2013. szeptember 17., kedd

nagyon sokan úgy hiszik, hogy csak egyetlen hozzájuk illő társ létezik. Ez így nagyon romantikus, de nem igaz, sőt nem is biblikus, mi több, nem is logikus!

“Az igazak gondosan válogatják meg barátaikat.” (Péld 12:26a NIV fordítás)
A Biblia azt mondja a Példabeszédek 12:26-ban, hogy “Az igazak gondosan válogatják meg barátaikat.” (NIV fordítás).
Ha a barátaidat gondosan kell megválogasd, akkor arra még inkább oda kell figyelj, hogy ki lesz az élettársad. Figyeld meg, hogy ez egy döntés: Isten nem fogja helyetted megtenni. Isten azt mondja, hogy te döntesz.
Isten vezet, irányít és iránymutatókat tesz elénk, de a végső döntés a miénk.
Ennek ellenére, nagyon sokan úgy hiszik, hogy csak egyetlen hozzájuk illő társ létezik.
Ez így nagyon romantikus, de nem igaz, sőt nem is biblikus, mi több, nem is logikus! Ha tényleg csak egyetlen társ lenne mindenkinek kirendelve a földön, egyetlen egy ember rossz döntésével megszakadna a lánc.
Mondjuk azt, hogy én egy Susan nevű nőt kellett volna elvegyek feleségül, de ennek ellenére Kay-t vettem el, és ezzel mindenki életét felborítottam. Ez egy tévhit. Lehet, hogy romantikus, de nem igaz.
Az életedben sok olyan ember van, aki Isten szerint is házastársad lehetne. Milliók vannak, akikre a válasza nem lenne, de sok olyan lehetőség van, amire rábólintana. Te választasz, a te döntésed.
Emellett él egy másik tévhit is: a szerelem magában elég ahhoz, hogy két ember összeházasodjon.
Nagyon sokszor beszélek olyan emberekkel, akik esküvő előtt állnak. Rájuk nézek, és azt gondolom, „Ez nem fog működni...”. A családi hátterük nem jó, a lelki hátterük sem jó, a természetük sem illik össze. Nem azonos az energiájuk és ambiciójuk, nem is ugyanazok a céljaik, sőt az értékrendjük is eltérő. De „szeretik egymást”.
Csak azért, mert valakit szeretsz, nem biztos, hogy össze kell vele házasodnod.
Isten nem mondja meg neked, hogy ki legyen a házastársad, de megadja a hozzád illő társ tulajdonságait. Ha Isten áldását és védelmét szeretnéd a házasságodra és ha sikeres házasságot akarsz, akkor oda kell figyelned, hogy Isten milyen tulajdonságokat mond a hozzád illő társról.

2013. szeptember 9., hétfő

Mielőtt megengeded magadnak, hogy dühbe gurulj, vedd számításba, hogy mit fogsz veszíteni. Vedd számításba a harag árát

"Az értelmes ember kordában tartja a haragját; a heves vérmérséklet nagy bolondságra vall" (Példabeszédek 14:29 - Angolból szabadon fordítva).
Mielőtt megengeded magadnak, hogy dühbe gurulj, vedd számításba, hogy mit fogsz veszíteni. Vedd számításba a harag árát. Sokkal kevésbé leszel mérges, mikor valaki az idegeiddel játszik, ha felismered, hogy mindig ára van annak, ha haragra haraggal válaszolsz.
A Biblia nagyon konkrét a fékezhetetlen haraggal kapcsolatban:
  • Példabeszédek 29:22: "A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el."
  • Példabeszédek 15:18: "Az indulatos ember viszályt szít, a türelmes pedig lecsendesíti a perpatvart."
  • Példabeszédek 14:29: "Az értelmes ember kordában tartja a haragját; a heves vérmérséklet nagy bolondságra vall."
Ha mérges leszel, annak ára lesz: Bajba fogsz kerülni. Vétkezni fogsz. Vitákat, veszekedéseket fogsz okozni. Hibákat fogsz véteni.
Ha kijössz a sodrodból, mindig veszítesz, akár tisztelet legyen az, a családod szeretete, az egészséged vagy talán még a munkád is.
Talán arra használod a haragod, hogy az embereket jó cselekedetekre motiváld. Ne tedd! Rövid távon talán úgy tűnik, megéri. De hosszú távon a harag mindig több haragot szül, több érzéketlenséget és több elhidegülést.
Hány gyerek hidegült el a szüleitől a szabadjára engedett indulatok miatt? Hány ember hidegült el a barátjától, a barátnőjétől, a férjétől, a feleségétől vagy egy barátjától, mert elveszítette a hidegvérét? A harag minden másnál gyorsabban rombol szét kapcsolatokat.
Tehát ha valaki játszik az idegeiddel, mielőtt megtorolnád azt, csak kérdezzd meg magadtól: "Tényleg ezt szeretném csinálni? Hibákat akarok véteni? Több bűnt akarok elkövetni? Veszekedést akarok okozni? Bolond módon akarok viselkedni?"
Példabeszédek 14:29 azt mondja: "Az értelmes ember kordában tartja a haragját; a heves vérmérséklet nagy bolondságra vall."
Mindig van ára a haragnak. Mielőtt megtorolnál valamit, vedd számításba azt, hogy mibe fog ez kerülni.

Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.02.

2013. augusztus 2., péntek

"A szívem legmélyén arra vágyakozom, hogy tetszésére legyek Istennek, és neki az tetszik, ha elégedett vagyok azzal, amilyennek teremtett." Linda Dillow

2013. június 23., vasárnap

Ő tudja, mi lakik a szívedben. Tudja, miért és kiért imádkozol hetek, hónapok vagy akár évek óta, és tudja, mikor jön el az ideje a válasznak, akár igen az, akár nem.

„Ha majd éhínség lesz az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kiterjeszti a kezét e ház felé, te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét...”
Királyok első könyve 8:37-39

Ő tudja, mi lakik a szívedben. Tudja, miért és kiért imádkozol hetek, hónapok vagy akár évek óta, és tudja, mikor jön el az ideje a válasznak, akár igen az, akár nem. Tudja, hogy valaki nagyon fontos neked, és mivel te kérted Őt, ezért még jobban figyelni fog rá, és hidd el, mindent megtesz érte. 

Tudja, milyen jó és rossz döntéseket hoztál meg a közeljövőben, és mi lett a következményük. Látta, ahogy fejjel mentél neki a falnak, de Ő felsegített, és begyógyította a saját őrültséged okozta zúzódásokat. Tudja, mit bántál meg, és Ő már régen megbocsátott. 

Isten ismer igazán, jobban mint te saját magadat, de soha nem él vissza ezzel a tudással. Annak ellenére, hogy előre látja, mit fogsz holnap este elalvás előtt kérni, mégis a te szádból szeretné hallani. Szeretné hallani, szeretné, ha kimondanád, ha időt töltenél vele, ha beszélgethetnétek. 

Ő vágyik a társaságodra. Szeretné, ha közelebb kerülhetnétek egymáshoz. A döntés a te kezedben van, a következő lépés rád vár. Hát emeld fejed az ég felé, és szólítsd meg a Mindenhatót! Mondj egy egyszerű imát azért, hogy te is megismerhesd Őt, hogy veled menjen tovább az úton, és legyen egy közös történetetek 

Sz.Cs.A.

2013. június 17., hétfő

Lent vagy a padlón? Szükséged van egy hangulatjavítóra? Rakd le azt a csokitorta szeletet. Ne merülj bele az önsajnálatba. Inkább vedd elő a Bibliád.

Lent vagy a padlón? Szükséged van egy hangulatjavítóra?
Rakd le azt a csokitorta szeletet. Ne merülj bele az önsajnálatba. Inkább vedd elő a Bibliád.
Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy bátorítson minket. Hangulatjavítóként is gondolhatsz a Bibliára.
A Biblia azt mondja Róma 15:4-ben: "Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk" (újfordítás).
Minden ami leíratott a Szentírásban, a bátorításunkra íratott. Ez egy bátor állítás, de igaz. Még a keményebb szakaszok is azért vannak Isten Szavában, hogy végül a helyes irány felé bátorítsanak minket.
Ezért minden nap kell, hogy legyen Istennel töltött személyes időnk. Akár a napi áhítatod, csendességed során, vagy amikor ihletett állapotodban vagy, de kell, hogy legyél egyedül Istennel, az Igéjét olvasva, Vele beszélve.
A Biblia azt mondja Zsoltárok 119:114-ben: "Te vagy a csendes felépülésem helye, Várom, hogy a Te Igéd megújítson engem" (angolból szabadon fordítva).
Ha elbátortalanodtál és elveszítetted a reményt, el tudok mondani valamit az életedről, anélkül, hogy találkoztunk volna: Nem töltesz időt Isten Szavával. Ha tennéd ezt, nem lennél ilyen állapotban. Minél többet olvasod Isten Igéjét a mély időszakaidban, Ő annál jobban felemel.
Tehát, ha következő alkalommal elkedvetlenedsz, ne az legyen a megoldás, hogy hazamész, és bekapcsolod a tévét. Ehelyett nyisd ki a Bibliádat, és olvasd! Hallgasd Lukács doktort, a sikeres amerikai csodadoktor, Dr. Phil helyett.
Isten Igéjének meg van az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa az életedet. Isten ereje van benne. Semmi másban nem találod meg azt. A Biblia fogja megadni neked a valódi, igazi bátorítást.

