És saját füleddel fogod hallani magad mögött , ezen az úton járj...Ézsaiás könyve 30:21
Isten, legtöbbször nem hallható módon szól.
A szívünkben halljuk. Néha úgy szól hozzánk, hogy eszünkbe juttat egy igazságot, vagy törvényt az igéből, néha olyan ötleteket ad, amik magunktól nem jutottak volna eszünkbe, néha csak erősen érezzük, mit is kellene tennünk.
El kell hallgattatnunk a világ zaját, hogy meghalljuk Isten halk, szelíd szavát.
Tudatosan kell választanunk, hogy meghalljuk Isten hangját, mert Ő beszél hozzánk.
Isten nem csak a sürgős, és fontos dolgokban szól hozzánk.
A látszólag legjelentéktelenebb szituációkban is beszél hozzánk.Úton voltam hazafelé, és megkívántam a kávét, amikor erős késztetést éreztem arra, hogy felhívjam a titkárnőmet, és megkérdezzem, vegyek- e neki is egyet.
Amikor felhívtam, ezt mondta: "Itt álldogáltam, és arra gondoltam, milyen jó lenne, egy finom, erős fekete".
Látod! Isten meg akarta neki adni a szíve vágyát, és rajtam át akart munkálkodni! Nem hallottam hangos hangot, nem láttam angyalt sem, és látomásom sem volt. Egyszerűen úgy éreztem, vinnem kellene neki egy kávét.
Ennek eredményeként, mindketten megtapasztalhattuk, hogy Isten hogyan gondoskodik életünk legapróbb részleteiről is.
Nagyon gyakran nem veszünk tudomást az ilyen kis dolgokról. Minél gyakrabban tesszük, annál nehezebb fejlődni a Szentszellem iránt való érzékenységben. Ha valaki a szívedben van, arra biztatlak, hogy imádkozz érte, vagy hívd fel, és mondd neki : "eszembe jutottál". Soha sem tudhatod, hogy egy telefonhívás hogyan változtathatja meg valaki életét.
Ma arra biztatlak, hogy maradj érzékeny Isten hangjára!
A szívedben fog szólni, és arra vezet, amerre menned kell!
Bízz benne! Ne feledd el, amikor engedetlenek vagyunk Istennek, annál nehezebb lesz Őt meghallani, a legközelebb, amikor szól.
De minden egyes alkalommal, amikor bízunk benne, annál könnyebb lesz meghallani, és vezetve lenni a Szentszellem által.
Ma mit mond neked Isten? 😄
Joyce Meyer Trusting God Day by Day
március
2017. március 11., szombat
2017. március 7., kedd
16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
Jakab 5:16
Jakab 5:16
| Az ima ereje | ||
A Bibliában mindenhol azt láthatod, milyen hatalmas, és életet megváltoztató ereje van az imának!
A legjobb hír az imáról az, hogy az a hatalmas erő, amiről a Bibliában olvastál, neked is rendelkezésedre áll, most azonnal! :)
Isten szándéka az imával az, hogy életeket változtasson meg. Az a szándéka, hogy hívd Őt, és hívd be a szívedbe, egy csodás közösségben!
Az imáidon át beléphetsz Isten hihetetlen, kimeríthetetlen erejébe az életedben, és nagy biztatás, és áldás lehetsz a azokra, akiknek imára van szükségük körülötted!
Jakab azt mondja hogy az ima gyógyít, és helyreállít embereket. Az ima változást hoz! Az ima hatással van a változásra! Ma gondolkodj el az ima erején, és hozd működésbe a hited!
Állj egyetértésben Istennel és az Ő igéjével, és nézd, hogy mit fog tenni a javadra!
Joel Osteen, napi ige 2017. március 6.
Atyám, köszönöm, hogy ekkora erő áll a rendelkezésemre! Hiszem és tudom, hogy az imáim nem maradnak megválaszolatlanok! Hiszem, és tudom, hogy hatalmas erő van benne, hiszen a Te igéd ezt mondja! Hiszem, hogy embereket és életeket változtatsz meg, és állítasz helyre! Imádkozom továbbra is azért a házaspárért! Kérlek Atyám, érintsd meg őket, adj nekik megbocsátást, és vágyat a házasságuk helyreállítására, akadályozd meg, hogy elváljanak! Atyám Neked nincs lehetetlen! Jézus nevében kérlek! Amen!
| ||
2017. március 6., hétfő
Ha félek is, benned bízom!
"Ha félek is, benned bízom!”
(Zsolt 56,3)
Ézsaiás próféta mondta: „Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson” (Ézsaiás 59,1). A szívemmel tudom, hogy ez igaz, mégis néha aggodalmak és kétségek közt vacillálok, hogy mi van, ha Isten keze mégis rövid, füle mégis süket. Az egyik barátnőm, Erica is így van ezzel.
Egyik nap beállított hozzám egy csomaggal, amit át kellett vennem, és egy történettel, amit meg kellett hallgatnom. Aláírtam a kézbesítőt, és elkezdtünk beszélgetni. Felnőtt gyerekei vannak. Nekem tinijeim. A lánya nemrég ment férjhez. Az én legidősebb gyerekem még csak főiskolára. Anyák egymás közt megosztottuk gondolatainkat.
– A lányom és az újdonsült férje Chicagóba akarnak költözni. Hogy őszinte legyek, Gwen – mondta aggódó komolysággal –, nem igazán bízom Istenben e téren. Ideges vagyok miatta és aggódom.
Megértéssel bólintottam, mert ismerem ezt az érzést.
Ezután felélénkült, és egy másik történetet kezdett mesélni:
– Isten a szívemre helyezett egy üzenetet ma reggel, ami megváltoztatott és meggyőzött, szóval muszáj megosztanom veled. Tudod, hogy motorozom. Már évek óta. Imádom azt az érzést, amikor kinn vagyok a friss levegőn, mert olyan izgalmas és pezsdítő. Amikor motoron ülök, sebezhető, emiatt pedig óvatos vagyok. Kockázatos, tehát egyensúly kell hozzá, sokkal bonyolultabb, mint autót vezetni, mégis motorozom, mert feltölt és olyankor érzem, hogy igazán élek. Ma reggel is motorral mentem munkába, bár még sötét volt. Ilyet nem csinálok gyakran, mert a lámpám kicsi, így a fénye is halvány. Miközben haladtam előre, hálát adtam Istennek, amiért megengedte, hogy motorral menjek munkába. Hálát adtam Neki, amiért megint azt érezhettem, hogy igazán élek, és amiért ismét feltöltődhettem. És aztán Ő szólt hozzám: „Erica! Azt akarom, hogy a mi kapcsolatunk is ilyen legyen – izgalmas, kockázatos, pezsdítő –, mint amikor motoron ülsz. De ehelyett engem az autódba teszel. Biztonságban akarsz lenni. Erősebb fénnyel akarsz látni. Nagyobb ellenőrzés alatt akarsz élni, miközben olyan dolgok miatt aggódsz és félsz, amik miatt nem kellene. Egyszóval kihagyod a hitet, ami életet ad és feltölt… A hitet, ami által bíznál bennem és kockáztatnál."
