2012. április 26., csütörtök

Engedd a hitednek hogy nagyobb legyen mint a félelmeid!
Ó Uram ezt most annyira de annyira így kellene cselekednem!! De olyan nehéz!!!  Tényleg félek! Pedig annyi csodás megoldásodat mutattad meg az elmúlt napokban is!

2012. április 24., kedd

a zsákutcák Isten tervéhez tartoznak

Amikor az álmod elérése nehézről lehetetlenné válik, amikor reménytelennek tűnik a helyzet ­˗˗ gratulálok! Jó úton jársz!

Maga Pál apostol is került már zsákutcába: "Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat."(2 Kor.1,8-9)

Ha Isten képes halott embereket fizikailag feltámasztani, akkor képes olyan embereket is feltámasztani, akik érzelmileg halottak. Ő képes egy halott házasságot is újjáéleszteni. Képes újraindítani egy bukott karriert. Téged is új életre tud kelteni egy egészségügyi problémádból. Ha az Úr képes a holtakat feltámasztani, akkor Ő mindenre képes.

Ábrahám esetében az Úr azt mondta: „Azt akarom, hogy egy nemzet atyjává légy”, de Ábrahámnak egészen addig kellett várnia, míg 99 éves nem lett, ekkor született meg az első gyermeke. A Biblia Ábrahám helyzetét úgy mutatja be, mely nemhogy nehézzé, hanem egyszerűen lehetetlenné válik. Mikor a testére nézett, azt mondta: „Ez képtelenség!” Aztán a feleségére nézett, és azt mondta: „Még nagyobb képtelenség!”

De Sára teherbe esett, és ők együtt nevettek. Amikor a gyermek megszületett, Izsáknak nevezték el, ami nevetést jelent. Isten gyakran engedi, hogy a problémáink ellehetetlenedjenek. A tanítványok úgy döntöttek, hogy követik Jézust. Úgy tudták, hogy ő a Messiás, de a következő dolog, amivel szembesültek, az az volt, hogy Jézus a kereszten függ, holtan. A tanítványok zsákutcába kerültek volna? Három napig ez így tűnt, de aztán Jézus feltámadt a sírból.

Amikor zsákutcába kerülsz, akkor talán azt kérdezed: „Istenem, mégis mi történik? Elvétettem az akaratod? Vagy a terved? Netán elvétettem az elképzelésed?” Emlékezz rá, hogy a zsákutcák az Isten terveihez tartoznak az életedre nézve.

Mi legjobb válasz a zsákutcákra nézve? „Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.”   2Kor.1,10

2012. április 23., hétfő

Időt kell töltened Istennel. Meg kell engedned Neki, hogy megbocsássa sértődöttségedet, elmulassza fájdalmadat, begyógyítsa az emlékeket, és képessé tegyen arra, hogy úgy tudj szeretni, ahogyan Ő szeret.


  Ne üss vissza!
,,...annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is." (Máté 5:39)
Úgy érzed, nagyon is készpénznek vesznek? Azt gondoltad, hogy törődnek veled, de csak kihasználtak. Ez történik, amikor az életünket emberek kezébe tesszük. Nem emberek, férfiak vagy nők teremtettek minket, ezért nem tudnak kihozni belőlünk semmit, csak kihasználni tudnak. Lekevertél egyet a gyerekednek. Kiabáltál a munkatársaddal. Ordítoztál azzal a sofőrrel, aki bevágott eléd. Megint veszekedtél a házastársaddal, most pedig kiöntöd a csalódottságodat bárkire, aki kész végighallgatni. Gondoltál már valaha arra, hogy a haragod csupán a megbántottságod mellékterméke, melynek megengedted, hogy teljesen megszállja a lelkedet? Nehéz ezt beismerni, de amíg ezt meg nem teszed, nem fogsz tudni felülkerekedni a helyzeten. Nem az a megoldás, hogy másokon vezeted le a feszültséget, hanem hogy mindezt az Úrhoz viszed imádságban, és engeded, hogy Ő segítsen. A folyamatnak benned kell elkezdődnie, mielőtt kívülről is meglátszana. Ez azt jelenti, hogy időt kell töltened Istennel. Meg kell engedned Neki, hogy megbocsássa sértődöttségedet, elmulassza fájdalmadat, begyógyítsa az emlékeket, és képessé tegyen arra, hogy úgy tudj szeretni, ahogyan Ő szeret. Ez Isten dolga. Ne próbálj hozzáfogni nélküle! Mondd el például ezt az imádságot: ,,Atyám, szeretnék szeretetben cselekedni és nem haragból reagálni. Ahelyett, hogy hirtelen haragú lennék, és visszaütnék, segíts, hogy türelmes legyek, és odatartsam a másik arcomat is. Engedd, hogy ma a Te szereteted irányítsa az életemet, Krisztus nevéért, ámen." Ez olyan imádság, amelyre Isten válaszolni fog, mert az Ő Igéje ezt mondja: ,,Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez" (1Péter 4:8).

2012. április 17., kedd

Bátorítsd őt!... (5Mózes 1:38

Vannak olyan önjelöltek, akiknek nincs szükségük külső megerősítésre; a többi embernek viszont rendszeresen szüksége van bátorításra. Isten azt mondta Mózesnek, hogy bátorítsa Józsuét, aki majd az utóda lesz, mert nagy feladat vár rá. Még Pálnak is szüksége volt arra, hogy mások értékeljék. „…semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféleképpen gyötrődtünk… De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével… Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, a ti kesergéseteket, a ti hozzám való ragaszkodásotokat…” (2Korinthus 7:5-6). Amikor kimutatod a másik ember felé, hogy értékeled őt, akkor Isten munkáját végzed! Sokszor gondolunk jó dolgokat a másik emberről, de nem mondjuk ki. A megbecsülés csak akkor ér valamit, ha kifejezzük! Egy pszichológus beszélgetett egyszer egy sikeres üzletember fiával. A fiú nem akarta átvenni a családi vállalatot apja halála után, bár az nagyon gazdaggá tette volna. A fiú így magyarázta döntését: „Maga nem érti az apámmal való kapcsolatomat. Ő olyan ember volt, akit mindig hajtott valami, és mindig keményen dolgozott. Az volt a célja, hogy megtanítson arra, hogy csak magamra támaszkodjam, és úgy gondolta, hogy erre az a legjobb módszer, ha soha nem bátorít és nem dicsér meg. Minden nap játszottunk az udvaron. A játék lényege az volt, hogy tízszer egymás után el kellett kapnom a labdát. Általában elkaptam nyolcszor vagy kilencszer, de a tizediknél mindent bevetett, hogy olyat dobjon, amit lehetetlen elkapni. Odavágta a földhöz, vagy magasan a fejem fölé dobta, hogy esélyem se legyen elkapni.” Kis szünet után, könnybe lábadt szemekkel így folytatta: „Ezért kell most elmennem; el akarom kapni a tizedik labdát!” Ez a fiatalember úgy nőtt fel, hogy úgy érezte, sohasem lehet elég jó az apja szemében. Ismerősen hangzik? A Biblia azt mondja: „Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja” (Példabeszédek 12:25). Tehát mutasd ki mások felé a nagyrabecsülésed!
* köszönöm hogy ismét kaptam választ! *

2012. április 16., hétfő

Isten nem erőszakolja rád az akaratát, ha néha mégis keményebben belenyúl az életedbe, az mindig POZITÍV irányba változik és nem negatívba. Ami rosszul sül el az életedben, az nem Isten akarata, hanem a sajátod, amit Isten megengedett, mert ő „úriember”, nem diktátor.
(Szazsi,újragondoló)

2012. április 15., vasárnap

* Uram,elbuktam...megint....Ismét "megvettem" az ellenség portékáját...megint elhitette velem a hazugságait,és megint szenvedtem és padlóra kerültem.Ideig - óráig sikerült ellenállni és szárnyaltam,de megint megtalálta a gyenge pontomat...pedig annyiszor szóltál,annyi imameghallgatást kaptam,és szárnyaltam,igen...boldog voltam...éreztem hogy igen,velem vagy,megtapasztaltam sokszor jelenléted,hihetetlen dolgokban is,és mégis újra és újra elbukok...:( Eléd teszem...megpróbálom teljesen letenni,mert eddig nem ment...segíts! *

Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira!