2013. június 4., kedd

Isten minden egyes percét látta az életednek. Minden szónak tanúja volt, amit valaha kimondtál - akár jó, akár rossz - és minden fájdalomnak, amit valaha átéltél. Isten tud minden félelemről, bűnről és minden bánatról, amit valaha éreztél.

"Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akik szellemben összetörtek" (Apostolok Cselekedetei 17:27 - Angolból szabadon fordítva).
Isten, a te szerető Atyád, jobban szeret, mint ahogy te azt valaha el tudod képzelni. Fordulhatsz hozzá, amikor elfogadásra, megerősítésre vagy figyelemre van szükséged.
Isten minden egyes percét látta az életednek. Minden szónak tanúja volt, amit valaha kimondtál - akár jó, akár rossz - és minden fájdalomnak, amit valaha átéltél. Isten tud minden félelemről, bűnről és minden bánatról, amit valaha éreztél.
A földi édesapádtól eltérően, Isten minden gondolatodról tud, amit valaha gondoltál, és megért téged teljesen. Ma odafordulhatsz hozzá, mert Ő egy törődő, állhatatos, közeli és hozzáértő Atya. Sosem fog elhagyni téged.
Talán olyan tapasztalatokat szereztél, hogy a földi szülőd elferdítette vagy elhomályosította a Mennyei Atyádról való látásodat, és ez arra enged következtetni, hogy Isten ésszerűtlen, megbízhatatlan vagy közömbös. Ez hamis elképzelés. Ma az igazság felé kell fordulnod.
Tudod ezt imádkozni a szívedben?
Rick Warren, Daily Hope, 2013.05.28.

2013. június 2., vasárnap

Nehéz körülményekkel nézel szembe ezen a héten? Úgy érzed, hogy minden ellened van? Azt gondolod, hogy a problémád teljesen maga alá temet? Mit teszel?

Megoldhatatlan probléma van az életedben? Minden összeesküdött ellened? Mikor kezdesz el köszönetet mondani Istennek érte? Miután minden megoldódott? Ha igen, akkor ez hála. Mit szólnál ahhoz, ha most, mikor benne vagy a problémában vagy látod, hogy közeledik feléd, most mondanál köszönetet Istennek? Ez a hit!
(Daily Hope by Rick Warren – 2013.05.26)

2013. május 20., hétfő

Nem számít mit tettél, kivel tetted, vagy milyen hosszú ideig tetted azt. Isten az Igében mindenhol megbocsát a gyilkosoknak, házasságtörőknek, a "lazsálóknak"

"Rakd rendbe a szívedet Jób. Nyúlj ki Isten felé...Azután nézz szembe a világgal, erősen és bátran. Akkor minden gondod el fog tűnni az emlékezetedből, mint az árvíz, ami elmúlt, és elfeledkeznek róla" (Jób 11:13, 15-16 - GNT fordítás)
Sokat tanulhatsz, ha visszanézel a múltadra. Hallottad a mondást: "Akik nem tudnak visszaemlékezni a múltra, arra vannak ítélve, hogy megismételjék azt." Ez igaz - de csak egy része a történetnek. Nem tudod begyógyítani a legáthatóbb, mély sebeket csupán azzal, hogy a múltadra figyelsz. Hogy legyőzd az az óriásokat, előre felé kell nézned.
Túl gyakran próbálunk gyógyulást találni úgy, hogy a visszapillantó tükrünkbe nézünk. Ha ezt tesszük, inkább ütközés vár ránk, mint gyógyulás.
A Jób 11-ben Isten tisztán elmondja nekünk, hogyan szabadulhatunk meg a fájó emlékektől, és hogyan tudunk továbbmenni az életünkben. Azt mondja: "Rakd rendbe a szívedet Jób. Nyúlj ki Isten felé...Azután nézz szembe a világgal, erősen és bátran. Akkor minden gondod el fog tűnni az emlékezetedből, mint az árvíz, ami elmúlt, és elfeledkeznek róla" (Jób 11:13, 15-16 - Angolból szabadon fordítva)
Először, tedd helyre a szívedet. Azt tedd, ami helyes - nem számít, hogy mit tesz a másik. Mindig jobb megbocsátani azoknak, akik bántottak.
Másodszor, nyúlj ki Isten felé. Hívd be Jézust minden egyes szobába, ami a házadban van. A helyzet gyakran az, hogy már behívtuk Őt az előszobánkba (elfogadtuk Jézust személyes Megváltónknak) - de a szobába, a konyhába vagy a garázsba nem.
Harmadszor, nézz szembe a világgal újra. Ne bújj el egy kagylóba, ne húzódj vissza az újabb fájdalomtól való félelmedben. Lépj tovább. Tanulj meg újra élni.
A múltad nem a jövőd. Nem számít mit tettél, kivel tetted, vagy milyen hosszú ideig tetted azt. Isten az Igében mindenhol megbocsát a gyilkosoknak, házasságtörőknek, a "lazsálóknak", és arra használja őket, hogy az Ő munkáját végezzék a világban.
Előtted is nagyszerű jövő áll! Rakd helyre a szíved, nyújtsd a kezed Isten felé, és nézz szembe újra a világgal!
És engedd, hogy Isten valami hihetetlen dolgot tegyen rajtad keresztül.
Daily Hope by Rick Warren,  2013.05.13.