Könnyekkel küszködve és meggyőződéssel a szemében mondta el ezt a történetet. Mindketten megváltoztunk ennek hatására. Erica egy mélyebb hit utáni friss vágyakozással hagyott magamra.
Én is motorozni akarok.
Kockáztatni akarok a csillaghozó, hegyet megmozdító, égő csipkebokron keresztül beszélő, kiszámíthatatlan, megfejthetetlen egy, igaz Istennel.
Isten nem egy biztonságos hitre hív el minket. Nem ígéri, hogy tiszta látásunk lesz az előttünk álló dolgokról. Nem ígéri, hogy egyszerű lesz. Ehelyett arra hív minket, hogy részesei lehessünk a vibráló hitnek, amivel bízhatunk Benne. A hitnek, amely élő és pezsdítő, nem pedig ismeretlen. A karja nem túl rövid, hogy megmentsen, és füle nem süket, hogy meghalljon. Ő erős, alkalmas, könyörületes, kegyelmes, szent, igaz és hű.
Ezek az igazságok pedig seperjék el zajos kételyeinket, és nyugtassanak le minket! Isten a leghatalmasabb, és útjai kifürkészhetetlenek.
De az összes kérdésem közül egy még itt visszhangzik: kiben bízzak, ha nem Istenben? Magamban? Aligha. A fizetésemben? Az egészségbiztosításomban? Az érzelmeimben? Csak magamat ámítanám.
Ezeket megfontolva lássuk, mit mond a Biblia:
„Mert hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7)
„Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt 56,3–4)
„Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,5–6)
Uram, kérlek, nyugtasd meg aggodalmas szívem! Adj bátorságot, hogy hittel lépjek oda is, amit nem látok vagy nem irányíthatok. Eléd viszem terhes szívem.
Virtuális kávézó nőknek
2017. február 21., kedd
Isten megjutalmazza, ha hiszünk Benne
15 Mikor kiáltasz hozzám, felelek.
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül,
kimentelek, és fölemellek!
16 Hosszú élettel teszlek megelégedetté,
és megmutatom neked szabadításomat.
91. zsoltár 15-16
Sok embernek nehéz bíznia Istenben, mert a múltban sok fájdalom érte őket. De Isten nem olyan mint az emberek, akik megbántottak minket. Benne megbízhatunk!
Bár Isten gondoskodni akar rólunk, a keze meg van kötve a mi hitetlenségünk miatt, és a testi cselekedeteink miatt. Ő egy úriember, és nem fog akkor lépni, ha mi nem hívjuk őt be.
Addig vár, amíg mi fel nem adjuk az önmagunkról való gondoskodást, és a bizalmunkat, és hitünket belé nem helyezzük. " amikor abbahagyod a magadról való gondoskodást, akkor beengeded Istent, hogy Ő gondoskodjon rólad" ( 1 Péter 5:7 parafrázisban)
Amikor Istent beengedem az életembe, ő 3 különböző ígéretet tesz a Zsoltárok 91:15-ben:
"velem lesz a bajban, kiment onnan, és megdicsőít-felemel".
Amikor abbahagyjuk az öngondoskodást, akkor elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére.
A világ úgy működik, hogyha keményen dolgozol, akkor jutalmat kapsz.
Isten pedig úgy, hogyha mélyen bízol benne, akkor kapod meg a jutalmad.
Bízz Istenben, add át neki ma este azt, ami olyan régóta szenvedést okoz! Nála a megoldás!
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Veled vagyok, mikor bajok vesznek körül,
kimentelek, és fölemellek!
16 Hosszú élettel teszlek megelégedetté,
és megmutatom neked szabadításomat.
91. zsoltár 15-16
Sok embernek nehéz bíznia Istenben, mert a múltban sok fájdalom érte őket. De Isten nem olyan mint az emberek, akik megbántottak minket. Benne megbízhatunk!
Bár Isten gondoskodni akar rólunk, a keze meg van kötve a mi hitetlenségünk miatt, és a testi cselekedeteink miatt. Ő egy úriember, és nem fog akkor lépni, ha mi nem hívjuk őt be.
Addig vár, amíg mi fel nem adjuk az önmagunkról való gondoskodást, és a bizalmunkat, és hitünket belé nem helyezzük. " amikor abbahagyod a magadról való gondoskodást, akkor beengeded Istent, hogy Ő gondoskodjon rólad" ( 1 Péter 5:7 parafrázisban)
Amikor Istent beengedem az életembe, ő 3 különböző ígéretet tesz a Zsoltárok 91:15-ben:
"velem lesz a bajban, kiment onnan, és megdicsőít-felemel".
Amikor abbahagyjuk az öngondoskodást, akkor elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére.
A világ úgy működik, hogyha keményen dolgozol, akkor jutalmat kapsz.
Isten pedig úgy, hogyha mélyen bízol benne, akkor kapod meg a jutalmad.
Bízz Istenben, add át neki ma este azt, ami olyan régóta szenvedést okoz! Nála a megoldás!
Joyce Meyer: Trusting God day by day
2017. február 17., péntek
Hagyd hogy Isten Isten legyen az életedben!
Ap. csel 28:5 Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett.
A jövő álmai nem hagynak helyet a múlt kígyóharapásainak.
Hagyd abba, hogy megpróbálod meggyőzni a férjedet valamiről, azért, hogy megváltiztasd őt, mert azt akarod, hogy neked legyen igazad. Ha élvezni akarod a bajmentes, harmonikus kapcsolatot, hagyd abba, hogy megpróbálod kontrollálni az embereket, és legyél csendben, és bízd Istenre,hogy megoldjon minden helyzetet, amiben találod magad!
Csak Isten és csakis Isten tudja meggyőzni a férjedet bizonyos helyzetekben.
Zsid. 10:
A jövő álmai nem hagynak helyet a múlt kígyóharapásainak.
Hagyd abba, hogy megpróbálod meggyőzni a férjedet valamiről, azért, hogy megváltiztasd őt, mert azt akarod, hogy neked legyen igazad. Ha élvezni akarod a bajmentes, harmonikus kapcsolatot, hagyd abba, hogy megpróbálod kontrollálni az embereket, és legyél csendben, és bízd Istenre,hogy megoldjon minden helyzetet, amiben találod magad!
Csak Isten és csakis Isten tudja meggyőzni a férjedet bizonyos helyzetekben.
Zsid. 10:
35 Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
36 Mert békességes tûrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
37 Mert még vajmi kevés idõ, és a ki eljövendõ, eljõ és nem késik.
Amíg magadról gondoskodsz, nem hagyod Istennek teljesen, hogy gondoskodjon rólad.
Ha frusztrált vagy, az azért van, mert olyat próbálsz megtenni, amit csak Isten tud.