Ezt mondja nektek a Seregek Ura,Izráel Istene: Ne engedjétek,hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok akik köztetek vannak,és ne hallgassatok az álmodók álmaira! 
Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem õket - így szól az ÚR....
Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövõt adok nektek.
Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.
Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.
Megtaláltok engem - így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyûjtlek benneteket minden nép közül és minden helyrõl, ahová szétszórtalak - így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket.
Jer 29:8-14     

2012. április 14., szombat

Bízz Isten tökéletes időzítésében!

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt." (Fil 4,6)

2012. április 12., csütörtök

Lehet, hogy tántorogva fogod átlépni a célvonalat, de el fogod érni!

Ha egy álom Istentől való, és te elkötelezed magad rá, akkor „biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3). Igen, időnként meg fogsz botlani, időnként meg kell feszülnöd, hogy túllépj régi korlátaidon, lehet, hogy tántorogva fogod átlépni a célvonalat, de el fogod érni. El fogsz jutni az Ígéret Földjére. Nézd csak meg Mózest: egy történelmet megváltoztató üzenetet kellett eljuttatni a fáraóhoz, pedig nehéz beszédű volt. Házassági problémái is voltak. Szeretett mindent egyedül megoldani, míg el nem jutott arra a pontra, ahol már nem bírta tovább, és megtanulta átruházni a feladatokat. Néha nem tudott uralkodni magán, ezért mondta neki ezt Isten: „…Ezt a földet ígértem oda esküvel… Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda” (5Mózes 34:4). Ám végül mégiscsak bejutott! 1400 évvel később ott állt Jézussal a Megdicsőülés [Színelváltozás] Hegyén, az Ígéret Földje közepén! Azt mondod: „De én csúnyán elbuktam”. Dávid házasságtörést követett el, zsoltárai mégis sokaknak adnak erőt, és az egész világon idézik őt a szószékről. Isten nem mentegette Dávidot, hanem megbocsátott neki, és felhasználta őt. „Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették…” (ApCsel 13:36). A Biblia így írja le Istent: „te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és a nagy a szeretetd” (Nehémiás 9:17). Egyes fordítások így adják vissza: „kész a megbocsátásra”. Isten készen áll, amikor te is, csak annyit kell tenned, hogy Hozzá fordulsz. Mielőtt Habakuk látomásáról kezdett volna írni, ezt mondta: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit felejtek én panaszom dolgában” (Habakuk 2:1 Károli). Isten helyreigazít, nem leselejtez! Hát nem csodálatos? Így működik Isten kegyelme.

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen…” (Kolossé 3:13)

A megbocsátásról szólva, nem is lehetne jobban fogalmazni, mint ahogy Tim Stafford tette: „Inkább csapjanak be százszor, mint hogy kőszívűvé váljak”. A Biblia azt mondja: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak”’ Nem választhatod meg, kinek fogsz megbocsátani. A szeretet parancs, a megbocsátás az engedelmesség cselekedete. „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1János 4:21). Nem lehetsz közelebb Istenhez, mint ahhoz az emberhez, akit a legkevésbé szeretsz. Isten magasra tette a lécet, mert a neheztelés olyan, mint a rákos daganat, és a megbocsátás az a lézer, ami eltávolítja. A keserűség a múlthoz láncol, szétzúzza a családokat, megosztja a gyülekezeteket és a megsavanyítja a kapcsolatokat. A megbocsátás az a kulcs, ami a gyűlölet bilincsét nyitja. Vidd fájdalmas érzéseidet Istenhez, és mondd: „Nézd meg, nem járok-e téves úton…” (Zsoltárok 139:24)! Bátorság kell hozzá, de ez az a fajta imádáság, amire Ő válaszol. Ahogy növekszel Krisztusban, egyre könnyebb lesz; addig pedig törekednek kell rá. Ha Isten gyermeke vagy, az Ő lelke él benned. Nem vagy többé a bűn rabszolgája (ld. Róma 6:14). „Elviselni egymást” azt jelenti, hogy irgalmasan tekinthetsz a másikra, és fontolóra veszed az enyhítő körülményeket is. Az emberek idővel változnak és fejlődnek; lehet, hogy kialakítottál magadnak egy képet róluk, de az korlátolt és már elavult, tehát ne ragaszkodj mindenáron hozzá! Próbáld meg őket olyannak látni, amilyennek most! A legtöbb ember a tőle telhető legjobbat teszi, amire a jelenlegi tudása és tapasztalata alapján képes – tehát add meg nekik a lehetőséget, hogy bizonyítsanak!