2013. április 29., hétfő

Ez az öt király az öt érzékszervet jelképezi: látás, hallás, szaglás, ízlés és tapintás, Isten ugyanis nem akarja, hogy aszerint élj, amit ők diktálnak

„…magához hívatta Józsué az izráeli férfiakat mind, és azt mondta… Jöjjetek ide, tegyétek lábatokat ezeknek a királyoknak a nyakára!” (Józsué 10:24)

Amikor Izráel belépett az Ígéret Földjére, ott öt király állt szemben velük hadseregekkel, eltökélten arra, hogy megállítja őket. Isten azonban segített Józsuénak győzni, és mind az öt király elmenekült és elrejtőzött egy barlangban. Ezért Józsué azt parancsolta katonáinak, hogy hozzák ki őket, és tegyék lábukat az ellenséges királyok nyakára. Azon a napon ez volt Isten Szava az ő népéhez: „…legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az Úr minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok” (Józsué 10:25). Micsoda ígéret! A félelem erői próbálják ma elfoglalni elmédet? Elérik, hogy a legrosszabbra gondolj ahelyett, hogy hinnéd, Isten a legjobbat tervezi számodra? Azt mondják, hogy nem vagy méltó arra, hogy megkapd, amit Isten ígért, hogy sosem fogod betölteni azt a rendeltetést, amit Isten elgondolt rólad? Istennel a győzelem biztos, de neked is ki kell venned a részed belőle. Be kell menned a sötét barlangba, ki kell hoznod mindegyik királyt, rá kell tenned a lábadat a nyakukra, és meg kell ölnöd őket. Ez az öt király az öt érzékszervet jelképezi: látás, hallás, szaglás, ízlés és tapintás, Isten ugyanis nem akarja, hogy aszerint élj, amit ők diktálnak. Érzékszerveid fogékonyak minden negatív hatásra körülötted, hited azonban föléjük tud emelni, és győzelmet tud adni. Azt azonban nem teheted meg, hogy csak ülsz, és nem csinálsz semmit. Passzivitásod feljogosítja őket arra, hogy uralkodjanak rajtad. Nincs feletted hatalmuk, ha te nem adsz nekik hatalmat. Tedd hát rájuk a lábadat!

2013. április 21., vasárnap

Miért olyan nehéz tehát, hogy megváltoztassunk dolgokat magunkban, amiket nem igazán szeretünk?

