A kívánságteljesítő mítosza

 Oké, Isten, adok egy esélyt, hogy bebizonyítsd, létezel!
Bob az ágya mellett térdelt. Hét éves volt, és rettentően szeretett volna hinni Istenben. Így hát borzas vörös fejét összekulcsolt kezeire hajtotta, és így folytatta:
Tényleg hinni akarok benned, Isten. Ha reggel felkelek, és egymillió dollár van az ágyam alatt, akkor te tényleg létezel. Ígérem, soha többé nem fogok kételkedni benned!
Nem kapta meg az egymillió dollárt.
Talán azért, mert jobban akarta a pénzt, mint Istent. Esetleg az volt a gond, hogy a pénzt ezerdollárosokban szerette volna, és nem fért volna be az ágya alá, a Gazdálkodj okosan játék, a GI Joe baba, a CD lejátszó, a koszos ruhák, és a porcicák mellé.

De sokkal valószínűbb az, hogy azért nem kapta meg a pénzt, mert tévesen gondolkodott Istenről. Úgy képzelte el, mint egy kívánságteljesítő automatát, akibe bedobunk egy imát, megnyomjuk a megfelelő gombot, és kívánságunk máris teljesült. Mintha Isten valami télapószerű figura lenne, aki csak arra vár, hogy teljesítse az összes óhajt a listáról. Ha elég keményen imádkozik, és tényleg hisz, akkor Isten leküld neki mindent, amire csak egy hétéves szív vágyhat…

Ami teljesen érthető is egy ilyen korú gyermek esetében, de sajnos sok ember magával viszi a felnőttkorba is ezt az Istenről alkotott elképzelést. Soha nem lépnek túl a Télapó mítoszán Istennel kapcsolatban.

Néha úgy akarják kezelni Istent, mint egy Gint, akit elő tudunk csalogatni a lámpás megdörzsölése által, teljesíti kívánságainkat.

Isten szeret válaszolni az imákra. „Kiálts hozzám, és válaszolok”, mondja a Jeremiás könyvében (33:3). Még ilyen ígéretet is tesz: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgattam.”(Ézsaiás 65:24).

Ennek ellenére az ima nem olyan, mint egy pénzérme, amit bedobunk a gépbe, és a hit nem a gomb, amit megnyomunk hozzá. Isten nem ugrál óhajaink és sóhajaink szerint. Teljesen mindegy, hogy Bob milyen erősen imádkozott volna az egymillió forintért, hogy milyen elszántan hitt volna, semmiképpen sem talált volna egymilliót az ágya alatt. Nem azért, mert isten nem létezik. Nem azért, mert Isten nem szereti. Nem azért, mert nem hallgatta meg az imádságát. Nem azért, mert Isten nem lett volna képes erre. Nem is azért, mert nem volt elég hely az ágya alatt. Az egymillió soha nem érkezett meg, mert Bob nem imádkozott; csupán kívánságot mondott.

A Télapó-mítosszal szemben Isten nem valami mennyei kívánságteljesítő automata, akinek egyetlen dolga ajándékok osztogatása. Ő messze túlmegy a mi apró óhajainkon. Ő a Mindenható Isten, a testté lett Szeretet. Őt úgy kellene kezelnünk, mint egy mély tiszteletreméltó édesapát, aki szeretetből gondoskodik rólunk, akivel egy bensőséges, intim kapcsolatot ápolunk. Jézus így tanít erről a Máté 6,6-ban:

„Te viszont, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozz titokban! Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd.”

Amikor gyerekként ezt először olvastam, nagyon meghatott, mert egy olyan bensőséges kapcsolatra utal itt Jézus az Atyával, amely semmilyen más kapcsolathoz nem hasonlítható. Egy személyes kapcsolatra. Egy olyan közösségre, amit áthat a szeretet, a megbecsülés, a bizalom, a tisztelet. Mint, amikor a szerelmesek sugdolóznak egymásnak titokban. Mi pedig Isten szerelmesei vagyunk. Tehát, amikor imádkozunk, akkor ne kívánságot mondjunk, hanem valóban imádkozzunk. Olyan szeretettel, mint amikor szerelmesek vagyunk. Olyan alázattal, mintha a legnagyobb Király elé mennénk. Olyan megbecsüléssel, mintha az életünket mentette volna meg. Olyan bizalommal, mint ami csak a legjobb Barátnak jár. Olyan izgalommal, mintha a halottnak hitt testvérünk mégis élne, és újra láthatnánk.

Isten arra vágyik, hogy gyermekei visszatérjenek, ahhoz a szeretethez, amivel elárasztja őket. Azt akarja, hogy Őt magát szeressük, és ne különféle dolgokat. Őt magát keressük, és ne mohó imáink meghallgatását. Neki engedelmeskedjünk, nem azért, mert egymilliót hozhat a konyhára, hanem mert szeretjük, lángoló s el nem múló szeretettel, és szeretnénk olyat tenni, ami kedves Neki.

Némileg ironikusan, ahogy túllépünk a kívánságteljesítő automatáról alkotott téves elképzeléseinken, Isten Igéje ezt ígéri:

„Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, ami kedves Őelőtte.” (1János 3,21-22 - Egyszerű Fordítás)

Segítség a folytatáshoz:

Kérlek, olvasd el a következő Igeverseket, és gondolkodj el rajtuk, hogy mi szükséges a meghallgatott imádsághoz:

    2Krónikák 7, 14
    Jeremiás 29, 13
    Márk 11, 24.
    János 16, 23-24.
    1János 5, 14.

- Josh McDowell és Bob Hostetler könyvét alapul véve összeállította: Fekete Gábor -