2012. április 11., szerda

Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! Zsoltárok 116:7

Isten megajándékozott a testeddel, sőt, egy használati útmutatót is adott hozzá: a Bibliát. Minden szükséges utasítást tartalmaz arról, hogyan viselj gondot magadról és miként élhetsz hosszú életet.
 
Az alapokat már tudod: helyes táplálkozás, mozgás, elegendő éjszakai pihenés. Négy olyan tényező van, ami lehet, hogy még sosem jutott eszedbe a hosszú és szép életről, azonban kihat az egészségedre. Ma az elsőre szeretném felhívni a figyelmedet.
 
Jót tesz az egészségednek, ha bízol Istenben. „Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld. 3:5) Miért is tesz jót az egészségnek ez a bizalom? Mert amikor az Úrban bízol, nem aggodalmaskodsz.
 
Így szól a 116. Zsoltár 7. verse: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” Hogyha igazán Istenben bízol, nem leszel annyira feszült.
 
Van választási lehetőséged:
- Aggódsz, vagy inkább dicsőítesz.
- Imádkozol, vagy inkább pánikba esel.
 
Minél többet imádkozol, annál kevesebb a kétségbeesés. Légy nyugodt, Isten gondot visel rólad!
 
A Példabeszédek 14:30-ban ezt olvassuk: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat.” Tehát nem csak az számít, hogy te mit fogyasztasz, hanem az is, hogy téged mi fogyaszt el. Lehet, hogy csak makrobiotikus és természetes eredetű ételekkel táplálkozol, de ha benned sértődés, aggodalom, félelem, testi vágy, bűntudat, harag, keserűség, vagy bármiféle más érzelmi kór lappang, az le fogja rövidíteni az életedet.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2010-11-10)

2012. április 10., kedd

"Istenetek, az ÚR, aki előttetek jár, harcolni fog értetek..." 5Móz 1,30

"Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik." (Mt 7,8)
"...sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre." Luk 10,41

Áldozatnak érzed magad?

