2018. január 4., csütörtök

Meghallani Isten hangját


A Szent Szellem hangja

A tények alapján kevés keresztény ismeri és tudja felismerni a Szent Szellem hangját. Isten mindig kész szólni népéhez, de hangját sokszor nem ismerjük fel, mert nem értjük meg, hogy a Szent Szellem hogyan szól.
A legnagyobb képesség, amit egy keresztény valaha is elsajátíthat, az az, hogy megtanulja meghallani Isten hangját. 


Az teljesen normális dolog, ha keresztényként olyan intim közösségben járunk Istennel, amely képessé tesz minket arra, hogy nap mint nap meghalljuk az Ő hangját. Jézus nem azt mondta, hogy az Ő juhai kazettákat fognak hallgatni, könyveket fognak elolvasni, vagy igeverseket fognak megtanulni kívülről, noha mindezek jó dolgok, hanem ezt mondta:
"Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem." (János 10:27.)
Belső hallás

Amikor feleségemmel az Úr előtt álltunk, hogy a szolgálat minősége javuljon Krisztus Testében, a Szent Szellem ezt mondta: "Amikor a szolgálókat nem a Szent Szellem vezeti, akkor a cselekedetekre helyezik a hangsúlyt".
Jézus könyörülettel telve, de határozottan azt mondta Mártának:
"Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel. De egy a szükséges dolog, és Mária a jobb részt választotta, mely nem vétetik el tőle." (Lukács 10:41-42.)
Mártának szüksége volt arra, hogy hasznosnak és elfogadottnak érezze magát. Nem hallotta a szívében a Szent Szellemet. Azok az emberek, akik nem hallják az élő Igét, mindig teljesítményközpontúak lesznek, és belső fájdalmukat vallásos tettekkel próbálják meg csillapítani. Semmi rossz nincs a keresztény munkában és abban, ha szolgák vagyunk Isten házában, de mindezt a helyes indítékokkal kell tenni. Mártának szüksége volt arra, hogy szükség legyen rá. Mivel nem hallotta a Szent Szellemet és nem volt közösségben Vele, hiányzott szívéből a békesség. Küszködött azért, hogy a szolgálat által beteljesülést nyerjen.
Valami történik, amikor elkezdjük Isten hangját meghallani. Békességet és nyugalmat kapunk. Eltűnnek gyötrő kétségeink, hogy vajon elégedett-e velünk Isten. Azt sem érezzük már, hogy "túlóráznunk kell", ha el akarjuk nyerni Isten jóindulatát.
Isten hangjának meghallása nem egy lehetőség a sok közül, és nem is egy néhány kiválasztottnak fenntartott jelenség. A Szent Szellem hangjának megismerésére nagyobb szükség van ma, mint bármikor valaha. (Steve Sampson)