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az "igazság." (1Ján. 1:8)
Mindnyájan tökéletlenek vagyunk. Mindannyiunknak vannak olyan részek az életünkben, amelyek egész egyszerűen nem működnek. Egyikünk sem ér fel a tökéletesség mércéjéhez. Úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben mindenki tudja, hogy nem így van, elég nagy butaság. A Biblia valójában azt mondja erről, hogy ez önbecsapás.
Sosem leszel egészen bűntelen ezen a földön, de az lehetséges, hogy kevesebbet vétkezz. Miért olyan nehéz tehát, hogy megváltoztassunk dolgokat magunkban, amiket nem igazán szeretünk?
1. Mert a hiányosságaink már túl régóta fennállnak
Néhány romboló viselkedés mintánk már gyermekkorban kialakult, talán egy fájdalom következményeként, vagy a feszültségek levezetése miatt. Ezek a hibáink önpusztítóak is lehetnek, de legalább ismerősek számunkra!
2. Mert azonosítjuk magunkat a hiányosságainkkal
Gyakran összekeverjük magunkat a hiányosságainkkal. Amikor úgy látod magad, mint aki hozzáragadt a hibáihoz, ezzel be is betonozod ezt az állapotot.
3. Mert a hiányosságainknak eredményei is lehetnek
Ha valamiért jutalmat kapunk, újra megtesszük azt. A hibáink eredménye lehet az életünkben, hogy leplezzük a félelmeinket, elrejtjük félelmeinket, kifogásokat keresünk hibáinkra, vagy magunk próbáljuk meg jóvá tenni bűneinket.
4. Mert a Sátán elbátortalanít minket
Amikor elkezdesz dolgozni az életed egy olyan területén, amin változtatni akarsz, a Sátán elkezdi mondani: „Mit gondolsz, ki vagy te? Te soha sem fogsz megváltozni. Eddig sem voltál képes rá. Gondolod, ezúttal menni fog? Ez teljesen reménytelen. Nem fog sikerülni.” Ezeket a félelmeket maga az Ördög ülteti el az elmédben.
Ezek a dolgok tartanak távol attól, hogy megváltoztassuk sérelmeinket, szokásainkat és függőségeinket, amelyekről tudjuk, hogy károsak számunkra.
Mi kell hát ahhoz, hogy változtatni tudjak azokon a régi beidegződéseimen, amelyeket nagyon nem szeretek magamban?
Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust, ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketekben és elmétekben,
öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. (Ef 4.20-27, HNT)
Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.14

2013. március 26., kedd

Jót tesz az egészségednek, ha Istenben bízol.
Miért jó az egészségednek, ha bízol Istenben? Mert amikor bízol benne, nem aggódsz. Minél többet imádkozol, annál kevesebbet pánikolsz. Nyugodj meg, mert Isten gondot fog rólad viselni!
(Rick Warren)

2013. február 17., vasárnap

Mennyire tudod elfogadni, netalán szeretni azt a személyt, aki a tükörből néz vissza rád? Meg tudsz-e neki bocsátani, ha valami őrültséget követett el? Meglátod-e valaha is az igazi értékét, és nemcsak azt, amit mások állítanak róla?

„Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.”
Pál első levele Timóteushoz 4:16

Mikor volt utoljára, hogy a saját lelkedért tettél valamit? Nem a házadért, a pénztárcádért, a megélhetésedért, a családért, a gyerekért, a főnökért, a munkahelyért, a lakóközösségért... Mikor volt utoljára, hogy időt szántál lelked ápolására, hogy átgondoltad azt, amit hiszel, beszéltél őszintén azzal, Akiben hiszel, és megvizsgáltad azt az utat, amelyen jársz?

Tudom, hogy sok a munkád, sok az elvárás, aminek meg kell felelned, hiszen felnőtt vagy, felelősségteljes szülő, vezető, becsületes dolgozó, hűséges gyermek, áldozatos tanítvány, de az életben nemcsak a másokkal való kapcsolat, hanem az önmagunkkal alkotott is benne rejlik. Az élet nemcsak arról szól, hogyan tudsz kommunikálni másokkal, hogyan tudsz tenni és lenni másokért, hanem arról is, önmagaddal hogy boldogulsz. Isten szeretné, ha jól működő kapcsolatod lenne Vele, a másikkal, a környezeteddel, de ugyanakkor saját magaddal is. 

Ma reggel, kérlek, gondold végig az életedet ebből a szempontból! Mennyire tudod elfogadni, netalán szeretni azt a személyt, aki a tükörből néz vissza rád? Meg tudsz-e neki bocsátani, ha valami őrültséget követett el? Meglátod-e valaha is az igazi értékét, és nemcsak azt, amit mások állítanak róla? 
A sok kötelesség mellett magadra, a személyes életedre is kell, hogy szakíts az idődből. Arra, hogy békébe kerülj a tükörből néha üresen rád néző szempárral, és ez nem mehet Isten nélkül. Csak Ő tud harmóniát hozni életedbe, csak Ő tudja elvenni a kóros lelkiismeret-furdalást, az önértékelési problémákat, a torz énképet. 

