2017. január 7., szombat

Máté 14:27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"

Amikor saját magunkra támaszkodunk

Viharos időkben, mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy azt mondjuk, „majd magam megoldom.” Ennek számos oka lehet. Talán fiatalabb korodban sosem számíthattál mások segítségére, így rákényszerültél az önállóságra, de az is lehetséges, hogy egy eredendően erős személyiséggel rendelkezel, esetleg nagyon tehetséges vagy valamiben, és megszoktad,hogy a saját képességeid általában kihúznak a csávából, így nincs szükséged senki másra.Isten azonban nem magányos küzdelemre hív minket, és bizony, előbb vagy utóbb megtapasztaljuk, hogy a saját erőnk nem mindig bizonyul elegendőnek. Időnként szembe fogod
majd találni magad olyan helyzetekkel, amiken csak Isten lesz képes átsegíteni, úgyhogy azt javaslom mielőbb barátkozz meg a gondolattal, hogy inkább Őrá támaszkodsz. Ne várd meg, hogy egy olyan óriási akadályba ütközz, vagy egy olyan drámai helyzetbe kerülj, hogy a kétségbeesés hajtson Hozzá. Tedd a szokásoddá, hogy reggelente így imádkozol: „Uram, ma is bízom benned. Köszönöm az adottságokat és képességeket melyekkel megajándékoztál, de nem akarok a magam  értelmére támaszkodni. Tőled függök. Kérlek, biztosítsd számomra a bölcsességet, iránymutatást és kegyelmet, amely egy győztes és diadalmas élethez szükséges.”
Bármennyire nagyszerű egy barátság, csodálatos egy Istenfélő házastárs, és fontosak az Istentől kapott képességeink, ezek egyike sem veheti át Isten helyét az életedben. A Zsoltárok 37:39 azt mondja: „Az
(állhatatosan) igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségök a háborúság idején.” Az Úr a mi menedékünk és erősségünk, senki más. Ezért tölt el minket reménységgel, amikor nehézségek idején Őrá
támaszkodunk és nem emberekre.
Csalódást okozott, vagy cserbenhagyott valaki? Megbántódtál, vagy neheztelsz rá? Eszedbe jutott már, hogy esetleg magadnak is köszönheted a dolgot, miután Isten helyett egy embertől vártad szükséged betöltését? Igazán nem akarok kíméletlennek tűnni, vagy úgy, mintha nem éreznék együtt veled a bánatod miatt, de az igazság első hallásra néha fájdalmas. Amennyiben a reménységünk és bizalmunk emberekben
gyökeredzik Isten helyett, Ő felfedi a gyengeségeiket, és megengedi,hogy csalódást okozzanak, hogy végre Hozzá forduljunk. Ne feledjük,ha az igazság eleinte kellemetlenül is érint, végül mindig szabaddá tesz!


Ne törődj a viharral – összpontosíts Jézusra!


A Máté 14:24–33 versek egy meglehetősen drámai képet tárnak elénk. A tanítványok egy éjszaka a Galileai-tengeren igyekeztek átkelni, amikor kegyetlen vihar támad. Na, most, ha valaki, akkor Péter és a tanítványok,tapasztalt halászokként, pontosan tudták mit tegyenek hasonló esetekben,
elvégre nem ez volt életük első vihara a tengeren. Ennek a viharnak az ereje azonban felülírta minden eddigi tapasztalatukat.
Voltál már hasonló helyzetben? Előfordult már veled, hogy egy számodra szokványosnak tűnő, látszólag rutinból kezelhető helyzetről kiderült, hogy teljesen más, mint az eddigiek? Pontosan ez történt a
tanítványokkal; ez egy olyan vihar volt, amit nem voltak képesek önerőből kezelni.
Látva, hogy a tanítványok segítségre szorulnak, Jézus a vízen járva közelítette meg őket (25. vers). Szeretem, hogy a Biblia olyan laza természetességgel beszél erről. Nincs vastagított betűkkel, vagy aláhúzással kiemelve, még felkiáltójel sincs a végén. Jézus a vízen járt és ez nem kellene, hogy meglepjen minket. Isten ezzel is azt üzeni, hogy Ő bármire képes, és bármit meg is tesz az érdekünkben, különösen,amikor bajba keveredünk.


Nem létezhet akkora vihar, amely Istent képes lenne megakadályozná abban,hogy megmentsen.
Amikor Jézus a hajóhoz ért, a tanítványok megijedtek Tőle, szellemnek hitték. Péter azonban így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.” (28. vers). Amint Jézus azt mondta,„Jöjj”, Péter, kipattant a hajóból és csodálatos módon elkezdett a vízen járni. Péter ezt nem a saját erejéből tette (természetesen nem született semmiféle csodatévő, vagy vízen járó képességgel), sőt a többi tanítvány sem segített neki, kizárólag Isten tette erre képessé. Jézus volt Péter egyetlen reménysége.
Jézus felé közeledve a vízen, Péter valami olyat tett, amit mi is gyakran elkövetünk – tekintete elkalandozott az Úrtól és lenézett. A hullámokat látva, a viharra összpontosított. Ahelyett hogy azt gondolta volna: Jézussal járok a vízen! Ez hihetetlen! Isten erejének tényleg nincs határa az életemben. – Péter elbizonytalanodott és ilyen gondolatok környékezték meg: Mi van, ha elsüllyedek? Hogy lehetséges ez egyáltalán? Biztos, hogy Jézus meg tud menteni? Ez történik akkor,amikor Isten ígéretei helyett a problémáidra nézel. Ilyenkor a felkiáltójelekből szempillantás alatt kérdőjelek lesznek.