„…Téríts meg engem, hogy megtérjek…” (Jeremiás 31:18)
Ha már belefáradtál abba, hogy mindig te vagy az áldozat, olvasd el ezt: „Többé nem akarok így érezni. Azt hittem, ha fájdalmam megérinti az ő életüket, jobban fogom érezni magam. Nem így történt. Azt hittem, ha mindig a fejük fölött függ majd, jobban leszek. Nem lettem. Azt hittem, ha mindenkinek elmondom, hogy mit tettek velem, jobban érzem majd magam. Nem éreztem – csak annyit értem el, hogy elveszítettem barátokat, és a fájdalom tovább élt. Azt hittem, ha elismerik, hogy mekkorát hibáztak, attól majd jobban érzem magam. Nem ismerték el, és én csak még rosszabbul lettem. Azt hittem, ha megértem, hogy miért választok ilyen kapcsolatokat, jobban fogom érezni magam. Ezért aztán elolvastam egy csomó könyvet, és beszélgettem tanácsadókkal. De mindez nem használt, mert ekkor más problémákat is felfedtem, és nem volt hozzá elég lelki erőm, hogy feldolgozzam őket. Azt hittem, idővel jobban fogom érezni magam. Ez valamennyit segített, de igazából nem gyógyultam meg, mert még mindig sok olyan dolog volt, ami egy pillanat alatt elő tudta idézni a régi emlékeket. Azt hittem, ha új házba, másik városba költözöm, ha új állásom lesz, jobban fogom érezni magam. Nem így lett. Csak a lakcímem változott meg, nem az, ami bennem zajlott.
Végül két olyan dolgot tettem, ami működött; nem egyik napról a másikra, de ahogy lépésről lépésre, türelmesen, kitartóan tettem, működött. Először: eldöntöttem, hogy megbocsátok – és mindig újra megbocsátok, amíg a múltnak többé nem lesz hatalma felettem. Másodszor: Istenhez kiáltottam »Téríts meg engem, hogy megtérjek!« És Ő válaszolt imádságomra. A látásom kezdett kitisztulni, a szívem gyógyulni kezdett. Miért? Mert végre, az, hogy jobban vagyok, többet jelentett számomra, sokkal többet, mint az, hogy áldozat maradjak.”
http://www.youtube.com/watch?v=4jLFZd9rPw4 

2012. április 9., hétfő

A hit nem teszi a dolgokat könnyebbé. A hit lehetségessé teszi őket

Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled. 5Móz 31,6 

2012. április 7., szombat

Köszönd meg Istennek amid van, és bízd rá azt, amire még szükséged van!

Tarts szünetet! Egyik jele annak ha nem nyugszol meg az Úrban ha aggódsz,ha úgy érzed a saját kezedbe kell venned az irányitást

 
„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsoltárok 55:22)
Egy kiránduló két nehéz táskával ballagott az úton harminckét fokos hőségben. Egy kisteherautó megállt mellette, a sofőr kiszólt neki, hogy ugorjon fel a platóra. Később, amikor a teherautó vezetője hátranézett a visszapillantóban, azt látta, hogy a kiránduló a teherautó hátuljában áll, és még mindig rajta van a két táska! Mosolygunk a történeten, de ahogy Jon Walker rámutat, sokan közülünk „felszállunk a hit teherautójára, de még mindig magunkon cipeljük terheinket, mert azt gondoljuk, hogy azok függetlenek az utazásunktól. Azt hisszük, hogy Isten minket tud hordozni, de a terheinket nem… A zsoltáros azt mondta: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Nyugodj meg az Ő erejében és kegyelmében… bízz abban, hogy Ő a te érdekedben tesz mindent. A nyugalom függőségi helyzetet feltételez. Egyik jele annak, hogy nem nyugszol meg az Úrban… ha aggódsz… ha úgy érzed, a saját kezedbe kell venned az irányítást… Legközelebb, amikor úgy érzed, elborítanak a dolgok… ülj le egy fotelbe, „Légy nyugton, és tudd, hogy [Ő az] Isten…” (Zsoltárok 46:10 KJV).”
Ebben az esetben a „légy nyugodt” parancs a héber rapha igéből származik, ami azt jelenti: „elhagyni… elengedni… feladni”. Már épp elég ideig küszködtél; add át terhedet a Teherhordónak! Tedd le! Ehhez két dolgot kell tenned. Először: gyakorold a nemet mondást! Ha mindig elérhető vagy, végül annyira túlfeszített leszel, hogy senkinek nem leszel semmi hasznára. Jézus nem próbált meg mindenkinek megfelelni. Imádkozott, megkapta a teendők listáját Istentől, és ahhoz ragaszkodott. Isten arra adja meg kegyelmét, hogy azt tedd, amit Ő parancsolt, nem arra, amit te gondolsz, vagy amit mások szeretnének. Másodszor: értékeld az egyedüllétet! Kapcsold ki a csipogód és a mobiltelefonod! A rendezett elme jele az a képesség, hogy tudsz csendben, nyugton ülni egy helyben, és szívesen időzöl önmagad társaságában.

2012. április 6., péntek

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.

Van még egy lehetőséged!