Engedd, hogy belépjen életedbe, és rendet teremtsen az összevisszaság és káosz helyén! Engedd, hogy bemutassa, ha kell századszorra is, hogy milyen értékes vagy neki, és ezzel formálja az önmagadról alkotott nézetet. Ne feledd, Isten nem egy utolsó senkiért, egy félresikerült találmányért adta oda életét, hanem érted, a megismételhetetlen, valódi alkotásért. Élj ennek az értékelésnek tudatában, és indulj neki egy bátor mosollyal az előtted álló hétnek! Sz.Cs Andrea

2013. február 14., csütörtök

Nem történt még meg veled, hogy valamire visszatekintve ezt mondtad: „Köszönöm, Uram, hogy ettől megmentettél!”?

VÁRJ, ÉS KÉSZÜLJ FEL!

„Betelt az idő…” (Márk 1:15)

A Biblia azt mondja: „Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: »Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa…« (Márk 1:14-15). Egy átlagos prédikátor három évet fordít arra, hogy felkészüljön szolgálatára, ami mondjuk harminc évig fog tartani. Jézus éppen fordítva tette. Harminc évet töltött azzal, hogy felkészüljön szolgálatára, ami csupán három évig tartott. Mi itt a lényeg? A felkészülés minősége meghatározza a véghezvitel minőségét. A világ legnagyszerűbb zongoristái több száz órát gyakorolnak egy-egy koncert előtt. Azért, mert tudják, hogy a felkészülés nehéz órái teszik lehetővé, hogy az előadáson a tőlük telhető legjobbat nyújtsák. Az ökölvívó világbajnokok nem a ringben lesznek bajnokká; ott csak kiderül róluk, hogy azok. Győzelmük a mindennapi edzés eredménye. Fejlődésed minden egyes szakaszában valami fontos történik. Például Isten ma bemutathat valakinek, aki fontos szerepet fog játszani az életedben mondjuk húsz vagy harminc év múlva. Ha nagyon sietsz, talán nem állsz meg elég időre ahhoz, hogy valódi kapcsolatot alakíts ki vele. Gondolj csak bele, mekkora veszteség lenne ez! A várakozás terved gyenge pontjaira is rávilágít. Nem történt még meg veled, hogy valamire visszatekintve ezt mondtad: „Köszönöm, Uram, hogy ettől megmentettél!”? Az élet minden fejezete és időszaka valami hasznot, valami gyümölcsöt tartogat, csak észre kell venned. Mielőtt Krisztus elkezdte volna szolgálatát, ezt olvassuk róla: „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52). Jézus megértette az időzítés és az előkészület fontosságát. Hajlandó volt várni és felkészülni. Neked is ezt kell tenned!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

2013. február 13., szerda

Semmi – semmilyen körülmény, semmilyen helyzet – nem tud elválasztani téged Isten szeretetétől

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem démonok, sem  jelen, sem jövő, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmi egyéb a teremtett világban nem választhat el minket az Isten szeretetétől, ami Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” (Róma 8,38-39, NIV fordítás)
Nem tudsz olyan helyre menni, ahol ne lenne veled Isten szeretete. Soha nem leszel elválasztva Isten szeretetétől.
Semmi – semmilyen körülmény, semmilyen helyzet – nem tud elválasztani téged Isten szeretetétől, mert az mindenhol jelen van: „sem magasság, sem mélység, sem semmi egyéb a teremtett világban nem választhat el minket az Isten szeretetétől, ami Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van” (Róma 8,39, NIV fordítás)
Ha a magányosság ellenszerét keresed, akkor megtaláltad: soha nem leszel elválasztva Isten szeretetétől. Szeretteinket elveszítjük. Ha házas vagy, egyikőtök hamarabb fog meghalni, és a másik gyászolja majd.
De ha keresztény vagy, soha nem leszel magányos, mert megtapasztalhatod  Isten szeretetét. Nem vallásról beszélek. Én egy élő kapcsolatról beszélek Jézus Krisztussal. Az Ő szeretete örökké tart, és az Ő szeretete mindenhol ott van.