Hagyd abba, és bízz jobban Istenben! Bízz benne, hogy megadja neked a maga módján, a maga időzítésében.
Döntsd el, hogy pozitív leszel, és jó dolgokra számítasz az Úrtól, az ő végtelen jósága miatt.
Isten ma ezt üzeni nekem, és neked is:
Hagyd hogy dolgozzak! Annál hamarabb jön az áttörés!
(Joyce Meyer: trusting God day by day, és Get your hopes up)
2017. február 16., csütörtök
Ne fuss el!
2 Krónika 20
17 Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket! Júda és Jeruzsálem, ne rémüljetek meg, se ne féljetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Örökkévaló veletek van!
Csak maradj nyugton, és nézd!
Sok ember elfut minden elől, ami nehéz. Elfut a problémái elől. Elfut a felelősség elől. Elfut az emberek elől, akik nem kedvelik. Elfut a múltja elől. Elfut minden elől, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Ahelyett, hogy szembenézne a dolgokkal, és megbirkózna velük, a könnyű utat választja, és arra megy, ahol kisebb az ellenállás.
De ha te Isten szerint való győzelemben akarsz élni, akkor meg kell tanulnod hogyan nézz szembe a felmerülő kihívásokkal.
Vedd észre, hogy a mai vers nem azt mondja, hogy "fuss, amíg csak meg nem látod az Úr szabadítását". Nem azt mondja, hogy "dugd a fejed a homokba, amíg Isten megszabadít". Nem, Isten azt akarja, hogy erősen megálljunk, legyünk szilárdak, és harcoljuk meg a hitnek nemes harcát.
A jó hír pedig az, hogy ezt nem a magad erejéből kell megtenned! Isten felruházott téged az Ő természetfeletti erejével hogy leküzdj minden akadályt!
Mai ima:
Atyám, vizsgáld meg a szívem! Mutasd meg, a helyeket, ahol menekülök, vagy rejtegetek valamit. Ma azt választom, hogy megállok hitben, és meghívlak, hogy a javamra munkáld a dolgokat.
Jézus nevében, ámen.
Joel Osteen, mai ige, 2017. február 16,
17 Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket! Júda és Jeruzsálem, ne rémüljetek meg, se ne féljetek! Holnap menjetek ellenük, mert az Örökkévaló veletek van!
Csak maradj nyugton, és nézd!
Sok ember elfut minden elől, ami nehéz. Elfut a problémái elől. Elfut a felelősség elől. Elfut az emberek elől, akik nem kedvelik. Elfut a múltja elől. Elfut minden elől, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Ahelyett, hogy szembenézne a dolgokkal, és megbirkózna velük, a könnyű utat választja, és arra megy, ahol kisebb az ellenállás.
De ha te Isten szerint való győzelemben akarsz élni, akkor meg kell tanulnod hogyan nézz szembe a felmerülő kihívásokkal.
Vedd észre, hogy a mai vers nem azt mondja, hogy "fuss, amíg csak meg nem látod az Úr szabadítását". Nem azt mondja, hogy "dugd a fejed a homokba, amíg Isten megszabadít". Nem, Isten azt akarja, hogy erősen megálljunk, legyünk szilárdak, és harcoljuk meg a hitnek nemes harcát.
A jó hír pedig az, hogy ezt nem a magad erejéből kell megtenned! Isten felruházott téged az Ő természetfeletti erejével hogy leküzdj minden akadályt!
Mai ima:
Atyám, vizsgáld meg a szívem! Mutasd meg, a helyeket, ahol menekülök, vagy rejtegetek valamit. Ma azt választom, hogy megállok hitben, és meghívlak, hogy a javamra munkáld a dolgokat.
Jézus nevében, ámen.
Joel Osteen, mai ige, 2017. február 16,
2017. február 11., szombat
A választás a tiéd
Zsoltárok 32: 8-9
8Bölccsé teszlek, és megtanítalak,
melyik úton kell járnod.
Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.
9Ne legyetek olyan oktalanok,
mint a ló vagy az öszvér,
amelynek kantárral és zablával
kell fékezni szilajságát,
másképpen nem közelít hozzád.
Ebben a versben Isten világossá teszi, hogy vezetni és tanácsolni szeretne minket, de arra is felhívja a figyelmet, hogy ne legyünk oktalanok.
5 évig dolgoztam egy gyülekezetben St.Louisban. Nagyon szerettem a munkám ott, de eljött az idő, amikor Isten azt akarta hogy valami új helyre menjek. Azt mondta nekem: "Most azt akarom, hogy fogd ezt a szolgálatot, és menj északra, délre, keletre és nyugatra, itt már nincs rád szükségem. Azt akarom, hogy menj el innen."
Azon a helyen kezdtem a szolgálatomat, és elégedetté tett a munka, volt rendszeres fizetésem, a nevem az irodaajtón volt. De Isten azt mondta, "végeztem itt veled".
Hogy lehet ez? kérdeztem. Végülis én vagyok a pillére ennek a gyülekezetnek? Hogy működhetnének nélkülem?
Még egy egész évig tovább dolgoztam ott, miután Isten arra kért, hogy menjek tovább, és az az év hihetetlenül nyomorúságos volt.
Nem értettem miért vagyok olyan boldogtalan, ahol korábban olyan áldott voltam.
Végül, egy reggel Istenhez kiáltottam: Uram, mi a baj?
A szívemben szólt : "Joyce, megmondtam neked egy évvel ezelőtt, hogy menj el, és te még mindig itt vagy." Mindössze ennyit mondott.
Isten nem fog erőszakoskodni, hogy kövesd őt. Megadja neked a választás ajándékát, és mi eldönthetjük, hogy engedelmeskedünk-e vagy sem a vezetésének.
Ő szólni fog, vezetni fog, világossá teszi a terveit, és vágyait.
De sosem fogja ránk erőltetni az akaratát, tudatosan, és szabadon kell követnünk őt.
Bízz benne! Kérte tőled Isten, hogy megtegyél valamit, vagy hogy kilépj valamiből, de te nem engedelmeskedtél neki?
Makacsul visszautasítod hogy megbízz abban, hogy Ő tudja a legjobban? Azt ajánlom neked, hogy válaszd, hogy követed Krisztust
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Február 11.
2017. február 2., csütörtök
A hit, bizalom Istenben
Efézus 2: 8-9
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Szeretem nagyon egyszerű, könnyen megérthető módon megfogalmazni azt, mi a hit: pozitív hozzáállással élni, ami Istenben való mély bizalomból ered.
Hittel élni, azt jelenti, hogy mindenre pozitívan nézel, és megbízol Isten erejében, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk.
Ha van hitünk, akkor bizalommal a szívünkben mondhatjuk ezeket:
Ezek a kijelentések, és hozzáállások, a hitet mutatják be.
Hitben élni azt jelenti, hogy MINDIG megbízol Isten szeretetében, és túlnézel azon, ahol most vagy, hogy meglásd a végső eredményt.
