Ha túl akarsz jutni az érzelmi sérelmeiden, akkor meg kell őket osztanod valakivel.

"Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!" (Jób 7.16)

Jób egészen biztosan nem tart vissza semmit, amikor Isten tudtára adja mennyire is dühös: "Lelkemből megutáltam életemet. Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel!" (Jób 10:1)
Szóval mit tett Isten amikor meghallotta Jób kiáltását? Azt gondolod meglepett volt? Természetesen nem! Isten tudott Jób zaklatottságáról annak kezdetétől fogva. Isten csak azt akarta, hogy Jób beismerje, hogyan érez, amikor kiadja azt magából.
Minden gyógyulás a fájdalmak felfedésével kezdődik. Ha túl akarsz jutni az érzelmi sérelmeiden, akkor meg kell őket osztanod valakivel.
Vagytok néhányan, akik mérgesek Istenre a múltatokban történt események miatt. Isten tudja ezt, ti is tudjátok, csak nem ismeritek be. Az első lépés, hogy azt mondjátok: "Istenem, én még mindig feldúlt vagyok. Mérges vagyok amiatt, ami történt!" Isten nem fog villámcsapással sújtani, ha bevallod, hogyan érzel. Ő már tudja anélkül is, hogy kimondanád. A gyógyulás folyamatát kezded meg azzal, hogy beismered.
Mi az az életedben, amiről nem veszel tudomást? Mi az a seb a házasságodban vagy a kapcsolatodban, amiről azt tetteted, hogy nincsen? Milyen konfliktus van a családodban, amiről úgy teszel mintha nem lenne igaz?
Szembe kell nézned vele. Ez az első lépés.
Talán próbálod eltemetni a múltadat, de az mégis mindig felszínre tör. Mindenhol körülvesznek dolgok, amik életben tartják az emléket. A múltad állandóan felbukkan, mert még nem dolgoztad fel.
Ahelyett hogy eltemetnéd a múltad, be kell zárnod az ajtót magad mögött, hagyva azt, hogy továbbléphess a jelenbe. Az, hogy hol voltál sokkal kevésbé számít, mint az irány, amerre ma tartasz. Zárd le a múltat, de nincs lezárás megnyílás nélkül. Nem tudod magad mögött hagyni a múltad, amíg nem néztél szembe a fájdalmaddal és nem osztottad meg azt valakivel.