2013. február 9., szombat

A félelem eléri, hogy a legrosszabbra gondoljunk, ahelyett, hogy hinnénk Istennek

A félelem hangja gyakran olyankor jön, amikor éppen egy „hegytetői” élményen vagy túl. 
Vigyázz! Ha a félelem hangjára hallgatsz, félni fogsz a következő telefonhívástól, a következő orvosi lelettől vagy a következő tőzsdei jelentéstől. Kire hallgatsz? Kinek fogsz hinni, Istennek vagy embereknek? Sem a szél, sem a tűz, sem a földrengés nem tudta rábírni Illést, hogy előbújjon a sziklaodúból, csak Isten szelíd és csendes hangja (1Kirűlyok 19:11-13). Félelmeinknek gyakran két dolog az oka: képzeletünk és félreértéseink. A félelem eléri, hogy a legrosszabbra gondoljunk, ahelyett, hogy hinnénk Istennek, aki a legjobbat akarja (ld. 2Korinthus 10:5) „…a félelem gyötrelemmel jár…” (1János 4:18). Amikor valami rosszul alakul, azon tűnődünk: „Most Isten büntet valamiért, amit tettem?” Nem. A félelem és a hit velünk vannak minden nap, amelyiket választjuk, az fogja uralni életünket. Amikor tehát félelemkeltő helyzetben vagy, tedd a következő három dolgot: kérj Istentől imádságban bölcsességet és védelmet, Ő mindkettőt megígérte; ismerd el belső küszködésedet – nem vagy ezzel egyedül, mind küzdünk a félelemmel; állj rá Isten Igéjére, mert Ő ezt mondja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5).
(mai ige)

2013. február 7., csütörtök

„Most nincs, de mire odaérek, majd lesz!”

Ne várj a tökéletes körülményekre! (3)


„…kitartott, mint aki látja a láthatatlant.” (Zsidók 11:27)

Szoros összefüggés van aközött, hogy elindulunk az álmunk megvalósítása felé, és aközött, ahogy majd rendelkezésünkre lesznek az ehhez szükséges források. Túl gyakran akarjuk először látni a forrásokat, sőt a kezünkben tartani őket, mielőtt elindulnánk előre. Ha így viselkedünk, sem forrásaink nem lesznek, sem előrehaladásunk. Olyannak kell lennünk, mint az a csiga, aki egy hideg februári napon elkezdett felmászni az almafára. Amint araszolgatott felfelé, egy kis kukac kidugta a fejét a fakéreg egyik repedésén, és ezt mondta: „Csak az erődet pazarolod. Nincs odafent egyetlen alma sem.” A csiga tovább mászva ezt mondta: „Most nincs, de mire odaérek, majd lesz!” A Szentírásban újra meg újra olvashatjuk, hogyan indított útnak Isten embereket nagyon kevésnek vagy nem megfelelőnek tűnő eszközökkel. Mire azonban odaértek, ahol Isten akarta őket látni, ott vártak rájuk azok a források, amikre szükségük volt ahhoz, hogy a rájuk bízott munkát elvégezzék. Az álom nem a forrásokat követi, ez éppen fordítva történik. Először van egy álmunk, aztán elindulunk felé. Aztán – és csakis aztán – követnek majd az emberek és a források. Aztán a terv, amit Isten adott nekünk, kezd megvalósulni. Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „Az erőfeszítés csak akkor hozza meg jutalmát, ha az ember nem hajlandó feladni.” A sikeres emberek látják, amit mások nem látnak, ez tartja mozgásban őket. „Hit által hagyta el [Mózes] Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.”

Mai ige

2013. január 16., szerda

Talán nem tetszik, hogy ilyen bonyolulttá vált az életed... De néhány kivételtől eltekintve, senki nem kényszerít téged arra, hogy bonyolítsd

"Hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia." Galata 6:5 (EFO)
A döntéseid sokkal erősebbek a körülményeidnél. Talán nem tetszik, hogy ilyen bonyolulttá vált az életed... De néhány kivételtől eltekintve, senki nem kényszerít téged arra, hogy bonyolítsd.
Megvan a hatalmad, lehetőséged, hogy egyszerűsítsd az életed. Valójában, Isten azt várja, hogy vállaljuk a felelősséget az életünkért és gondosan válogassuk meg, mivel töltjük az időnket.
Pont elegendő időd van arra, hogy Isten akaratát megtedd, amíg itt, a földön élsz. Pontosan elég időt kaptál, hogy betöltsd a célodat. Ha többet próbálsz tenni attól, amit Isten tervezett számodra, természetes, hogy folyamatos időhiányban fogsz szenvedni vagy feszült leszel az időbeosztásod miatt.
Azért imádkozom, hogy szabadulj fel a stressz alól és éld át az elégedettség új érzését, miközben csupán azokat a dolgokat végzed, amire Isten teremtett téged.
Beszéljünk róla:
  • Készíts listát azokról a tevékenységekről és kötelezettségekről, amik stresszt okoznak számodra. Kérd Isten segítségét abban, hogy meglásd, melyek azok a dolgok az időbeosztásodban, amit ő soha nem is szánt neked.
  • Isten pont elég időt ad neked arra, hogy megtedd az ő akaratát, amíg itt, a földön élsz. Kérd Istent, hogy mutassa meg, mire kell összpontosítanod és mire fordítsd az energiádat.
Daily Hope by Rick Warren (2013. 01. 09.)