Hitben élni azt jelenti, hogy mindig remélsz, és visszautasítod hogy elfogadd a vereséget.
Az emberek, akik hitben élnek, életük minden napját élvezhetik.
Mivel nézel ebben a pillanatban szembe, ami kényelmetlen, vagy nem érted hogy miért történik? Válaszd a pozitív hozzáállást a helyzeteddel kapcsolatban. és bízz Istenben, hogy a javadra fordítja
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Január 26
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
Szeretem nagyon egyszerű, könnyen megérthető módon megfogalmazni azt, mi a hit: pozitív hozzáállással élni, ami Istenben való mély bizalomból ered.
Hittel élni, azt jelenti, hogy mindenre pozitívan nézel, és megbízol Isten erejében, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk.
Ha van hitünk, akkor bizalommal a szívünkben mondhatjuk ezeket:
- Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek, de Isten tudja (és ez elég nekem)
- Nem értem, mi folyik most az életemben. de tudom, hogy Isten utat készít nekem
- Fogalmam sincs hogyan fogom kifizetni ebben a hónapban a számláimat, de tudom, hogy Isten gondoskodik rólam.
- Ez a próba, amiben vagyok, nagyon nehéz, nem jó érzés benne lenni, de tudom, hogy minden összedolgozik azok javára, akik Őt szeretik (Róma 8:28)
- Nem szeretem ezt a helyzetet, amin most átmegyek, de tudom, hogy amit a sátán az ártásomra szánt, Isten jóra fordítja ( Teremtés 50:20)
Ezek a kijelentések, és hozzáállások, a hitet mutatják be.
Hitben élni azt jelenti, hogy MINDIG megbízol Isten szeretetében, és túlnézel azon, ahol most vagy, hogy meglásd a végső eredményt.
Hitben élni azt jelenti, hogy mindig remélsz, és visszautasítod hogy elfogadd a vereséget.
Az emberek, akik hitben élnek, életük minden napját élvezhetik.
Mivel nézel ebben a pillanatban szembe, ami kényelmetlen, vagy nem érted hogy miért történik? Válaszd a pozitív hozzáállást a helyzeteddel kapcsolatban. és bízz Istenben, hogy a javadra fordítja
Joyce Meyer: Trusting God day by day
Január 26
2017. január 29., vasárnap
"De hogyan bocsáthatnék meg?" A megbocsátás egy döntés
De volt valami, amit mindenképpen meg akart kérdezni, és ahogy haladtak, ez tovább marcangolta. Végül megtörte a csendet.
– Papa?!
– Igen, fiam?
– Sophia tegnap nagyon sokat segített nekem a Missyvel kapcsolatos kérdések megértésében. És nagyon sokat segített a Papával való beszélgetés is. Vagy hogy is mondjam..., úgy értem, a veled való beszélgetés is. – Mack zavarban volt, de Papa megállt és rámosolygott, mintha értené, tehát folytatta: – Hát nem furcsa, hogy meg kell beszélnem veled is ezt az egészet? Úgy értem, te egy tipikus apatípus, egy apa-apa vagy,ha van ennek egyáltalán valami értelme.
– Értem, Mackenzie. Lassan bezárul a kör. Amikor tegnap este megbocsátottál apádnak az nagyon fontos lépés volt afelé, hogy ma engem Atyaként ismerhess meg. Nem kell tovább magyarázkodnod.
Mack valamilyen módon tudta, hogy egy hosszú út végéhez közelednek, és Papa azon fáradozik, hogy segítsen neki megtenni az utolsó néhány lépést.
– A szabadság megszerzésének nem volt más útja: ki kellett fizetni az árat,amint te is tudod.
– Papa a csuklóján látható,kitörölhetetlen sebhelyeket nézte.
– Tudtam, hogy az általam teremtett világ fel fog lázadni, a függetlenséget és a halált választja, és azt is tudtam, mibe fog nekem kerülni a megbékélés útjának megnyitása. A ti függetlenségetek rászabadította a világra azt, ami számodra káosznak tűnik; mert kiszámíthatatlan és félelmetes. Hogy megakadályozhattam volna-e mindazt, ami Missyvel történt? A válaszom az, hogy igen.
Mack felnézett Papára. Tekintetében annyira nyilvánvalóan látszott a kérdés, hogy ki se kellett mondania. Papa így folytatta: – Először is: ha egyáltalán nem teremtek semmit,akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Vagy pedig dönthettem volna úgy, hogy tevékenyen beavatkozom a lányod körülményeibe. Az első lehetőséget soha még csak
nem is mérlegeltem, az utóbbi pedig nem számított választási lehetőségnek azoknak a céloknak az ismeretében, amelyeket most még valószínűleg nem vagy képes megérteni. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag a szeretetemet, a jóságomat és a veled való kapcsolatomat kínálhatom fel válaszként. Nem szerepelt a terveimben Missy halála, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom valami jónak az érdekében felhasználni.
Mack szomorúan rázta a fejét.
– Igazad van. Nem igazán jól fogom fel még a dolgokat. Azt hiszem néha egy pillanat erejéig látok egy halvány fénysugarat, de aztán újból feltámad bennem mindaz a sok vágyakozás és a veszteség érzete, amely azt sugalmazza, hogy amit látni véltem, az nem lehet igaz. De bízom benned... – És hirtelen, olyan volt ez, mint egy új gondolat: meglepő és csodálatos... – Papa, én tényleg bízom benned!
Papa derűtől ragyogó arccal nézett vissza rá: – Tudom, fiam, tudom!
Ezzel megfordult, és folytatta útját az ösvényen. Mack kicsit könnyebb és nyugodtabb szívvel követte. Hamarosan enyhe emelkedő következett, így a tempójuk is lassult egy kicsit. Papa időnként megállt, és megérintett egy-egy kőtömböt, vagy egy nagy fát a csapás mellett, minden ilyen alkalommal mutatva a kis piros jel ottlétét. De még mielőtt Mack feltehette volna a nyilvánvaló kérdést, Papa megfordult, és ment tovább az ösvényen.
Egy idő múlva a fák ritkulni kezdtek, és Mack időnként megpillantotta azokat az agyagpalás mezőket, ahol a földcsuszamlások még az ösvény megépítése előtt letarolták az erdő egyes részeit. Egyszer megálltak egy rövid pihenőre, ahol Mack kortyolt egyet a hideg vízből, amivel Papa a kulacsaikat megtöltötte.
Nem sokkal a pihenő után az ösvény hamarosan még meredekebbé vált, ami még tovább lassította a tempójukat. Mack úgy becsülte, hogy csaknem két óra telt el az indulás
óta, amikor végre maguk mögött hagyták a fákat. Látta maguk előtt az ösvény vonalát a hegyoldalon, de először át kellett haladniuk egy sziklákkal és kőtömbökkel borított hatalmas területen.
Papa újból megállt, letette a batyuját, hogy vizet vegyen elő.