„…menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek…” (Márk 16:7)
Max Lucado írja: „Elolvastam már ezt a szakaszt vagy százszor, de még sohasem figyeltem fel rá. Talán átsiklottam felette a feltámadás mámoros örömében… látva az asszonyok meglepetését, amint a követ elhengerítve találták… hallva az angyal gyönyörű szavait: »Nincs itt, feltámadt«. Menjünk azonban egy kicsit tovább… és gyönyörködjünk ebben a drágakőben… »menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába«… az egész menny látta, hogy Péter elbukik, és segíteni akartak neki felállni. »Mondjátok meg Péternek, hogy nem mondunk le róla… egyetlen kudarc nem jelenti azt, hogy ő maga teljes csődtömeg« … Manapság nem adatik túl sok második esély a világon… kérdezd csak meg a kissrácot, aki nem jutott be a csapatba… vagy azt az embert, akinek épp most adták oda a leszámolási papírokat… a háromgyermekes anyát, aki kiborult valami „apróság” miatt… Manapság az járja, hogy »Itt nem tűrjük az alkalmatlanságot« vagy »nincs mód a feljebb jutásra« vagy »Ha harmadszor is megtörténik, kirúgnak« vagy »Ebben a világban farkastörvények uralkodnak«. Jézus válasza egyszerű… »Mondjátok meg Péternek, hogy van még lehetősége«. Nem minden nap kapsz második lehetőséget. Péter biztosan tisztában volt ezzel. Amikor legközelebb találkozott Jézussal, annyira örült, hogy kiugrott a csónakból, bele a tóba! Ez az öröm arra is elég volt ennek a vidéki galileainak, hogy elvigye a második lehetőség örömhírét (evangéliumát) Rómába, ahol megölték őt. Ha valaha is eltöprengtél azon, mi vihet rá egy embert arra, hogy még a fejjel lefelé való keresztre feszítést is hajlandó legyen vállalni, most már talán érted, hogy mi. Nem minden nap találsz valakit, aki második lehetőséget ajándékoz neked – még kevésbé olyan valakit, aki minden nap ad még egy lehetőséget. Jézusban Péter mindezt megtalálta.” És te is meg fogod!
* Hálás vagyok Istenem hogy megnyugodhattam benned, köszönöm ma is a nyugalmat,köszönöm hogy ismét érezhetem és megtapasztalhatom,amit ígértél,hogy nem a félelem lelkét adtad nekünk.Köszönöm hogy mindig gondot viselsz ránk,és betöltöd minden szükségletünket! Ámen.*

2012. április 4., szerda

Isten veled van a küzdelmedben

"Erre megnyilt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük." Lukács 24:31
Érezted valaha, hogy Isten millió mérföldnyire van tőled? Az az igazság, hogy ez nem igy van. Bármilyen küzdelmen mész keresztül, biztos lehetsz abban, hogy nem vagy egyedül. Isten ott van veled.
Nem te vagy az egyetlen, aki valaha is azon gondolkodott, hogy hol volt Isten a harcai közepette. A legelső húsvéti reggelen, közvetlenül Jézus keresztre feszitése után, a tanitványok ugyanezt tették. Lukács 24. fejezetében két tanitványról tanulunk, akik az emmausi úton sétáltak és az elmúlt napok történéseiről beszélgettek - Jézus letartóztatásáról, bántalmazásáról és megfesztéséről - és megpróbálták megtalálni mindennek az értelmét. Azt gondolták, hogy Jézus volt a Messiás; az álmuk szertefoszlott. Hireket hallottak arról, hogy Jézus sirja üres. Teljesen összezavarodtak.
Hirtelen maga Jézus szegődött a tanitványok mellé és velük tartott az úton. Még annyira szomorúak voltak, hogy nem vették észre őt. Jézus megkérdezte, hogy miről beszélgetnek, igy a tanitványok bevonták a beszélgetésbe. Jézus megosztotta velük az Ószövetség azon részeit, amelyek megmagyarázzák az elmúlt néhány nap történéseit.
Azon az estén, amint Jézussal vacsoráztak, az Biblia ezt irja "Erre megnyilt a szemük, és felismerték, ő azonban elűnt előlük." Lukács 24:31
Képzeld el, micsoda tapasztalat lehetett ez a tanitványoknak! A férfit, akiről azt hitték, hogy Isten, megfeszitették és meghalt. Aztán azt hallották róla, hogy feltámadt, de nem hitték el. Majd egy idegen csatlakozik hozzájuk az úton, együtt vacsoráznak és hirtelen megértik, hogy Ő maga az Isten. És ezután eltűnik.
A tanitványok a szomorúság miatt nem voltak képesek meglátni Jézust. Szükségük volt arra, hogy Isten megmutassa önmagát nekik.
Te is igy vagy ezzel. Nem tudom milyen veszteség ért ebben az évben - talán egy számodra fontos emberrel történt valami, az egészségeddel, a munkáddal - de ha ez a helyzet, lehet, hogy nem vetted észre a tényt, hogy Isten veled tartott az egész küzdelem alatt. Sohasem hagyott egyedül ez idő alatt. Nem láthattad Őt, de Ő ott volt.
Kérd meg Istent, hogy mutassa meg neked magát. Ő azt akarja, hogy meglásd Őt. Azt akarja, hogy tudd sohasem vagy egyedül.