2013. január 6., vasárnap

Íme, tíz szentírási alapelv segítségül arra, hogyan lehet Isten eltervezett szándéka szerint élni

„Az ő isteni ereje megajándékozott minket azzal, ami az életre és a kegyességre való…” (2Péter 1:3)

A Biblia azt mondja: „Az ő isteni ereje megajándékozott minket azzal, ami az életre és a kegyességre való… Éppen ezért minden igyekezettel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.” (2Péter 1:3,5-8). Íme, tíz szentírási alapelv segítségül arra, hogyan lehet Isten eltervezett szándéka szerint élni: 1) Vigyázz, mit mondasz! Kevesebbet beszélj, többet gondolkozz, és az emberek tisztelni fognak. 2) Óvatosan bánj az ígéretekkel, de ha valamit már megígértél, azt tartsd meg, és az emberek bízni fognak benned. 3) Ne mulassz el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy valami kedveset mondj, mert egy napon majd örömmel tekinthetsz vissza erre, nem pedig azon bánkódva, hogy nem tetted meg. 4) Őszintén érdeklődj mások sorsa felől, hallgasd meg őket figyelmesen, és mutasd meg, hogy értékeled őket! 5) Légy derűs, vidám! Ne panaszold folyton fájdalmaidat, mindenkinek vannak problémái. Vannak olyan emberek a közeli kórházban, akik szívesen cserélnének veled. 6) Légy nyitotta dolgok megismerésére, próbálj minden elérhető információt beszerezni! Vitasd meg a kérdéseket, de ne vitatkozz! Tanuld meg, hogy lehet egyet nem érteni és mégis kedvesnek maradni! Add meg másoknak az ártatlanság védelmének jogát! 7) Vedd el a kedvét a pletykálkodóknak, ez romboló magatartás! 8) Légy tapintatos mások érzéseivel! Ha így teszel, bölcsnek fognak tartani. 9) Ne figyelj oda a rólad szóló rosszindulatú megjegyzésekre! Élj úgy, hogy senki se higgyen nekik! 10) Ne aggódj amiatt, hogy kié az érdem, csak add a tőled telhető legjobbat, és légy türelmes! Isten mindent feljegyez, és Ő megjutalmaz!

2013. január 5., szombat

Néha Isten ad neked egy igét (vagy csak egy szót), és úgy tűnik, hogy nem működik, pedig igen, még ha nem is látszik

„…hited megtartott téged.” (Lukács 17:19)

Nézzük meg még egyszer a tíz leprást, akiket Jézus meggyógyított: E betegség végső stádiumában a hús szó szerint leesik a testről. Figyeld meg, Jézus mégsem tette rájuk a kezét, nem imádkozott értük, nem is parancsolt a leprának. Ehelyett az embereknek parancsolt, hogy menjenek, és mutassák meg magukat a papoknak. Milyen furcsa! Egyesek számára egyenesen nevetségesnek tűnhet. Ám mielőtt Isten valamilyen csodát tenne, néha arra kér téged, hogy nevetségesnek tűnő dolgokat tegyél. Előfordulhat, hogy parancsol valamit, aminek úgy tűnik, semmi köze ahhoz, amiért imádkoztál. Amikor ilyen történik, döntened kell: kételkedsz vagy engedelmeskedsz. Ahelyett, hogy a végtelenségig vitatkoznál a kérdésen, csak tedd meg, amit mondott! Néha Isten ad neked egy igét (vagy csak egy szót), és úgy tűnik, hogy nem működik, pedig igen, még ha nem is látszik. Az a hit, amire Isten válaszol, nem vár magyarázatokat. „És amíg odaértek, megtisztultak” (Lukács 17:14). Figyeld meg, a gyógyulások út közben történtek. A Biblia azt mondja: „Az Úr irányítja annak az embernek a léteit, kinek az útja tetszik neki” (zsoltárok 37:23). Ha az Úr mond neked valamit, indulj el aszerint! Próbáld elképzelni: miközben mentek, a lábujjak visszanőttek. Ahogy elindultak Isten szavának engedelmeskedve, egy csonkból ismét ujj lett. Ne állj meg itt! Menj tovább! „…aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:6). Rajta, mondd ki hittel: „Visszamegyek, hogy hálát adjak!”

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.