– Már majdnem ott vagyunk, gyermekem – jelentette ki, és odanyújtotta Macknek a kulacsot.
– Tényleg?! – kérdezett vissza Mack, és újból az előttük elterülő sivár és elhagyatott sziklamezőt kémlelte.
– Igen! – hangzott Papa szűkszavú válasza, és Mack nem volt benne biztos, hogy tényleg meg akarja kérdezni, hogy pontosan hol is vannak ott már majdnem.
Papa kiválasztott egy kis sziklatömböt az ösvény mellett, rátette a hátizsákját, mellé az ásóját, és maga is leült. Kicsit zaklatottnak látszott.
– Szeretnék mutatni neked valamit,
ami nagyon fájdalmas lesz a számodra.
– Rendben – felelte Mack. Gyomra kezdett felkavarodni miközben letette csákányát,
ölébe lendítette Sarayu ajándékát, és ő is leült. A reggeli napsütés által felerősített aromák betöltötték érzékszerveit szépséggel, és némiképp meg is nyugtatták. – És mi lenne az?
– Ahhoz, hogy megláthasd, még valamitől meg akarlak szabadítani, ami beárnyékolja a szívedet.
Mack azonnal tudta, miről van szó, és – tekintetét Papáról elfordítva – olyan szúrós szemmel nézte a földet, hogy szinte lyukat fúrt a talajba.
Papa gyengéden és megnyugtatóan beszélt hozzá: – Fiam, nem az a célom, hogy megszégyenítselek. Az én eszközeim között nem szerepel a megalázás, sem a bűntuda keltése, sem a kárhoztatás. Ezek egy szemernyivel sem képesek hozzájárulni sem a
teljességhez, sem a megigazuláshoz, és ezért kellett ezeket Jézussal együtt a keresztre szegezni.
Kicsit várt, hagyta, hogy ez a gondolat áttörjön, és átjárja Macket mindenestől, hogy elmoshasson szégyenérzetéből amennyit csak lehet, majd folytatta: – Ma a gyógyulás
ösvényét járjuk, hogy lezárjuk (élet)utadnak ezt a részét: nem csupán a te érdekedben,hanem mások miatt is. Ma bedobunk egy hatalmas követ a tóba, és azok a hullámok olyan helyekre is elhatnak, amelyekre nem is számítanál. Akkor már tudod is, hogy mit akarok,
ugye?
– Attól tartok, tudom – motyogta Mack. Érezte, hogy érzelmek kezdenek kiszivárogni
szívének egyik lezárt szobájából.
– Fiam, ki kell mondanod, nevén kell nevezned!
Mack most már nem tudott tovább uralkodni magán, forró könnyek patakzottak a
szeméből, és zokogva kezdte vallomását.
– Papa! – kiáltotta. – Hogy bocsáthatnék meg valaha is annak a rohadéknak, aki meggyilkolta az én Missymet?! Ha most itt lenne, nem is tudom, mit tennék vele! Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy úgy szenvedjen, mint amilyen szenvedést ő okozott nekem... ha már igazságszolgáltatásban nem részesülhetek, a bosszúról akkor sem akarok lemondani.
Papa egyszerűen csak engedte, hogy az áradat kitörjön Mackből, aztán megvárta, míg a hullámok elültek.
– Mack, az, hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átengeded őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.
– Megváltani?! Őt?! – Mack újból a harag és a fájdalom tüzét érezte. – Nem akarom, hogy megváltsd őt! Azt akarom, hogy okozz neki fájdalmat, hogy büntesd meg, juttasd pokolra... – Hangja elakadt.
Papa türelmesen várta, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.
– Elakadtam, Papa. Nem felejthetem el csak úgy, amit tett, nem igaz?! – esdekelt Mack.
– A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.
– De én azt hittem, hogy te elfelejted a bűneinket.
– Mack, én Isten vagyok. Nem felejtek el semmit. Mindent tudok. Tehát a felejtés számomra azt jelenti, hogy úgy döntök, korlátozom magam. Fiam! – halkult el Papa hangja, Mack pedig feltekintett rá, egyenesen bele mély, barna szemébe. – Jézus miatt ma
nincs törvény, ami azt követelné meg, hogy az emlékezetembe idézzem a bűneidet. Ezek elmúltak, és nem zavarják többé a kapcsolatunkat.
– De ez az ember...
– De ő is az én fiam. Meg akarom váltani.
– És hogy gondoltad? Én csak megbocsátok neki, és akkor már minden oké, aztán meg haverok leszünk?! – kérdezte Mack halkan, de szarkasztikusan.
– Nincs kapcsolatod ezzel az emberrel, legalábbis most még nincs. A megbocsátás nem hoz létre kapcsolatokat. Jézusban minden embernek megbocsátottam az ellenem elkövetett bűneiért, de csak kevesen döntenek a velem való kapcsolat mellett. Mackenzie, hát nem érted, hogy a megbocsátás egy hihetetlenül hatalmas erő és óriási hatalom?! Egy olyan
erő, amelyben velünk együtt részed van, egy olyan hatalom, amelyet Jézus mindenkinek
megad, akiben benne lakozik, hogy a megbékélés növekedhessen. Amikor Jézus
megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban soha nem hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.
– Nem hiszem, hogy én képes vagyok ezt megtenni – válaszolta erőtlenül Mack.
– Én pedig azt akarom, hogy tedd meg. A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja – válaszolta Papa. – Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. Gondolod, hogy ezt az embert érdekli az, hogy neked milyen
fájdalmakat és gyötrelmeket kellett átélned? Ha igen, legfeljebb azért, hogy annak
tudatával hizlalja magát. Nem akarsz ennek véget vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel; akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár
nem. Amikor úgy döntesz, hogy megbocsátasz valakinek, azt az embert jól szereted.
– De én nem szeretem őt!
– Nem, most még tényleg nem. De én szeretem, Mack! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit a fájdalmai így eltorzítottak. Segíteni akarok neked,hogy magadra öltsd azt a természetet, amely több erőt és nagyobb hatalmat talál a szeretetben és a megbocsátásban, mint a gyűlöletben.
– Ez tehát azt jelenti – mondta Mack, és egy kicsit haragudott a beszélgetés iránya miatt–,hogyha megbocsátok ennek az embernek, akkor utána akár azt is megengedhetem neki,hogy játsszon Kate-tel, vagy az első lány unokámmal?
– Mackenzie! – Papa hangja erős és határozott volt. – Már megmondtam neked, hogy a megbocsátás nem hoz létre kapcsolatot. Ha az emberek nem szólnak igazat afelől, amit tettek, és ha nem változtatják meg a gondolkodásukat és a viselkedésüket, akkor a bizalomra épülő kapcsolat lehetősége kizárt. Amikor megbocsátasz valakinek, ezzel
felszabadítod őt az ítélet alól, de valódi változás nélkül valódi kapcsolatok nem létesíthetők.
– A megbocsátás tehát nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit ez a fickó tett, meg se történt volna?
