2016. december 27., kedd

A sátán hazugságai. Ismerd fel!

Az első otthon tartott bibliaóráimra járt egy asszony, aki átadta életét az Úrnak, és rendbe akarta tenni a házasságát. Nyíltan megmondta, hogy nem szereti a férjét, tulajdonképpen semmire sem becsülte.
Mivel tudta, hogy hozzáállása nem Isten szerinti, hajlandó lett volna szeretni őt, de úgy tűnt, képtelen a férjét elviselni maga mellett. 

Mi is imádkoztunk, ő is imádkozott, mindenki imádkozott! Igéket osztottunk meg vele, felvett tanításokat adtunk neki, hogy hallgassa. Amit csak tudtunk, megtettünk érte, mégis, bár látszólag követte a tanácsainkat, nem jutott egyről a kettőre. Mi volt a baj? Az egyik lelkigondozáson derült ki, hogy egész életében álmodozó volt. Egy tündérmesébe képzelte magát, amelyben ő volt a hercegnő, a szőke herceg pedig virággal, és bonbonnal a kezében járt haza a munkából, és odaadó szerelmével levette őt a lábáról.

Egész nap ilyeneken járt az esze, amikor pedig fáradt, túlsúlyos, munkától piszkos és izzadt férje hazatért az egész napos kemény robot után, ő megvetéssel nézett rá.

Egy pillanatra gondolkodj el ezen. Újjászületett keresztény volt, ennek ellenére teljes káosz volt az élete. Engedelmeskedni akart Istennek, Érte akart élni, és a férjét is szeretni akarta, mert tudta, hogy ez Isten akarata.
Győzni akart az életében és a házasságában, de az elméje meghiúsította ezt.  Férje iránti ellenszenvét sehogy sem győzhette le addig, amíg el nem kezdett "egészséges ép elmével" működni.

Képzeletben olyan világban élt, amely sohasem létezett, és nem is fog.
Emiatt teljesen felkészületlenül érte a valóság, nem tudta kezelni.
Elméje passzív volt, és mivel nem válogatta meg a gondolatait Isten igéje szerint, a gonosz szellemek gonosz gondolatokat ültettek a fejébe.

Nem győzhetett addig, amíg elhitte, hogy ezek a saját gondolatai, és még élvezte is őket. Megváltoztatta a gondolkodásmódját, és ettől az élete kezdett megváltozni. Megváltoztatta a mentális hozzáállását a férjéhez,a férj pedig elkezdte megváltoztatni a külsejét, és a feleségével szembeni viselkedését.   

A jó cselekedetek jó gondolatokban kezdődnek!

"se pedig az ördögnek ne adjatok helyet!" Efézus 4: 27  

(Joyce Meyer: Az elme harctere) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése