogy visszavedd az irányítást. Ne tedd, vagy az eredmény csak még több nem működő dolog lesz! Újítsd meg döntésedet, hogy átadtad Istennek az irányítást, hogy ő formálja mindkettőtök szívét. Hitben járva élj, ne érzéseidre alapozva! A zsoltáros ezt így fogalmazta meg: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Ha rábízod Istenre a helyzet kezelését, három dolog történik: a) Megnyugszol, békességre találsz; b) valószínűleg csökkeni fog párod ellenállása, mert már nem piszkálod folyton; c) Isten dolgozni kezd, és ő, „aki elkezdte a jó munkát, el is végzi azt…” (Filippi 1:6 ESV)
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére

Bármit is teszel, csak ne nézz le!
Könnyen lehet, hogy valami anyagi probléma keskeny peremén egyensúlyozol, és épp úgy tűnhet, nem sok hiányzik ahhoz, hogy végzetesen megcsússz. Lehet, hogy a párkapcsolatod egy ingatag, öreg hídhoz hasonló, mely bármely pillanatban összeroskadhat alattad. Talán épp egy olyan akadályt készülsz megmászni,melynek óriási magassága elbizonytalanít, és félelmet ébreszt benned. Amennyiben a fenti helyzetek bármelyike igaz rád, ha bajban vagy, szeretnék adni egy ismerős tanácsot: „Bármit is teszel, csak ne nézz le.”
Amikor azt mondom „ne nézz le”, úgy értem, hogy az emberek
többsége rossz helyen keresi a megoldást, miután bajba jutott. Leginkább talán azért, mert sokan a probléma méretére összpontosítanak, a kockázatokat latolgatják, negatív véleményekre hallgatnak, múltbeli fájdalmaikon, egészségtelen érzelmeiken, és kudarctól való félelmeiken merengenek. Pedig ezekben nincs remény. Ezek mind lent vannak,tehát nem lehetnek a hasznodra, amikor másznod kell. A Biblia mindennél jobb választási lehetőséget kínál számunkra, amikor segítségre van szükségünk. Ahelyett, hogy haszontalan dolgokra pazarolnánk az időnket, Isten Igéje azt mondja, hogy összpontosítsunk Ő reá, aki mindig segít nekünk.
A Zsidókhoz írt levél 12:2 azt mondja: „Nézzünk fel Jézusra, a hit
szerzőjére és beteljesítőjére”, illetve az Ézsaiás 45:22 így szól: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!”
Dávid Istenhez fordult a bajban, mert tisztában volt vele, hogy a segítség a magasból érkezik.
Ugyanerre szeretnélek biztatni téged is, csak nézz felfelé!
Amikor nehézségeken mész keresztül, és nem vagy benne biztos, hogy mit kéne tenned, merre menj, de még abban sem, hogy merre keresd a megoldást... csak nézz felfelé! Keresd az Urat! Ő biztosan tud neked segíteni! Ő az, Aki megment téged, Ő az,aki nem engedi, hogy kudarcot vallj. Jézus azt mondta, hogy nézzünk
fel, mert elközelgett a mi váltságunk (lásd: Lukács 21:28). A mi megváltásunk nem lentről érkezik, felfelé nézünk Istenre, és Tőle várjuk a szabadítást. A „nézz fel” kifejezés többet jelent, mint csak az eget fürkészni. Azt jelenti, hogy reményteli és bizakodó a hozzáállásunk, illetve pozitív dolgokra számítunk Istentől. Isten jó, és mindig valami jót tartogat számunkra.
Isten nem helyettesíthető.
Bizonytalanság idején gyakran más emberek és dolgok segítségére hagyatkozunk. Ez persze érthető, de ugyanakkor többnyire teljesen haszontalan. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy bíznunk kellene Istenben, hogy Ő szeret, és jó terve van a számunkra, gyakran érezzük a természetes kísértést, hogy valami kézzelfoghatóbb, szemmel látható dologba kapaszkodjunk. Ugyan Istent is láthatjuk, de a hit szemével kell néznünk. A szívünkkel láthatjuk Őt, és mindig Őbenne kellene bíznunk.
Utazásaim során, szerte a világban, sok ember felé szolgáltam.
Imádkoztam velük, és igyekeztem átsegíteni őket a nehézségeiken.
Felismertem, hogy az emberek többsége fájdalmában minden mást
megpróbál, mielőtt Istenhez fordulna. Íme, néhány mindennapos eset:

Amikor a barátainkra támaszkodunk

Nagyszerű, ha van olyan barátunk, akivel a fájdalmas időszakokban beszélgethetünk, és a bizalmunkba fogadhatjuk, különösen, ha hívő az illető, aki imádkozik velünk és bátorít minket. Tudnunk kell azonban,hogy a barátaink nem minden válasznak tudói. Legyenek bármilyen jószándékúak, könnyen a rossz irányba terelhetnek, ha a tanácsuk nincs összhangban Isten Igéjével. A barátaink együtt érezhetnek velünk, de ezzel együtt nem biztos, hogy hajlandók kimondani az igazságot, amit
hallanunk kellene. Emlékszem, egyszer Dave kerek perec közölte
velem, hogy fel kell hagynom az önsajnálattal. Nagyon nem tetszett a dolog, és megharagudtam rá, azonban igaza volt, és szembesülnöm kellett ezzel. Dave eléggé szeretett ahhoz, hogy ahelyett, amit hallani akartam, ki merte mondani azt, amiről tudta, hogy hallanom kell. Nem ritkán tapasztalom, hogy valakit pácban hagynak a barátai, azáltal, hogy elhallgatják előle az igazságot, és felmentik minden felelősség alól, ahelyett hogy megmondanák neki azt, amire tényleg szüksége lenne.
Alapvetően, persze azzal semmi baj, ha a nehéz időkben számítunk a barátainkra, csak ne engedjük, hogy átvegyék Isten helyét az életünkben.
Fájdalmadban fordulj először Istenhez, keresd az Ő útmutatását a helyzetedre. Miután elegendő időt töltöttél imában, az Igéjében keresve a megoldást, nyugodtan fordulhatsz a barátaidhoz, és megoszthatod velük,amit az Úr szerinted üzenni próbál neked, de ne feledd, a barátaid csak emberek, ahogy te is. Ilyen formán, bizony, csak korlátok között képesek
a segítségnyújtásra, így ha kizárólag rájuk támaszkodsz, csalódni fogsz.

Joyce Meyer: Get your hopes up

Isten megtartja az ígéreteit

Boldog az, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.
Lk. 1:45

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk.
Róma 5:5

Mivel Isten felkent engem, bizony jóság és kegyelem követ majd, amerre járok.
 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
23.zsoltár

Minden lehetséges annak, aki hisz!
Márk 9:23