– Hogy is lennél rá képes?! Tegnap este megbocsátottál apádnak. De elfelejted-e valaha is azt, amit veled tett?
– Nem gondolnám.
– De ma már a történtek ellenére is képes vagy őt szeretni. Ezt az ő változása teszi lehetővé. A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát
fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. És néha még az is megtörténhet – bár ez most valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a számodra –, hogy ez az út a teljesen helyreállított bizalom csodájához is elvezet.
Mack lecsúszott a földre, és nekivetette a hátát a sziklának, amelyen addig ült. A talajt tanulmányozta a lábai között. – Papa, azt hiszem, értem, amit mondasz. De az az érzésem,hogy ha megbocsátok ennek a fickónak, akkor megússza. Hogyan menthetném fel tettének következményei alól? Szerintem nem lenne tisztességes Missyvel szemben, ha nem maradnék haragban vele. Nem így van?
– Mackenzie, a megbocsátás nem ad felmentést semmire. Hidd el nekem, hogy amitől ez az ember a legtávolabb van, az a szabadság. És neked nem kötelességed, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám! Ami meg Missyt illeti, ő már megbocsátott a gyilkosának.
– Csakugyan? – kérdezte Mack, fel se nézve. – Hogy volt erre képes?!
– Úgy, hogy benne élek. Ez az egyetlen módja az igazi megbocsátásnak.
Mack érezte, hogy Papa leül mellé a földre, de továbbra sem nézett fel. Amikor Papa átölelte őt, zokogni kezdett: – Engedd ki az egészet! – hallotta Papa suttogását, és végre
képes volt ezt megtenni. Becsukta szemét miközben könnyei patakzottak. Missy, és a vele kapcsolatos emlékek újra elárasztották az elméjét: a kifestőkönyv és a színes kréták képe, a szakadt és véres ruhák. Sírt, míg ki nem sírt magából minden sötétséget, vágyakozást és
veszteségérzetet; sírt mindaddig, míg már nem volt semmi kisírni való.
Lehunyt szemmel, előre-hátra ringatózva esedezett: – Segíts, Papa! Segíts! Mit tegyek?
Hogy tudok megbocsátani neki?
– Mondd el neki!
Mack felnézett, félig-meddig arra számítva, hogy ott áll előtte egy ismeretlen férfi. De nem volt ott senki.
– Hogyan, Papa?!
– Csak mondd ki hangosan! Hatalmas erő van abban, amit az én gyermekeim
kijelentenek.
Mack suttogva kezdte, először csak bátortalanul és akadozva, de aztán egyre nagyobb meggyőződéssel: – Megbocsátok neked! Megbocsátok neked! Megbocsátok neked!
Papa szorosan magához ölelve tartotta.
– Mackenzie, olyan hatalmas örömet jelentesz nekem! Amikor Mack végre összeszedte magát, Papa átnyújtott neki egy nedves kendőt, hogy megtörölhesse az arcát. Utána felállt, először ugyan kissé bizonytalanul.
– Hűha! – szólalt meg rekedten, és keresgélte a szavakat, amelyekkel leírhatná azt az érzelmi utazást, amin épp az imént vergődött át. Elevennek érezte magát. Visszaadta Papának a zsebkendőt, és megkérdezte: – Tehát teljesen rendben van, hogy még mindig haragszom?
Papa nem késlekedett a válasszal: – Úgy, ahogy mondod! Amit ez az ember tett, az szörnyű! Rettenetes fájdalmat okozott sokaknak. Rosszat tett, és a harag a megfelelő reakció arra, ami ennyire gonosz. De ne engedd, hogy a harag, a fájdalom és a veszteségérzet megakadályozzon téged a megbocsátásban és abban, hogy levedd a kezed annak az embernek a nyakáról.
Papa felemelte és a hátára dobta zsákját. – Fiam, megeshet, hogy az első napon, meg a másodikon százszor is ki kell nyilvánítanod a megbocsátásodat, de harmadik nap már kevesebbszer, és így tovább minden nap, míg végül egy szép napon ráeszmélsz, hogy teljesen megbocsátottál. Aztán eljön majd az a nap is, amikor annak az embernek a
boldogulásáért is imádkozol, és átengeded őt nekem, hogy a szeretetem a romlottság utolsó maradványait is kiégesse az életéből. Bármennyire felfoghatatlannak hangzik is ez most a számodra,megtörténhet, hogy egy nap majd teljesen másösszefüggésben ismered meg ezt az embert.
Mack felnyögött. De akármennyire is felkavarták a gyomrát Papa szavai szívében tudta, hogy ez az igazság. Együtt felálltak, és Mack az ösvény irányába fordult, hogy visszatérjen az úton, amin jöttek.
(Részlet a Viskó című regényből)
– Papa?!
– Igen, fiam?
– Sophia tegnap nagyon sokat segített nekem a Missyvel kapcsolatos kérdések megértésében. És nagyon sokat segített a Papával való beszélgetés is. Vagy hogy is mondjam..., úgy értem, a veled való beszélgetés is. – Mack zavarban volt, de Papa megállt és rámosolygott, mintha értené, tehát folytatta: – Hát nem furcsa, hogy meg kell beszélnem veled is ezt az egészet? Úgy értem, te egy tipikus apatípus, egy apa-apa vagy,ha van ennek egyáltalán valami értelme.
– Értem, Mackenzie. Lassan bezárul a kör. Amikor tegnap este megbocsátottál apádnak az nagyon fontos lépés volt afelé, hogy ma engem Atyaként ismerhess meg. Nem kell tovább magyarázkodnod.
Mack valamilyen módon tudta, hogy egy hosszú út végéhez közelednek, és Papa azon fáradozik, hogy segítsen neki megtenni az utolsó néhány lépést.
– A szabadság megszerzésének nem volt más útja: ki kellett fizetni az árat,amint te is tudod.
– Papa a csuklóján látható,kitörölhetetlen sebhelyeket nézte.
– Tudtam, hogy az általam teremtett világ fel fog lázadni, a függetlenséget és a halált választja, és azt is tudtam, mibe fog nekem kerülni a megbékélés útjának megnyitása. A ti függetlenségetek rászabadította a világra azt, ami számodra káosznak tűnik; mert kiszámíthatatlan és félelmetes. Hogy megakadályozhattam volna-e mindazt, ami Missyvel történt? A válaszom az, hogy igen.
Mack felnézett Papára. Tekintetében annyira nyilvánvalóan látszott a kérdés, hogy ki se kellett mondania. Papa így folytatta: – Először is: ha egyáltalán nem teremtek semmit,akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Vagy pedig dönthettem volna úgy, hogy tevékenyen beavatkozom a lányod körülményeibe. Az első lehetőséget soha még csak
nem is mérlegeltem, az utóbbi pedig nem számított választási lehetőségnek azoknak a céloknak az ismeretében, amelyeket most még valószínűleg nem vagy képes megérteni. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag a szeretetemet, a jóságomat és a veled való kapcsolatomat kínálhatom fel válaszként. Nem szerepelt a terveimben Missy halála, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom valami jónak az érdekében felhasználni.