2012. április 3., kedd

Istened, az ÚR, áldásra fordította az átkot, mivel szeret téged Istened, az ÚR.

2012. április 1., vasárnap

Engedd Istennek, hogy látást adjon problémáid megoldásához!

„És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút.” (1Mózes 21,19)
Nem tudhatom, miféle problémákkal szembesülsz mostanság, de biztos vagyok benne, van közöttük legalább egy, amire egyszerűen nem találsz megoldást, mintha zsákutcába kerültél volna.
Szükséged van Szentlélek segítségére, hogy világosítsa meg elmédet, hogy Isten Igéjében megtaláld a kérdéseidre a válaszokat. A Biblia nyelvén ez a megvilágosodás.
Az 1. Mózes 21-ben egy anyáról és egy gyermekekről olvasunk, akiknek rendkívül nagy szükségük volt világos látásra. A történet Abrámmal és Sárával kezdődik, akiknek Isten idős korukban gyermeket ígért. 85 évesen Ábrahámnak még mindig nem volt fia. Ekkor Sára úgy döntött, kezébe veszi az ügyet. Előállt az ötlettel: szüljön nekik utódot az egyik szolgáló. Ez azonban Sára terve volt - nem pedig Istené.
Később, miután Sárának is megszületett a saját fia, a szolgálóra és gyermekére, Izmaelre megvetéssel tekint. Gyakorlatilag kirúgja Hágárt és Izmáelt. Hágár attól fél, hogy fia éhenhal, ezért keservesen sírni kezd. Van egy problémája, amin egyedül Isten tud segíteni.
Ezután Isten bátorította őt, majd a Biblia ezt írja: „És megnyitotta az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást, Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút” (1Móz 21,19).
Nekünk is erre van szükségünk! Arra, hogy Isten megnyissa a szemünket, hogy meglássuk a problémáinkra a választ az Úr Igéjében. Valljuk be, gyakran képtelenek vagyunk önmagunktól helyes megoldásokra jutni az élet nyomasztó kéréseiben. Úgy vagyunk, mint Hágár: már csak az Úr közbelépésére számíthatunk.
A megoldás (a forrás) Hágár szeme előtt volt, de nem látta mindaddig, míg Isten meg nem nyitotta a szemét. Isten segített neki egy másik szemszögből látni a helyzetet.
Neked is szükséged van a Szentlélekre, hogy megvilágítsa értelmedet. Amikor Isten megnyitja a szemedet, megláthatod azokat a javakat, amelyek szó szerint előtted vannak.
Vajon Isten ma melyik problémádra akarja megadni a választ?
Kérted az Urat, hogy segítsen meglátni az általa kínált megoldást?