A hit átalakul félelemmé, és süllyedni kezdesz. Hála Istennek,van egy Megváltónk,aki akkor is segít, amikor épp gyengébb a hitünk. Jézus kinyújtotta a kezeit, és megmentette Pétert. Nem a többi tanítvány húzta ki a vízből, hanem Jézus.
Ez a történet tökéletesen illusztrálja életünk viharait. Isten számára nem létezik túl nagy vihar, bármekkorának tűnjön is az. Ő lát téged,pontosan tudja, hogy hol vagy, és a segítségedre siet. Életed viharaiban keresd Istent. Ne légy olyan, mint a tanítványok, akik ahelyett, hogy várták volna Jézust, meglepődtek, amikor feltűnt a színen. Inkább várd
lelkesen, hogy Isten megjelenjen. Ő pont a megfelelő időben fog érkezni, és lecsendesíti a vihart. Amíg Rá összpontosítasz, felül tudsz emelkedni bármin, ami az életedre tör. Jézussal a középpontban, békés,
elégedett és boldog életed lehet. Ezzel szemben, ha a hullámokra koncentrálsz, negatív, félelemmel teli gondolatok törnek rád, és az ellenség hazugságai mindannyiszor el fognak süllyeszteni. Amikor úgy tűnik,hogy felborult az életed, még a legmegrázóbb vihar kellős közepén is, nézz fel az Úrra. Ő az egyetlen, akit nem lehet megrendíteni.
Valami, amiben mindig bízhatsz Isten azt akarja, hogy reményteliek legyünk, nem pedig depressziósak, csalódottak és reményvesztettek. Pál a Rómabeliekhez írt levél 5:5-ben azt mondja, hogy azok, akik Istenben bíznak, soha nem csalódnak és nem szégyenülnek meg. Hűha!! Gondold ezt át! A barátaidba, a bankszámládba, a politikusokba, a munkádba, vagy bármi egyébbe vetett bizalom jó eséllyel kiábrándulással végződik, de ha Istenben bízol, sosem fogsz csalódni. Meglehet, hogy keresztülmész majd problémás, nehezen érthető időszakokon, de Ő a végére mindet a javadra fogja fordítani!
Ameddig rendelkezel reménnyel, addig lehetőségeid is vannak, mert minden megváltozhat, kivéve Istent. Ha rossz hírt kapsz, gondolj arra,hogy mint minden más, az is megváltozhat. Az anyagi helyzeted, a
gyerekeid, a főnököd, a körülményeid, egytől egyig változhatnak, de Isten mindig ugyanaz marad. Isten a mi kősziklánk, a biztos pontunk.
A Malakiás 3:6 azt mondja: „Mert én, az Úr, meg nem változom.”
Emberek, körülmények, hangulatok, vélemények, célok, munkahelyek és iskolák, mind változnak. Jobb, ha előbb utóbb hozzászoksz ehhez a gondolathoz. Ha valamire biztosan számíthatunk ebben a világban,
az a változás. Ezért olyan fontos az Úrban reménykednünk, és az életünket csakis Őrá, mint rendíthetetlen Kősziklára építeni. Amíg Isten minden szükséged forrása és életed alapköve – tudva, hogy Ő nem változik – bármit képes leszel kezelni.
Ha valóban Istenre bíznánk az életünket, és sosem várnánk emberektől olyasmit, amire csak Ő képes, sok felesleges érzelmi vihartól kímélnénk meg magunkat.

Általában nincsenek tökéletes napjaink és számos viharról nem értesülünk előre. Akár a fejed fáj, akár a szíved, legyen bármilyen problémád, akár egy, akár több napon át, csak NÉZZ FEL! Ne összpontosíts a negatív körülményekre, az előtted tornyosuló akadályokra, vagy a félelmeidre.

Amikor felfelé nézel, a remény újjászületik. Bármilyen hatalmas legyen is egy vihar, Istenhez nem ér fel. Ha Őt keresed, bízhatsz benne,hogy megteszi, amit kell, bármi legyen is az, akár a vízen is jár, hogy elérjen téged. Szóval rajta, fel a fejjel. A végére erősebb leszel. Összpontosíts Jézusra, gondolkozz pozitívan, menj előre, és bármi történjék is, ne nézz le!

Joyce Meyer: Get your hopes up!