Mack szomorúan rázta a fejét.
– Igazad van. Nem igazán jól fogom fel még a dolgokat. Azt hiszem néha egy pillanat erejéig látok egy halvány fénysugarat, de aztán újból feltámad bennem mindaz a sok vágyakozás és a veszteség érzete, amely azt sugalmazza, hogy amit látni véltem, az nem lehet igaz. De bízom benned... – És hirtelen, olyan volt ez, mint egy új gondolat: meglepő és csodálatos... – Papa, én tényleg bízom benned!
Papa derűtől ragyogó arccal nézett vissza rá: – Tudom, fiam, tudom!
Ezzel megfordult, és folytatta útját az ösvényen. Mack kicsit könnyebb és nyugodtabb szívvel követte. Hamarosan enyhe emelkedő következett, így a tempójuk is lassult egy kicsit. Papa időnként megállt, és megérintett egy-egy kőtömböt, vagy egy nagy fát a csapás mellett, minden ilyen alkalommal mutatva a kis piros jel ottlétét. De még mielőtt Mack feltehette volna a nyilvánvaló kérdést, Papa megfordult, és ment tovább az ösvényen.
Egy idő múlva a fák ritkulni kezdtek, és Mack időnként megpillantotta azokat az agyagpalás mezőket, ahol a földcsuszamlások még az ösvény megépítése előtt letarolták az erdő egyes részeit. Egyszer megálltak egy rövid pihenőre, ahol Mack kortyolt egyet a hideg vízből, amivel Papa a kulacsaikat megtöltötte.
Nem sokkal a pihenő után az ösvény hamarosan még meredekebbé vált, ami még tovább lassította a tempójukat. Mack úgy becsülte, hogy csaknem két óra telt el az indulás
óta, amikor végre maguk mögött hagyták a fákat. Látta maguk előtt az ösvény vonalát a hegyoldalon, de először át kellett haladniuk egy sziklákkal és kőtömbökkel borított hatalmas területen.
Papa újból megállt, letette a batyuját, hogy vizet vegyen elő.
– Már majdnem ott vagyunk, gyermekem – jelentette ki, és odanyújtotta Macknek a kulacsot.
– Tényleg?! – kérdezett vissza Mack, és újból az előttük elterülő sivár és elhagyatott sziklamezőt kémlelte.
– Igen! – hangzott Papa szűkszavú válasza, és Mack nem volt benne biztos, hogy tényleg meg akarja kérdezni, hogy pontosan hol is vannak ott már majdnem.
Papa kiválasztott egy kis sziklatömböt az ösvény mellett, rátette a hátizsákját, mellé az ásóját, és maga is leült. Kicsit zaklatottnak látszott.
– Szeretnék mutatni neked valamit,
ami nagyon fájdalmas lesz a számodra.
– Rendben – felelte Mack. Gyomra kezdett felkavarodni miközben letette csákányát,
ölébe lendítette Sarayu ajándékát, és ő is leült. A reggeli napsütés által felerősített aromák betöltötték érzékszerveit szépséggel, és némiképp meg is nyugtatták. – És mi lenne az?
– Ahhoz, hogy megláthasd, még valamitől meg akarlak szabadítani, ami beárnyékolja a szívedet.
Mack azonnal tudta, miről van szó, és – tekintetét Papáról elfordítva – olyan szúrós szemmel nézte a földet, hogy szinte lyukat fúrt a talajba.
Papa gyengéden és megnyugtatóan beszélt hozzá: – Fiam, nem az a célom, hogy megszégyenítselek. Az én eszközeim között nem szerepel a megalázás, sem a bűntuda keltése, sem a kárhoztatás. Ezek egy szemernyivel sem képesek hozzájárulni sem a
teljességhez, sem a megigazuláshoz, és ezért kellett ezeket Jézussal együtt a keresztre szegezni.
Kicsit várt, hagyta, hogy ez a gondolat áttörjön, és átjárja Macket mindenestől, hogy elmoshasson szégyenérzetéből amennyit csak lehet, majd folytatta: – Ma a gyógyulás
ösvényét járjuk, hogy lezárjuk (élet)utadnak ezt a részét: nem csupán a te érdekedben,hanem mások miatt is. Ma bedobunk egy hatalmas követ a tóba, és azok a hullámok olyan helyekre is elhatnak, amelyekre nem is számítanál. Akkor már tudod is, hogy mit akarok,
ugye?
– Attól tartok, tudom – motyogta Mack. Érezte, hogy érzelmek kezdenek kiszivárogni
szívének egyik lezárt szobájából.
– Fiam, ki kell mondanod, nevén kell nevezned!
Mack most már nem tudott tovább uralkodni magán, forró könnyek patakzottak a
szeméből, és zokogva kezdte vallomását.
– Papa! – kiáltotta. – Hogy bocsáthatnék meg valaha is annak a rohadéknak, aki meggyilkolta az én Missymet?! Ha most itt lenne, nem is tudom, mit tennék vele! Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy úgy szenvedjen, mint amilyen szenvedést ő okozott nekem... ha már igazságszolgáltatásban nem részesülhetek, a bosszúról akkor sem akarok lemondani.
Papa egyszerűen csak engedte, hogy az áradat kitörjön Mackből, aztán megvárta, míg a hullámok elültek.
– Mack, az, hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átengeded őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.
– Megváltani?! Őt?! – Mack újból a harag és a fájdalom tüzét érezte. – Nem akarom, hogy megváltsd őt! Azt akarom, hogy okozz neki fájdalmat, hogy büntesd meg, juttasd pokolra... – Hangja elakadt.
Papa türelmesen várta, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.
– Elakadtam, Papa. Nem felejthetem el csak úgy, amit tett, nem igaz?! – esdekelt Mack.
– A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.
– De én azt hittem, hogy te elfelejted a bűneinket.
– Mack, én Isten vagyok. Nem felejtek el semmit. Mindent tudok. Tehát a felejtés számomra azt jelenti, hogy úgy döntök, korlátozom magam. Fiam! – halkult el Papa hangja, Mack pedig feltekintett rá, egyenesen bele mély, barna szemébe. – Jézus miatt ma
nincs törvény, ami azt követelné meg, hogy az emlékezetembe idézzem a bűneidet. Ezek elmúltak, és nem zavarják többé a kapcsolatunkat.
– De ez az ember...
– De ő is az én fiam. Meg akarom váltani.
– És hogy gondoltad? Én csak megbocsátok neki, és akkor már minden oké, aztán meg haverok leszünk?! – kérdezte Mack halkan, de szarkasztikusan.
– Nincs kapcsolatod ezzel az emberrel, legalábbis most még nincs. A megbocsátás nem hoz létre kapcsolatokat. Jézusban minden embernek megbocsátottam az ellenem elkövetett bűneiért, de csak kevesen döntenek a velem való kapcsolat mellett. Mackenzie, hát nem érted, hogy a megbocsátás egy hihetetlenül hatalmas erő és óriási hatalom?! Egy olyan
erő, amelyben velünk együtt részed van, egy olyan hatalom, amelyet Jézus mindenkinek
megad, akiben benne lakozik, hogy a megbékélés növekedhessen. Amikor Jézus
megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban soha nem hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.
– Nem hiszem, hogy én képes vagyok ezt megtenni – válaszolta erőtlenül Mack.
– Én pedig azt akarom, hogy tedd meg. A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja – válaszolta Papa. – Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. Gondolod, hogy ezt az embert érdekli az, hogy neked milyen
fájdalmakat és gyötrelmeket kellett átélned? Ha igen, legfeljebb azért, hogy annak
tudatával hizlalja magát. Nem akarsz ennek véget vetni? Mert ha ezt megteszed, ezzel őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel; akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár
nem. Amikor úgy döntesz, hogy megbocsátasz valakinek, azt az embert jól szereted.
– De én nem szeretem őt!
– Nem, most még tényleg nem. De én szeretem, Mack! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit a fájdalmai így eltorzítottak. Segíteni akarok neked,hogy magadra öltsd azt a természetet, amely több erőt és nagyobb hatalmat talál a szeretetben és a megbocsátásban, mint a gyűlöletben.
– Ez tehát azt jelenti – mondta Mack, és egy kicsit haragudott a beszélgetés iránya miatt–,hogyha megbocsátok ennek az embernek, akkor utána akár azt is megengedhetem neki,hogy játsszon Kate-tel, vagy az első lány unokámmal?
– Mackenzie! – Papa hangja erős és határozott volt. – Már megmondtam neked, hogy a megbocsátás nem hoz létre kapcsolatot. Ha az emberek nem szólnak igazat afelől, amit tettek, és ha nem változtatják meg a gondolkodásukat és a viselkedésüket, akkor a bizalomra épülő kapcsolat lehetősége kizárt. Amikor megbocsátasz valakinek, ezzel
felszabadítod őt az ítélet alól, de valódi változás nélkül valódi kapcsolatok nem létesíthetők.
– A megbocsátás tehát nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit ez a fickó tett, meg se történt volna?
– Hogy is lennél rá képes?! Tegnap este megbocsátottál apádnak. De elfelejted-e valaha is azt, amit veled tett?
– Nem gondolnám.
– De ma már a történtek ellenére is képes vagy őt szeretni. Ezt az ő változása teszi lehetővé. A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát
fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. És néha még az is megtörténhet – bár ez most valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a számodra –, hogy ez az út a teljesen helyreállított bizalom csodájához is elvezet.
Mack lecsúszott a földre, és nekivetette a hátát a sziklának, amelyen addig ült. A talajt tanulmányozta a lábai között. – Papa, azt hiszem, értem, amit mondasz. De az az érzésem,hogy ha megbocsátok ennek a fickónak, akkor megússza. Hogyan menthetném fel tettének következményei alól? Szerintem nem lenne tisztességes Missyvel szemben, ha nem maradnék haragban vele. Nem így van?
– Mackenzie, a megbocsátás nem ad felmentést semmire. Hidd el nekem, hogy amitől ez az ember a legtávolabb van, az a szabadság. És neked nem kötelességed, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám! Ami meg Missyt illeti, ő már megbocsátott a gyilkosának.
– Csakugyan? – kérdezte Mack, fel se nézve. – Hogy volt erre képes?!
– Úgy, hogy benne élek. Ez az egyetlen módja az igazi megbocsátásnak.
Mack érezte, hogy Papa leül mellé a földre, de továbbra sem nézett fel. Amikor Papa átölelte őt, zokogni kezdett: – Engedd ki az egészet! – hallotta Papa suttogását, és végre
képes volt ezt megtenni. Becsukta szemét miközben könnyei patakzottak. Missy, és a vele kapcsolatos emlékek újra elárasztották az elméjét: a kifestőkönyv és a színes kréták képe, a szakadt és véres ruhák. Sírt, míg ki nem sírt magából minden sötétséget, vágyakozást és
veszteségérzetet; sírt mindaddig, míg már nem volt semmi kisírni való.
Lehunyt szemmel, előre-hátra ringatózva esedezett: – Segíts, Papa! Segíts! Mit tegyek?
Hogy tudok megbocsátani neki?
– Mondd el neki!
Mack felnézett, félig-meddig arra számítva, hogy ott áll előtte egy ismeretlen férfi. De nem volt ott senki.
– Hogyan, Papa?!
– Csak mondd ki hangosan! Hatalmas erő van abban, amit az én gyermekeim
kijelentenek.
Mack suttogva kezdte, először csak bátortalanul és akadozva, de aztán egyre nagyobb meggyőződéssel: – Megbocsátok neked! Megbocsátok neked! Megbocsátok neked!
Papa szorosan magához ölelve tartotta.
– Mackenzie, olyan hatalmas örömet jelentesz nekem! Amikor Mack végre összeszedte magát, Papa átnyújtott neki egy nedves kendőt, hogy megtörölhesse az arcát. Utána felállt, először ugyan kissé bizonytalanul.
– Hűha! – szólalt meg rekedten, és keresgélte a szavakat, amelyekkel leírhatná azt az érzelmi utazást, amin épp az imént vergődött át. Elevennek érezte magát. Visszaadta Papának a zsebkendőt, és megkérdezte: – Tehát teljesen rendben van, hogy még mindig haragszom?
Papa nem késlekedett a válasszal: – Úgy, ahogy mondod! Amit ez az ember tett, az szörnyű! Rettenetes fájdalmat okozott sokaknak. Rosszat tett, és a harag a megfelelő reakció arra, ami ennyire gonosz. De ne engedd, hogy a harag, a fájdalom és a veszteségérzet megakadályozzon téged a megbocsátásban és abban, hogy levedd a kezed annak az embernek a nyakáról.
Papa felemelte és a hátára dobta zsákját. – Fiam, megeshet, hogy az első napon, meg a másodikon százszor is ki kell nyilvánítanod a megbocsátásodat, de harmadik nap már kevesebbszer, és így tovább minden nap, míg végül egy szép napon ráeszmélsz, hogy teljesen megbocsátottál. Aztán eljön majd az a nap is, amikor annak az embernek a
boldogulásáért is imádkozol, és átengeded őt nekem, hogy a szeretetem a romlottság utolsó maradványait is kiégesse az életéből. Bármennyire felfoghatatlannak hangzik is ez most a számodra,megtörténhet, hogy egy nap majd teljesen másösszefüggésben ismered meg ezt az embert.
Mack felnyögött. De akármennyire is felkavarták a gyomrát Papa szavai szívében tudta, hogy ez az igazság. Együtt felálltak, és Mack az ösvény irányába fordult, hogy visszatérjen az úton, amin jöttek.
(Részlet a Viskó című regényből)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)